A nedves katonatiszt (Kaposvár 1923-ban)
Ha óvatosan, messziről indulva szeretnénk előbányászni az évnek azokat az eseményeit, amelyek szilárdan beágyazódtak a várostörténetbe, akkor jó kiindulópontnak tűnik, hogy 1923 végén a kaposvári államrendőrség állománya belefogott az eszperantó nyelv tanulásába. Ez a kezdeményezés összhangban állt a nemzetközi törekvésekkel, és jól mutatta a mesterséges nyelv népszerűségét – akárcsak az, hogy felső kereskedelmi iskolánk tanári szobájában augusztus 26-án világra jött a Kaposvári Eszperantó Diákkör.
A polgári fiúiskolában pedig a kaposvári nyugdíjas pedagógusok és tanítóözvegyek alakítottak egyesületet június 24-én. Ügyvezető elnökük Fekete Árpád volt, aki azóta biztos léptekkel vonult be közös emlékezetünkbe – de nem mint egyleti vezető, hanem mint Fekete István író édesapja… Az iparostanoncokból ez évben szerveződött meg a 246. számot viselő Bocskay cserkészcsapat, és Csukly Gyula iskolaigazgató még a női tanonciskolát is létrehozta.
De tanügyi téren a Pécsi utcai elemi iskola átadása volt a legrégebben várt fejlemény, amely október 7-én történt meg, mások mellett dr. Vétek György polgármester és Kladnigg Alajos cukorgyár-igazgató részvételével. Polgármesterünk ünnepi beszédében „rámutatott arra, hogy a megnyitással ennek a városrésznek 25 éves óhaja ment teljesedésbe. […] Szükséges ott, a külvárosban az iskola, hogy a munkásosztály gyermekeit vallás- és hazaszeretetre nevelje.” (Új-Somogy, 1923. október 9.)
Részben hasonló szerepet szántak annak a sportegyesületnek, amely augusztus 15-én alakult meg a cukorgyár támogatásával, s amelyről akkor csak kevesen sejtették, milyen nagy jövő előtt áll: a Kaposvári Rákóczi Sport Clubnak.
Testedzésre a megújult strandfürdő is lehetőséget kínált Kaposváron. A Rákóczi születésénél amúgy sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott, hogy május 17-én megnyílt ez a Schőber István által igazgatott donneri létesítmény. A víz tavasz vége felé kissé hűvös volt még; talán nem véletlen, hogy először egy főhadnagy bátorsága csordult túl annyira, hogy meg mert mártózni benne. Maga a fürdő azonban általános tetszést aratott: „A tavalyi elhanyagolt, szegényes külseje után rá sem lehet ismerni. Újjászületett, hogy úgy mondjam, teljesen fitt kondícióban várja a hűs habokba kívánkozó kaposiakat. A bejáratnál kétoldalt padok, kanyargó utak, üde, zöld pázsit. Belül minden ragyog a tisztaságtól, vakító fehér még a legalsó lépcső is a mély víz előtt, pedig azt ugyan senki nem fogja nézni. A déli oldalon, ahol tavaly homokbuckák és burjánzó gaz között csak egy-két nekikeseredett, mindenre elszánt napfürdőző heverészett, hosszú kabinsor, előtte padok, tornaszerek: nyújtó, korlát, mászópózna, hinta, és ahova lép az ember, vastag rétegben hűvös, ezüstös, a Drávából importált homok. A hölgyek oldalán 4 méter magas csúszda […]. A két kútból vastag sugárban, bugyborékolva tör elő a víz.” (Somogyi Újság, 1923. május 6.)
Azért akadtak még látványos ünnepségek 1923-ban. Újév napján beiktatták tisztségébe a kaposvári plébánossá kinevezett dr. Hoss József (1881–1969) veszprémi hittanárt, akinek személyében története egyik legjobb papját kapta meg a város. Október 10-én szintén ünnepélyesen nyitották meg a Hungária részvénytársaság cseri vajgyárát, amely „korszerű berendezésével, modern gépeivel, amerikai méreteivel, valamint vezető szakembereivel felülmúlja ma Közép-Európa hasonló vállalatait”. (Új-Somogy, 1923. október 12.)
S aztán itt volt az ünnepségek aduásza, Horthy Miklós immáron harmadik kaposvári látogatása. A dél-dunántúli körúton levő kormányzó különvonata április 28-án reggel futott be az állomásra. A vasúttól a Rákóczi térig (ahol a díszszemle volt) lóháton ment Horthy, míg a főutca sarkán, a Turul Szállóval (a mai Dorottyával) szemközt felállított diadalkaput hintón közelítette meg. A város nevében itt üdvözölte őt dr. Vétek György polgármester, akinek – kissé profánul – e szókkal felelt az államfő: „Örülök, hogy ismét alkalmat vehettem magamnak kedves városuk, Kaposvár meglátogatására, s örömömet fokozza az is, hogy az időjárás is kedvezett, s nem lett eső.” (Új-Somogy, 1923. április 29.) Ezután a megyeházi fogadtatás következett, újabb beszédekkel, majd a díszebéd a Turulban.
Még csak azt az eseményt jegyezzük fel krónikánk ez évi politikai rovatába, hogy június 11-én igazságügy-miniszterré nevezték ki a kaposvári születésű jogászt, Nagy Emilt (1871–1956). Csupán rövid ideig volt az övé a miniszteri tárca, később viszont előadásokat tartott Angliában a trianoni béke felülvizsgálatáról. A magyar ügy mellett kiálló Rothermere lordnak is bizalmas barátja lett…