Vétek, Kéthly és a pergő nyelvű lányok (Kaposvár 1922-ben)
Csaknem fél évtized után újra lett polgármesterünk: a városi képviselő-testület február 1-jén az iparoscsaládból származó dr. Vétek Györgyöt választotta meg Kaposvár első emberévé. (Ő 66, dr. Szopkó István 56 szavazatot kapott.) Hamarosan kiderült, hogy a harmincas éveinek közepén járó, szerény, egyszerű modorú, ugyanakkor széles látókörű férfiúval a város egyik legjelentősebb polgármesterét ültette a közakarat ebbe a magas tisztségbe.
Úgy tűnik, iskoláink háza táján is szerencsés személyi döntések születtek. Áprilisban a leánygimnázium tanárává nevezték ki dr. Biczó Ferenc (1895–1945) irodalomtörténészt, aki nagy tudásával, sajátos oktatási módszereivel, publikációival és társadalmi működésével nemcsak az iskola, hanem a város tekintélyét is növelte a következő évtizedekben. Tanítványai a Berzsenyi-kutatóként országos hírnevet szerzett dr. Merényi Oszkárt (1895–1981) is szerették, aki júliusban lett a felső kereskedelmi iskola tanára. A határozott fellépésű, de emberséges és jó kedélyű pedagógus nyaranta külföldi utakra vitte őket. Merényi a magyaron kívül hat nyelven beszélt: német, angol, francia, olasz, szlovák, latin…
Lényegében az is a „személyi döntések” közé sorolható, hogy a főgimnázium 1922 nyarán felvette egykori mecénása, Somssich Pál nevét. A tanári kar gróf Zrínyi Miklós szigetvári hőst és Berzsenyi Dániel költőt is el tudta képzelni névadónak. A minisztériumban végül a sárdi születésű politikus mellett tették le a garast, s tekintve, hogy Somssich pályája milyen sokszor összekapcsolódott a gimnázium történetével, ezt a döntést aligha lehetett kritizálni. (A hatalom új birtokosai persze megtették a negyvenes évek második felében…)
Ősszel nyugalomba vonult Gönczi Ferenc királyi tanfelügyelő. „Aki úgy élt, úgy sáfárkodott, mint ő, nyugodtan, lelkiismeretétől nem vádoltatva, felemelt fővel tekinthet vissza a négy évtizedes pályafutásra.” (Új-Somogy, 1922. október 5.) A megye tanügye kétségkívül szegényebb lett egy elhivatott szakemberrel, a néprajzkutatóként is elsőrangú Gönczi azonban így még több idejét és energiáját tudta a múzeumnak szentelni. November 19-én újjáalakult a megyei múzeumegyesület, amelynek ő volt az ügyvezető alelnöke – azaz lelke és motorja.
Szerencsére több vasat is a tűzben tartottak buzgó kultúraszervezőink; november 9-én például Dohnányi Ernő koncertezett Kaposváron. „A Városi Színház nézőterén ritkán látott előkelő és fényes közönség tapsolt tegnap este lázasan és hódoló elismeréssel a kontinens legnagyobb zongoraművészének” – írta az Új-Somogy című napilap. Nem ő volt az egyetlen híresség, aki meglátogatott minket: július 11-én Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő (aki néhány év múlva veszi majd fel a Bajcsy nevet is) Új utak, új élet felé!... címmel tartott előadást a református templomban, az evangélikus egyházközség vallásos összejövetelén.
Ha már a nemzetgyűlést hoztuk szóba: a június 5-i pótválasztáson az egységes párti gróf Hoyos Miksa szerezte meg Kaposváron a képviselői mandátumot. De a szociáldemokraták szintén jól szerepeltek, mert jelöltjük, a szavazatoknak mintegy harmadát begyűjtő Sávolt János volt a gróf legerősebb kihívója. Hoyos, a németladi nagybirtokos a gazdasági életben is otthonosan mozgott; a négy vármegyére kiterjedő hatáskörrel július 9-én (Kaposváron) megalakult Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamarának ő lett az elnöke.
De térjünk vissza a szocdemekre és a Kaposvári Munkásotthonra, amely pár éve már a Széchenyi téren levő Széchenyi kávéházban működött. 1922 elején ebben a kulturális-politikai intézményben jött létre a Magyar Országos Eszperantó Egyesület kaposvári csoportja, és június 25-én két gyűlést is tartott az udvarán Kéthly Anna (1889–1976) nemzetgyűlési képviselő. A magyar szociáldemokrácia kiemelkedő alakja délután munkásnők előtt mondott beszédet.
A hölgyek két hét múlva is magukra vonták a figyelmet, hiszen a kaposváriak július 9-én láthattak először női kézilabda-mérkőzést. Két pécsi csapat feszült egymásnak a mi egyik futballpályánkon. „A játék azonban nem férfifutballnak bizonyult, mert kézzel játszották, és a labda lábbal való érintése esett büntetés alá. Az ifjú hölgyek nagy vehemenciával és ügyességgel »feküdtek bele« a játékba. […] Az első csapat szőke centerét, Katót két perc alatt már mindenki favorizálta, míg a második csapat temperamentumos kis centerét – no de ilyet – elnevezték Bütyöknek… Végtelenül kedves volt a két csapat komoly küzdése, ami természetesen meglehetősen szapora nyelvpergetéssel történt, nem tagadván meg magát az asszonyi természet a futballpályán sem. […] A bájos sporthölgyek – 14–16 évesek – ezek után a közönség lelkes ovációi között vonultak le a pályáról.” (Somogyi Újság, 1922. július 11.)