Megint jönnek a sebesültek… (Kaposvár 1942-ben)
Ebben az évben vált igazán nagykorúvá a település, mivel december 10-én kihirdették a Kaposvárt is törvényhatósági jogú várossá alakító XXIII. törvénycikket. A vármegyével megegyező jogi státus elnyerésének lehetősége már a század elején foglalkoztatni kezdte Kaposvár elöljáróit, de igyekezetük csak most vezetett eredményre. Illetve még most sem, mert a világháború miatt három további évet kellett várni, amíg a törvény életbe léphetett…
E korhoz tényleg jobban „illett” az a kezdeményezés, amely a Kaposvári Turul Sportegyesület október 19-én tartott választmányi ülésén öltött hivatalos formát: hogy ezután ne jelenjenek meg zsidók a Turul rendezvényein és pályáján. „A választmány egyhangú lelkesedéssel tette magáévá az indítványt, és kimondották, hogy a határozatot a sajtón kívül a KTSE plakátjain is tudomására adják a zsidóságnak.” (Somogyi Újság, 1942. október 20.) A pálya tribünjét amúgy egy zsidó építész tervezte…
Szerencsére jobb híreink is vannak, például az, hogy augusztus 31-én ünnepélyesen megnyitották a Graumann cég új, modern húsfeldolgozó üzemét, amelyet a régi vágóhíd helyén építtetett fel Graumann Viktor cégvezető. Dr. Kaposváry György polgármester természetesen úgy nyilatkozott, hogy „örül a szíve és a lelke, amikor ilyen üzem megteremtését látja Kaposváron”. Persze ezt az eseményt sem volt nehéz aktualizálni: „Az ilyen iparosok, mint Graumann Viktor, a jelenlegi háborúban a belső front élharcosai, akik féltő gonddal vigyáznak arra, hogy […] az egész ország közellátása biztosítva legyen.” (Új-Somogy, 1942. szeptember 1.)
Végül mindig a háborúnál lyukadunk ki, amelybe a mi katonáink is egyre jobban belebonyolódtak. A részben kaposvári kiegészítésű 108. gyalogdandár (februártól már könnyű hadosztálynak nevezték) télen és tavasszal bekapcsolódott a Harkov körüli harcokba. Márciustól súlyos küzdelmet folytatott a szovjet reguláris erőkkel; május 12-e és 26-a között negyvenszázalékos veszteséget szenvedett Harkovtól délre húzódó állásaiban… Nyáron a 108. hadosztály is részt vett a brjanszki erdőség partizánjai ellen indított hadműveletekben.
Áprilisban a 2. magyar hadseregbe beosztott kaposvári 10. könnyű hadosztálynál is megkezdődött a mozgósítás. Tüzérezrede a Császár-réten rendezett ünnepség keretében vette át csapatzászlaját május 17-én, s a hónap végén a seregtest 6. („Nagy Lajos király”) gyalogezredét is elbúcsúztatta a város. Kaposvár „háziezredének” honvédei a „Horthy Miklós katonája vagyok” című nótát énekelve vonultak az állomás felé. „Somogy vármegye és ezzel Kaposvár katonatörténetének mindenkor felejthetetlen napja marad a mai. Egy nap, amelyet mindannyian ajándéknak tekintünk” – írta május 29-i számában a Somogyi Újság. A hadosztály többnapi vonatozás, majd többheti gyalogmenet után július 26–27-én érkezett meg a Don folyó közelébe, ahol a németeket váltotta fel Korotojak város környékén kiépített védőállásaikban. Nem voltak messze azok a napok, amelyeket már nehezen lehetett ajándéknak tekinteni…
Idehaza, Kaposváron augusztus 28-án elkezdődött a keleti fronton harcoló honvédek megsegítésére hivatott nagyszabású téliruha-gyűjtés. Szeptember 10-ére virradó éjjel aztán ez a város is átélte az első komoly légiriadót: légitámadás ugyan nem történt, de az elsötétített településen megszűnt minden forgalom. Augusztus elején nálunk állították fel (az Iparosszékházban és négy iskolaépületben helyezték el) az 533. számú hadikórházat, ahová szeptember 20-án hozták – kórházvonattal – az első sebesültszállítmányt. A korotojaki harcokban megsérült 133 katonát a polgári és a katonai hatóságok is fogadták.
Első számú iskolánkban, a hagyományosan fiúk oktatására berendezkedett Somssich Pál Gimnáziumban e hónap folyamán alkalmaztak először női tanerőt a magyar–latin–olasz szakos dr. Katona Piroska (1913–2003) személyében. Két polgármester-feleség viszont elhalálozott: januárban Scholz Hermin, Németh István özvegye, októberben Szigethy-Gyula Vilma, aki egykor dr. Kovács-Sebestény Gyula hitvese volt.
A sors úgy hozta, hogy a mai kaposváriak a fent említett hölgyeknél sokkal jobban ismerik a mindössze tizennyolc évesen, 1942. március 17-én elhunyt Lovász Erzsébetet, azaz Bözsi babát. „Bözsi 1942-ben éppen az esküvőjére készült, fodrászhoz ment – írta róla Szigetvári György. – A hideg, téli időben azonban csúnyán meghűlt, agyhártyagyulladást kapott, és meghalt. Egy főhadnagyhoz ment volna hozzá, erre azonban már nem került sor. Édesapja temetkezési vállalkozó volt, és Schwarcz József kőfaragóval fehér márványszobrot készíttetett lánya halála után, mely a Keleti temető egyik legszebb síremléke.” (Kapos Extra, 2013. április 25.) A szobor menyasszonyi ruhában ábrázolja Bözsi babát.