Polgártársunk, Fekete István (Kaposvár 1910-ben)
Március 31-én két katonai léghajó repült el Kaposvár felett – baljós előjeleként annak, ami alig több mint négy év múlva bekövetkezett. 1910-ben persze még nem a katonai, hanem a békés célú közlekedésfejlesztés volt napirenden, legalábbis a megyeszékhelyen. Így például a sikeres terhelési próba után augusztus 30-án átadták a forgalomnak a Béla király utcában épült vasbeton hidat. És ebben az évben kezdték meg – a külvárosi részeken – az utcák tervszerű kövezését is.
Ezeket az utcaköveket egyre többen koptatták. Az 1910-es népszámlálás szerint már a huszonnégyezret is meghaladta a kaposváriak száma (nagyrészt magyar anyanyelvűek és római katolikusok voltak), a kiegyezés óta tehát mintegy négyszeresére nőtt a lakosság.
A népességgyarapodás persze magával hozta, hogy folyamatosan szaporítani kellett az iskolákat és növelni a befogadóképességüket. 1910-ben, amikor a város oktatási célra bérbe vett egy József utcai épületet, a Cseri városrész is iskolát kapott. A csakhamar szűknek bizonyult tanoda eleinte igazgatási szempontból a Sétatér utcai (a későbbi Bartók-) iskolához tartozott, ahol ugyancsak fokozódott a zsúfoltság. A teremhiány miatt váltakozó rendben tanítottak, s előfordult, hogy év közben kellett új osztályt indítani. Most ezt az iskolát is bővítették; az udvaron emelt épületet november 30-án adta át Németh István polgármester.
Egy kaposvári kisdiákról név szerint is megemlékezünk: Fekete Istvánról, aki a göllei gyermekévek után 1910 elején költözött családjával együtt a megye székvárosába. A tízéves fiú először a Rózsa (a mai Gróf Apponyi Albert) utca 13. számú házába, az anyai nagyszülőkhöz került, majd a Honvéd utca 72. alatt lakott egy rövid ideig. A valódi otthont aztán újra a Rózsa utcában, de már a felújított 2. számú házban alakította ki magának a Fekete család. „Mestörpista” Kaposváron fejezte az elemit (a majdani író 1910. március 2-án lett a Petőfi utcai iskola tanulója), ősszel pedig a főgimnáziumban folytatta tanulmányait. A patinás középiskola falai között azonban nem érezte jól magát a kötöttségeket nehezen tűrő, áldott jónak és szelídnek saját bevallása szerint sem nevezhető gyerek…
Ekkor már épülőfélben volt a gimnázium kápolnája, amelyet az egykori növendék, Krisztinkovich Béla budapesti építészmérnök tervezett. 1910. április 11-én kezdték a munkálatokat, de az ünnepélyes alapkőletételre csak néhány héttel később, május 3-án került sor. A kápolnára azért volt szükség, mert a főtérről az Eszterházy utcába költözött iskola messze esett a nagytemplomtól, amely egyébként is alig tudott helyet adni a rohamosan fejlődő város katolikus híveinek – a tanulóifjúság hovatovább nem fért be a misére. Tervezgetés közben átértékelték az eredeti elképzelést, és már nem ifjúsági kápolnát, hanem igazi templomot akartak építeni, amely a környéken lakó híveket is befogadni képes. Az iskola eredeti telkének északi végén épülő istenházát most úgy ismerjük, hogy Szent Imre-templom.
A politikának ebbe az ügybe is bele kellett avatkoznia: a kaposvári „Berzsenyi” Szabadkőműves-páholy már az előző évben elhatározta, hogy tagjai minden megyei és városi fórumon tiltakozni fognak a Szent Imre-templom építése ellen. Szerencsére nem jártak sikerrel.
1910-ben persze a hivatásos politikusok sem tétlenkedtek. Február 16-án Miss Cicely Corbett, az angol szüfrazsettek egyik vezetője tartott előadást a mozgalom céljairól a Korona Szálló nagytermében, március 7-én beiktatták hivatalába a vármegye főispánjává kinevezett Makfalvay Géza volt kaposvári ügyvédet, és április 9-én este – az általános és titkos választójog érdekében – lampionos tüntetést rendezett a helyi szociáldemokrata pártszervezet.
Több mint egy évszázad múltán mégis inkább a sport és a kultúra keltheti fel az érdeklődésünket. 1910-ben ugyanis a Kaposvári Atlétikai Club csapata nyerte meg az első ízben kiírt dunántúli labdarúgó-bajnokságot (a döntő mérkőzésen 4:1-re győzték le Kaposváron a Székesfehérvári Torna Klubot), és júliusban nálunk jött létre az ország első vidéki atlétikai szakszövetsége, a „Dunántúli Atlétikai Kerület”. Az alakuló közgyűlésen Kaposvár mellett Fiume, Győr, Komárom és Pozsony sportegyesületei képviseltették magukat.
1910. augusztus végén két jeles író-drámaíró, Bródy Sándor és Lengyel Menyhért is meglátogatta Kaposváron Rippl-Rónai József festőművészt. Lengyel Menyhért (1880–1974) így foglalta össze a benyomásait: „Nézzünk csak körül ebben a most fejlődő, különös városban, mi van itt? Némi meglepetéssel és nagy örömmel konstatálhatjuk, hogy ritka és értékes kincs virágzik elbájoló szépségben és nagy gazdagságban – olyan kincs, amellyel kevés más magyar város dicsekedhetik: itt művészet van.” (Somogyi Hírlap, 1910. augusztus 28.)