Színháztűznézőben (Kaposvár 1912-ben)
Noha az utolsó előtti békeévben nem volt folyamatosan forró a megyeszékhely politikai élete, azért átéltünk néhány hőhullámot… Március 4-én félnapos sztrájkot, felvonulást és a Széchenyi téren gyűlést tartottak az általános választójogot követelő kaposvári szociáldemokraták. Májusban – a budapesti „vérvörös csütörtök” hatására – újabb munkabeszüntetések és tüntetések következtek. Június 11-én a kisgazdák, a függetlenségiek és a polgári demokraták helyi vezetői is felszólaltak a szocdemek választójogi népgyűlésén (a résztvevők a rendőrséggel is összetűztek), néhány nappal később pedig a függetlenségi pártkör szervezett gyűlést a Rákóczi téren, s az ellenzéki pártok közösen tiltakoztak a kormány politikája ellen.
Lassanként a háborús lángnyelvek melegét is kezdtük megérezni. November 2-án több mint kétszáz török katona érkezett Kaposvárra; ők az első Balkán-háború során szorultak az ország területére. „Amint futólag megnézhettük a csapatot, meglátszott rajtuk a háború minden nélkülözése és szenvedése. Piszkosak, fáradtak és meggyötörtek voltak ezek az emberek, ruházatuk szegényes, a különféle színű fezek alól gondba borult arcok tűntek elő. […] A barátságos kölcsönös üdvözlések után a török tiszteket a Baross utcai laktanyába kísérték. […] Közeledtükre a kapu alatti őrség […] tisztelgést vezényelt, ami a török tiszteknek láthatólag jólesett.” (Somogyi Hírlap, 1912. november 3.) Egyikük még e hónapban elhunyt, és a Déli temetőben helyezték örök nyugalomra. Így kezdődött a Hősök temetőjének katonatörténete.
Lángnyelvekről tett megállapításunk nem csupán átvitt értelemben igaz, hiszen sétatéri színkörünket nagy tűz hamvasztotta el április 17-én. „Tegnap, szerdán este fél nyolc óra tájban villámgyorsan terjedt el a hír Kaposváron, hogy ég az aréna – írta az egyik napilap. – Tényleg, a vasút mentét hatalmas lángoszlopok világították be, és sűrű, fekete füstfölhők jelezték, hogy tűz van. A régi nyári színház rozoga épülete árasztotta a hatalmas és messze ellátszott fénysávokat, innen szálltak föl a sűrű füstgomolyok. Tündéries látványt nyújtott a recsegve, ropogva égő hatalmas fatákolmány: az öreg aréna még egyszer és utoljára elsőrangú élvezetet nyújtott Kaposvár város közönségének.” (Somogyvármegye, 1912. április 19.)
Hogy mi okozta a tüzet, azóta sem lehet biztosan tudni – mint ahogy arról sincs meggyőző bizonyíték, hogy a két nappal korábbi, az egész világon megdöbbenést keltő katasztrófának volt-e kaposvári túlélője. A hatóságok mindenesetre hiába keresték a kaposvári Klesvec Józsefné Simonyi Gizellát, aki a Vöröskereszt adatai szerint a Titanicon utazott…
A színkör tehát megsemmisült, néhány hónapja azonban volt már kőszínházunk, és a kultúra más területein sem állt le a fejlődés. Rippl-Rónai József festőművész korábbi főutcai házában megnyílt az öccse, Rippl-Rónai Ödön műgyűjtő által berendezett magánmúzeum, az év végén Ödön „a tizennégy legnagyobb” kortárs magyar festőművész kiállítását is megrendezte a megyeházán, s a Zenekedvelők Egyesülete jóvoltából szintén 1912-ben került sor az első kaposvári zenekari hangversenyre. Scholz Gyula műszaki főtanácsos kezdeményezésére áprilisban létrejött a Kaposvári Szépítő Egyesület, amely társadalmi összefogást hirdetve igyekezett alakítani a városképet. Jelszava, a „Virágos Kaposvár” a két világháború között vált országosan ismertté. (A zenekedvelők és a városszépítők mellett a „Tüdővész Ellen Védekező” vármegyei egyesületet se hagyjuk figyelmen kívül: az ő május 19-i közgyűlésük napján avatták fel a közkórház tüdőbeteg-gondozó pavilonját.)
A városszépítés szerencsére nem csak „program” volt a kor Kaposvárán. November 5-én, aznap reggel, amikor százéves fennállását (helyesebben a nyilvánossági jog megadásának centenáriumát) ünnepelte a főgimnázium, Rédey Gyula veszprémi nagyprépost megáldotta a középiskola kápolnájának épült Szent Imre-templomot. Éppen Szent Imre napja volt…
Geszti Ágoston gimnáziumi tornatanár októberben torna- és vívótanfolyamot indított nők számára, kora tavasszal turistaegyesület alakult a Munkásotthonban, s augusztus 18-án megrendezte első úszóversenyét a Kaposvári Atlétikai Club. A donneri sporteseményen a fiatal Adorján József (1894–1976), a város világhírű úszósportjának későbbi motorja is rajthoz állt – a verseny után pedig vízilabda-mérkőzés következett, először Kaposváron.
Az 1912-es stockholmi olimpián két sportolónk is szerepelt. Steiner Rezső birkózó – egy budapesti egyesület színeiben – két győzelem után a későbbi első két helyezettől kapott ki, és kiesett, míg a kaposvári születésű Károly Jenő labdarúgó tagja volt a magyar csapatnak a Nagy-Britannia elleni (7:0-ra elvesztett) mérkőzésen. Dr. Repa Imre kórházigazgató az ő unokája…