Megint a víz a zűr (Kaposvár 1940-ben)
Annak fényében, hogy milyen zavaros időknek álltunk a küszöbén, merésznek tűnik a kaposvári képviselő-testület március 18-án hozott döntése: jóváhagyta ugyanis a harminc évre szóló városfejlesztési tervet. Az egyébként színvonalas és jóval később is hasznosnak bizonyuló tervezetet Andorka Gyula műszaki tanácsos dolgozta ki.
Egyelőre azonban nem a városfejlesztés volt napirenden a megyeszékhelyen, és nem csak a háború miatt. Unhatják már tisztelt Olvasóink, hogy ismét az árvíz pusztításaival hozakodunk elő, de kaposvári eleinknél, akik többször is elszenvedni kényszerültek ezt a természeti csapást, biztosan nem unják jobban… Merthogy 1940 márciusának közepén a jégzajlástól kísért gyors hóolvadás miatt újra kilépett medréből a Kapos folyó; egyes utcákon 14-e hajnalán már másfél méter magasan hömpölygött a víz. „A Vasvári Pál utca és a Sörház utca lakói helyenkint az ágyon, asztal tetején ülnek vagy állnak, de van olyan ház is, ahol a magasan lévő ablakpárkányon helyezkedtek el a lakók. […] Csütörtökön reggel mosóteknőkkel és hentes-fürösztőteknőkkel próbáltak közlekedni.” (Új-Somogy, 1940. március 14.)
A tűzoltók – katonák, cserkészek és bátor polgárok közreműködésével – önfeláldozóan mentették a lakosságot és az értékeket, olykor a hátukon cipelték ki az öregeket és a gyerekeket a körülzárt házakból.
Idézzünk a Kaposváron megjelenő másik napilapból is: „A tegnap még csendesen folydogáló Kapos folyó és környéke ma reggelre egyetlen hatalmas, rohanó folyammá változott. […] A lakásokban az ágy deszkájáig ért a víz, s a bútorok oldalra dőlve úsztak a szobákban. Mindez alig fél óra leforgása alatt játszódott le, úgyhogy az álmukból felzavart lakók ingben, félöltözötten menekültek lakásaikból.” (Somogyi Újság, 1940. március 14.) „Szomorú látvány tárult ma reggel azok elé, akik bementek a kiöntött területekre. A pusztítás, rombolás nyomai mindenütt. […] A lakásokban fél méter vastagságú iszapréteg feküdte meg a bútorokat, a padlókat felszaggatta az ár. […] Végig a Donneron és a Cseri úton mindenütt kidőlt kerítések, beomlott falak, elmosott úttestek, a házak falainál megakadt hatalmas, többmázsás farönkök, ólak, gerendák, bútorok, némelyik épen, de legtöbb csak roncsaiban.” (Somogyi Újság, 1940. március 16.)
Szerencsére mozgásba lendült a segíteni akaró társadalom. Június elején például a Kaposvári Egyesült Iparosok Társasköre tartott műkedvelő előadásokat az árvízkárosultak javára: Lehár Ferenc operettjét, A mosoly országát vitték színre a teátrumban.
Beszéljünk a profi művészekről is, a pályájuk zenitjén és a kezdetén állókról. A város és a Nagyboldogasszony Egyházközség vezetőiből alakult bizottság augusztus 9-én vette át azt a nyolc új freskót, amellyel Leszkovszky György festőművész díszítette a nagytemplom belsejét. Nyár elején az is kiderült, hogy a Somssich Pál Gimnázium országos harmadik helyen végzett a középiskolai tanulmányi versenyek összesített eredménylistáján, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy a nyolcadikos Ruisz György – majdani kiváló festőnk – megnyerte a rajzversenyt. És karácsonykor a Magyar Rádióban hangzott el a gimnáziumi énekkar félórás műsora.
A Somssich focistái szintén bekerültek a hírekbe, mert igen jól szerepeltek a Szent László-vándordíjért kiírt országos tornán. Az elődöntőt a budapesti Szent István Felső Kereskedelmi Iskola csapatával játszották június 1-jén; háromezer néző tombolt a kaposvári Turul-pályán, Szuchovszky Bertalan tornatanár meg rekedtre kiabálta magát a partvonalon. Az 1:0-s győzelem után „a pályát elözönlötték a diákok, vállon hoztuk le a játékosainkat, egy ember maradt csak sírva a középkörben, a »Szuhi«”. (Szigetvári György: Az én Kaposvárom. Kaposvár, Kaposvárért Közalapítv., 2002. 33. o.) A június 13-án rendezett, a rádió által is közvetített budapesti döntőben a kaposi legények ugyan 5:3-ra kikaptak a munkácsi kereskedelmisektől, de így is másodikok lettek – 154 iskola közül…
…Ekkor már elrendelték a mozgósítást a pécsi IV. hadtestnél, amelynek kötelékébe a kaposvári 10. gyalogdandár tartozott. A dandár július elején kezdte meg felvonulását a Tiszántúlon, az augusztus 30-án megszületett, Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után, szeptember 5-én átlépte a trianoni magyar–román határt, majd Szatmárnémeti érintésével előrenyomult a Nagy-Szamos völgyében. Nyolc nap alatt kétszázötven kilométert tett meg a nehéz terepen, állandó esőzések közepette, ami alaposan megviselte a katonákat. De ők csak rövid ideig maradtak Erdélyben: szeptember végén hazaindultak Máramarosszigetről.
Ezekben a hónapokban gyakran felcsendült az Ott, ahol zúg az a négy folyó című, a magyar füleknek oly kedves dal, amelyet egy kaposvári illetőségű vármegyei tisztviselő, dr. Kiss Angyal Ernő (1899–1968) komponált…
