Dalolva építették a tüskevári kápolnát (Kaposvár 1933-ban)
Sajnos nem múlt még ki a gazdasági válság. Február végén 1746 volt az állástalanok száma városunkban, közülük 289-et foglalkoztattak ínségmunkával. (Az év során legalább ötezer-négyszázan éltek munka nélkül maradt családban Kaposváron.) Ebben a helyzetben persze újra hallattak magukról a kommunisták; márciusban többüket letartóztatták, miután leleplezték a megyeszékhelyen és környékén indult szervezkedésüket.
Egy másik bűnügy azonban jóval nagyobb port vert fel Kaposváron, de nem a vádlott, hanem az egyik tanú miatt… A panamával vádolt Dréhr Imre ügyében ugyanis Kaposváron hallgatta ki dr. Zefferovics János vizsgálóbíró Bethlen István volt miniszterelnököt! Bethlen gróf azért került a képbe, mert Dréhr úr annak idején az ő kormányában államtitkárkodott, és azért került Kaposvárra, mert vallomástételének időpontjában, 1933 nyarán éppen a Somogy megyei Inkén tartózkodott. (Mint ismeretes, Bethlen itt bérelt birtokot.)
A volt miniszterelnök jövetelének napján, augusztus 5-én reggel kíváncsi kaposváriak ücsörögtek az Igazságügyi Palota előtti padokon, s a szemközti ablakokból is kikandikáltak jó néhányan. A napbarnított Bethlen fél tíz után jött meg Lancia sportkocsiján. (Most is maga tartotta kézben a kormányt – ebben nagy gyakorlatot szerzett 1921 és 1931 között.) Levette fehér túrasapkáját és porköpenyét, majd szalmakalapot nyomott a fejébe, és bambuszbottal a karján lépett be a törvényszék épületébe. Egy jó óra múlva, amikor már kifelé ment (szájában a jellegzetes, hosszú szipkás cigarettával), persze letámadták az újságírók, ám ő semmit sem mondott a kihallgatásáról, míg a politikára vonatkozó kérdéseket azzal hárította el, hogy abban „nyári szünet” van… Aztán beült a volánhoz, és elporzott Inke irányában.
Akadt még különleges vendégünk ekkortájt: augusztus 20-án Kaposvárra látogatott Grossovich Györgyné, a dél-amerikai magyar sportszervezetek nagylelkű támogatója. A hölgy évtizedekkel azelőtt vándorolt ki az Atlanti-óceán túloldalára, s azt a Rákóczi sportklubot is bőkezűen patronálta, amely a mi Rákóczink „fiókegyesületeként” alakult Argentínában… Grossovichnét a Rákóczi tornászcsapata, a cserkészzenekar meg az egész sportvezetőség fogadta a kaposvári vasútállomáson, zászlókkal felszerelkezve.
A Kaposvári Rákóczi ezen a nyáron érte el tizedik születésnapját. A cukorgyári sporttelepen július 2-án tartott jubiláris ünnepély igazán nem volt hétköznapi; a kerékpáros-szakosztály artistája, Sáfrán János például „bámulatos akrobatikus mutatványokkal” irányította magára a zsúfolt nézőtér figyelmét. „A tíz év előtt még szürke, névtelen kis egyesület ma Kaposvár dísze, büszkesége” – írta július 4-i számában a Somogyi Újság.
A téren, amely szintén a Rákóczi nevet viselte, Stöckl József városi főkertész ezekben a hetekben fejezte be a park építését. Az akkor Hősök ligeteként ismert – és Reich Béla által tervezett – Színház park általános vélemény szerint jól sikerült, hiszen „ott, ahol valamikor kőkupacok éktelenkedtek, s utcagyerekek rúgták a bőrlabdát, ma szemet gyönyörködtető gyeptáblák zöldellnek, fenyők, nyírfák, páfrányok és rózsabokrok dicsérik Kaposvár parkkultuszát” (Új-Somogy, 1933. május 28.). Egyesek úgy vélték, ez a liget még a Honvéd téri (a mai Berzsenyi) parknál is csinosabb. „A régi búzapiac helyére varázsolt, romantikában bővelkedő Hősök ligete napról napra mindjobban csodálatba ejti látogatóit páratlan szépségével és nyíló virágainak illatával. A liget legcsodálatosabb része a mintegy négy méter magasból alázuhogó vízesés, amelynek vizét egy nagy medence gyűjti össze a sziklák tövében.” (Somogyi Újság, 1933. május 27.) A Hősök ligetének útjait a vágyott salak helyett végül Komlóról beszerzett sötétszürke kőporral fedték be. Ínségmunkások is dolgoztak itt.
A Hősök temploma mögött pedig november 24-én kezdődött meg a Jézus Szíve Egyházközség székházának építése. De egy másik őszi esemény is jó eséllyel kéredzkedik be az egyháztörténetbe, mert szeptember 24-én felszentelték a tüskevári (Kanizsai utcai) egyházi napközi otthont és az ott kialakított kápolnát. „Nem a paragrafus és nem a parancsszó hozta létre ezt a kis kápolnát – mondta szentbeszédében dr. Hoss József apátplébános –, hanem a lélek nagy ereje hordott össze ide minden egyes követ. Nem a vagyonosok építették ezt az Istennek kedves hajlékot, mert azok szíve legtöbbnyire kérges és kemény, nem a vagyonosok, a szegények munkája ez. A szegények gazdag és erős hite dolgozott itt, ahol az Isten szelleme járt. Mosolyogva, dalolva dolgoztak itt a legegyszerűbb emberek, mert lelkükben ott volt az Isten.” (Somogyi Újság, 1933. szeptember 26.)