A nemzeti imával indult a Vikár históriája (Kaposvár 1925-ben)
Felemás hangulatban kezdjük ezt a krónikát, mert ugyan örülünk neki, hogy a kultúra nagyságai tiszteltek meg minket a látogatásukkal, azzal viszont nem lehetünk teljesen elégedettek, ahogyan fogadtuk őket. Az év utolsó hónapjában Rákosi Szidinek, a Nemzeti Színház örökös tagjának persze nagy sikere volt a kaposvári színházban: „A felvonások végén percekig zúgott a taps, s a közönség kipirult arccal, pirosra tapsolt tenyérrel dokumentálta szeretetét Rákosi Szidi iránt, akit láthatóan meglepett a lelkes ünneplés, s hajlongva köszönte az ezerszemű Cézár ovációit.” December 18-án egy huszonhárom éves, Jávor Pál nevű színművész aratta a legtöbb babért Kaposváron, aki „rokonszenves egyéniségével, jól átgondolt alakításával messze kiemelkedő játékot produkált”. (Új-Somogy, 1925. december 19–20.)
1925. január 19-én azonban csak fél ház hallgatta meg a kaposi teátrumban Bartók Béla zongorajátékát. „Az ízig-vérig magyar nagy zeneművészek egyik legfényesebb csillaga mutatta be káprázatos művészetét tegnap este a városi színházban. […] Sajnos és jellemző, hogy a hangverseny közönsége gyér volt. Igen sokan, akik kulturális szempontból tekintélyeknek tartatják magukat, távol maradtak.” (Somogyi Újság, 1925. január 21.)
Március 16-án ugyanitt rendezte meg bemutatkozó hangversenyét a helyi szimfonikus zenekar, míg a Kaposvári Iparos Dalárda a Turul Szálló február 7-i iparosbálján lépett először a nyilvánosság elé. Ettől a naptól számítják a dalárda mai utóda, a Vikár-kórus működését. Az első zenemű, amelyet a hetvenkét dalárdista elénekelt, a bált megnyitó Himnusz volt.
Zenével – és tudományos kérdésekkel, festészettel, iparművészettel meg szépirodalommal – az ősszel újjáalakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság is foglalkozott, amely ekkor vette fel a kibővített profiljának megfelelő, új nevet. Nem ez volt az egyetlen „irodalmi jellegű” névváltozás 1925 őszén, ugyanis a száz esztendeje született Jókai Mór tiszteletére Jókai ligetnek nevezte el a Sétateret a kaposvári képviselő-testület.
A város vezetése igencsak materiális döntéseket is hozott, egyebek közt felvette a közművek korszerűsítésére forrást biztosító első Speyer-kölcsönt (a New York-i Speyer-bankháztól). Siposs Géza, a veterán főjegyző már nem volt hivatalban – sőt az élők sorában sem: január 1-jével vonult nyugalomba, és január 27-én elhunyt… 1890 óta töltötte be ezt a tisztséget, így egyike volt azoknak, akik segítették naggyá válni a várost. Márciusban dr. Lehotzky Brúnó pénzügyi tanácsost választotta meg új főjegyzővé a közgyűlés; ő néhány éve menekültként került Kaposvárra az elszakított területekről.
Bizony, még mindig ránk borult a háború és Trianon árnyéka… A református templom két új harangjával csak most pótolták a hadicélra elvitteket; április 5-én szentelte fel őket dr. Antal Géza püspök. Két hét múlva az evangélikus gyülekezet tartott harangszentelést a Teleki utcai imaházban, a katolikusok pedig új templom építésébe fogtak 1925 tavaszán „Jézus Szent Szíve tiszteletére és a világháborúban elesett somogyi hősök emlékére”. Dr. Hoss József apátplébános március 29-én celebrálta az első misét az épülő Pécsi utcai templomnál, melynek alapkövét hivatalosan július 5-én tették le. Ekkor már több méter magasan álltak a falak.
A szociáldemokraták, karöltve a polgári ellenzék egy részével, szintén a közelmúltra tekintettek vissza azon a „politikai vacsorán”, amelyet március 26-án rendeztek a Turul Szálló nagytermében. Meglehet, hogy nyilvánosan és szókimondóan ekkor bírálták először a fehérterrort Kaposváron. Június 1-jén az új munkásotthont is megnyitották a Vár utcában.
Iskoláink is gyarapodtak egy-két épülettel. Október 25-én új elemi tanodát avattak a Cseri út mellett, és december 20-án a leánygimnázium véglegesnek szánt hajlékát adták át az Eszterházy utca nyugati részén. A háromszintes „palotát” Kappéter István mérnök tervezte.
A tűzoltóság májusban foglalta el új bázisát; lényegében ma is ott működik. Ehhez a nagyjából kétszáz éves magtárépületet – a granáriumot – alakították át Horvát Andor mérnök tervei szerint. „Kivonulás esetén a legénység elég szokatlan, eddig csak mozikban látott módon jut le az első emeleti szobákból a földszinten elhelyezett szertárba. Ugyanis nem a lépcsőt használják, hanem a szertárból póznák nyúlnak fel a legénységi szobákba, úgy, hogy ezeken tűzjelzés esetén pillanatok alatt lent vannak.” (Somogyi Újság, 1924. szeptember 17.)
Nyáron a Rákóczi Sport Club is végleges otthonra lelt a „cukorgyári gödörben”. A július 26-án rendezett pályaavató mérkőzésen Kladnigg Alajos gyárigazgató végezte el a kezdőrúgást. A Rákóczi – a barátságos hangulatnak megfelelően – ezen a napon 1:1-et játszott a Turul futballcsapatával.