Kétarcú november: iskolaavatás és festőhalál (Kaposvár 1927-ben)

Nem minden feszültségtől mentesen indítjuk az év krónikáját, hiszen március 31-én délután – a korabeli sajtó szavaival – „megkezdődött a kaposvári villanyszolgáltatás új korszaka”. Áramunk már több mint három évtizede volt ugyan, de a várost ekkor látták el először távvezetéken érkező váltóárammal, amelyet a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság máza–szászvári telepéről vásároltunk. „Az új áram tiszta, világos fényt ad, s össze sem lehet hasonlítani világító erejét a régi árammal. A lakásokban, utcán egyformán erős fényt ad az új áram. Az utcai lámpák nappali fényt árasztanak. Végre megszabadult a közönség a pislákoló, homályos világítástól, s nem kell többé a szemét tönkretenni annak, aki este olvasni vagy varrni akar.” (Új-Somogy, 1927. április 2.) A Donnerben kezdték el az új rendszer kiépítését, s az első magánfogyasztó, aki az új árammal világított, özv. Varga Mihályné volt a Rimanóczy Kálmán (a mai Jedlik Ányos) utcában. Az Erzsébet úti Áramátváltó Központ is 1927-ben épült fel.

A technikai fejlődést jól mutatja, hogy az első váltóáramos nap után nem sokkal, április 3-án a Somogy Megyei Rádióamatőrök Klubja is alakuló ülést tartott a városháza dísztermében. December 2-án meg Gyertyánffy László vasúti osztálymérnök előadása hangzott el ugyanitt a rádióról: „Ismertette a rádió fogalmát, annak történetét, jelentőségét, a leadó és felvevő mikrophónok szerkezetét, a jó és rossz rádiókészülékeket. Majd rátért a rádió jövőjére, annak alkalmazhatóságára az operációknál, a megoldás stádiumában levő képtáviratozásra, a távolbalátásra és a beszélő filmekre. […] Az igen érdekes és tanulságos előadást a nagyszámú hallgatóközönség zajosan megtapsolta.” (Somogyi Újság, 1927. december 4.)

Ezt a rádiós előadást a Berzsenyi Társaság szervezte meg, ami eszünkbe juttatja, hogy ebben az évben polgári fiúiskolánkat is a nagy ódaköltőről nevezték el. Az iskola a Kossuth térről vörös téglás, ma is álló otthonába költözött át, amelyet a honvédek korábbi gyakorlóterén emelt Harsányi Géza és Lamping József építész. Szeptember 14-én már itt kezdődött el a tanév, bár az avatóünnepséget csak november 20-án tartották meg a zsúfolt tornateremben.

A másik nagy középület, amellyel ez az év gazdagította Kaposvár épített – és persze szellemi – örökségét, a Jézus szíve templom, azaz a Hősök temploma volt. Építését a város, a cukorgyár vezetősége és munkásai, valamint a környék lakói is támogatták, segítették, de a fő szervező Boldizsár József Zoltán, a „lukas talpú pap” volt, aki lankadatlanul talpalt, hogy megszerezze a még szükséges anyagiakat. (Boldizsár atya a világháborúban tábori lelkészként szolgált, sokszor kitüntették. Huszonöt évesen, 1923-ban került hitoktatónak a Pécsi utcai elemi iskolához.) A toronyra éppen május 29-én, a hősök emléknapján tették fel a keresztet, s a kész templomot június 19-én áldotta meg dr. Hoss József apátplébános. A Hősök templomát Petrovácz Gyula budapesti mérnök tervezte. Májusban XI. Piusz pápa az új istenháza és általában az egyház érdekében végzett munkájáért a Nagy Szent Gergely-rend lovagkeresztjével tüntette ki dr. Vétek György polgármestert. Őszre a plébániaház is elkészült.

Mint ahogy a közelben (hogy profánabb témára váltsunk) a Rákóczi Sport Club három teniszpályája is kész lett áprilisra. A Turul Sportegyesület – a Dunántúli Tenisz Szövetséggel karöltve – nyáron az első nemzetközi teniszversenyt is megrendezte Kaposváron.

Nemzetközi hírünkért mégsem a polgármester vagy teniszezőink tették a legtöbbet, hanem az a férfiú, akinek földi pályafutása 1927. november 25-én ért véget a Róma villa falai között. Rippl-Rónai József festőművészt két nap múlva a város által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra a Keleti temetőben; búcsúztatásán mások mellett Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Márffy Ödön és Csók István festőművész mondott beszédet. A temetésen Móricz Zsigmond is részt vett.

Rippl-Rónait, aki 66 és fél évet élt, több agyvérzés után a veseelégtelenség vitte el, a mindössze 22 éves Balázs János festőművészt pedig a tuberkulózis, március 21-én… A magyaregresi születésű Balázs tízéves korától élt Kaposváron, s maga Rippl-Rónai is nagy tehetségnek tartotta. A szegény sorsú fiú általában a város környékén, a természetben festett és rajzolt, s még rövid élete legvégén, a kórház tüdőbeteg-pavilonjában is alkotott…

Mi azonban próbáljunk most a művészet vidámabb arcával szembenézni. Május 5-én ismét Kaposváron – a Szókimondó asszonyság című darabban – vendégszerepelt Fedák Sári, aki ezúttal nem nyűgözte le könnyen a publikumot, „utolérhetetlen játékával” mégis kicsiholta a sikert. De volt, ami segített neki: „Toalettjei szenzációszámba mentek, s a lenge, könnyű ruhák meg is tették a kellő hatást.” (Új-Somogy, 1927. május 7.)