Hosszú volt az út a Dontól a Kaposig (Kaposvár 1943-ban)
Az év első napjaiban várt a nagy próbatétel a Don folyóhoz rendelt kaposvári 10. könnyű hadosztály katonáira, mivel a január 12-i urivi áttörés után a Vörös Hadsereg feltartóztatására őket is harcba vetették. Másnap leállították folyamatban levő felváltásukat; a 6. gyalogezred már kivont egységeit is visszaküldték a frontra. A kaposváriak ezután súlyos harcokat folytattak a szovjet egységekkel. „A 10. könnyű hadosztály a kiválóan helytállt, bár nagy veszteséget szenvedett seregtestek között szerepelt a hadtestjelentésekben.” (Szabó Péter: Somogyi alakulatok a második világháborúban s az azt megelőző években, 1938–1945. In: Somogy megye a II. világháborúban. Szerk. Szabó Péter, Szili Ferenc. Kaposvár, S. M. Levéltár, 1993. 30. o.) A szovjet támadás után útnak indított első sebesülttranszport január 28-án érkezett meg Kaposvárra: ekkor 655 sérültet hozott két német kórházvonat.
A doni frontról kivont hadosztály megmaradt állományát április végén szállították haza. A tizennégyezer fős seregtest hősi halott és fogságba esett katonáinak száma mintegy hat-hétezer lehetett… Idehaza hetekig egészségügyi zárlat alatt tartották a megmenekülteket (a tífusz veszélye miatt), majd május 21-én következett a hivatalos fogadtatás a Turul-sporttelepen, többezres közönség és dr. Kaposváry György polgármester részvételével: „Nagy ünnepe volt ma, pénteken Somogyország fővárosának, Kaposvárnak, amely mérhetetlen nagy szeretettel ölelte keblére a keleti pokol borzalmaiból hazatért hős somogyi honvédeket. […] A házakon mindenütt nemzeti színű zászlót lengetett a májusi szellő, és a laktanyáktól a Turul-pályáig az útvonal nemzeti színű és a vármegye, valamint a város színeit képviselő zászlókkal volt díszítve, és áthatott mindenkit a honvédség és a honvédeink iránti rajongó szeretet.” Már az állomásparancsnok, Matolcsy Oszkár ezredes beszédéből is kiderült, hogy min mentek át a katonák, hiszen sok ezer hősi halottat említett, majd így szólította meg a honvédeket: „Ti, akik Isten különös kegyelméből életben maradtatok…” (Új-Somogy, 1943. május 21.)
A 108. hadosztály kötelékébe tartozó, eredetileg megszálló feladatokat ellátó kaposvári alakulatokat is nagy veszteségek érték az előrenyomuló szovjet csapatokkal folytatott harcokban. 1943 tavaszán őket is – akik túlélték – hazairányították.
Kaposváron már sok minden emlékeztetett a háborúra. Júniusban kialakították a megyeháza százkilencven fős óvóhelyét, s a légitámadások veszélye miatt becsomagolták a megyei múzeum gyűjteményének azt a részét, amelyet máshol kívántak biztonságba helyezni.
A kulturális élet azért nem szünetelt. Júliusban – dr. Matolcsy Sándor vezérigazgató javaslatára – könyvtárat alapított a Dunántúli Bank és Takarékpénztár Rt.; a város tékái közül akkor ennek volt a legkorszerűbb gyűjteménye. Január 25-én Erdei Ferenc szociológus Nép és értelmiség címmel tartott előadást a református gyülekezeti házban, április 4-én pedig Dohnányi Ernő zongora- és Zathureczky Ede hegedűművész koncertezett a Felvidéki esten. „A Városi Színház hatalmas nézőterét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Az érdeklődés olyan hatalmas arányú volt, hogy még a zenekar helyét is hatalmas páhollyá alakították át, hogy a közönséget el tudják helyezni. […] A hallgatóságot teljesen lenyűgözte a két művész tökéletes játéka.” (Új-Somogy, 1943. április 5.) Júniusban felszentelték a Szent Imre-templom új orgonáját, amelyet Mayer Albert pécsi mester épített, és októberben befejezte a nagytemplom belső festését Leszkovszky György.
A szép épületek után az egyensúly kedvéért meg kell említenünk néhány olyat is, amely ebben az évben lett kész, de nem elsősorban esztétikai értékével hódít. Mint az OTI-székház a Deák (a mai Petőfi) téren és az Államépítészeti Hivatal a Szent Imre utcában. 1943-ban adták át a kórházi tüdőbetegotthon újonnan épült, negyvenágyas „ikerpavilonját” is, amelyet zárt folyosóval kötöttek össze a hatvanágyasra alakított régi pavilonnal.
De masírozzunk vissza a háborúhoz, amely már kezdett minden dolgunkba beleszólni. A Kaposvári Rákócziéba is, mert katonai szolgálatra hívták be Avar Istvánt. „Személyében három embert veszít a Rákóczi: az edzőt, a játékost és az atyai jóbarátot.” (Jutasi Róbert: Rákóczi-krónika. Kaposvár, Kaposvári Rákóczi S. C., 1983. 59. o.) Novemberben a sokszoros válogatott Schlosser Imre lett Avar utóda (trénerként), de ezen a személycserén sajnos nem volt áldás… Annak viszont örülhettünk, hogy március folyamán félnehézsúlyban országos bajnokságot nyert Dévai Zsigmond, a Kaposvári Levente Egyesület bokszolója. Legnagyobb riválisát, a későbbi Európa-bajnokot már az első menetben kiütötte. „Dévai Zsigmond nyugodtan mellőzhette volna vezetéknevét, az ökölvívó-szorítók koronázatlan kaposvári királya, első magyar bajnoka »Zsiga« néven vonult be a somogyi halhatatlanságba. Ha egykoron nem jegyezte volna el magát az öklözéssel, akár filmsztár is lehetett volna. Ahányszor csak megjelent a ringben, a gyengébb nemhez tartozók szíve is hevesebben dobogott.” (Jutasi Róbert: Sport reflektor. Kaposvár, Somogy M. Önkorm., Kaposvár M. J. Város Önkorm., 2007. 58. o.)
