Egy adys vasárnap és egy adys hétfő (Kaposvár 1909-ben)
A városok művelődéstörténetének vannak csomópontjai, ahol életutak, művészeti pályák találkoznak, s ahol képzeletbeli kulturális útjelző táblákat is felfedezhet az utókor. Ilyen csomópont Kaposvár történetében 1909. november 7-e, amikor az irodalmi életbe időközben berobbant Ady Endre estjére gyülekezett a közönség a főtéri Korona Szálló nagytermében.
Ady – aki 1902 nyarán egyszer már eltöltött néhány napot a városban – november 6-án, a szombat esti gyorsvonattal érkezett meg Reinitz Béla zeneszerző és Mikes Lajos újságíró társaságában. A helyi lapok „Magyarország legnagyobb költőjeként” emlegették Ady Endrét, aki másnap az elvárt sikerrel tartotta meg kaposvári felolvasását. A korabeli tudósítások – amelyeknek szerzőire láthatóan hatással volt a jeles poéta nyelvezete – így számoltak be az estről: Ady Endre „verseket olvasott föl, nagy, erős, meleg, magyar verseket”. „Lázas ébredés volt az, termékeny, nagy megismerés, valami hatalmas öntudatra ébredés, hamvazkodó vezeklés, lázas meaculpa…” (Somogyi Hírlap, 1909. november 9.) Az egykorú beszámolók szerint a hallgatóság lelkesen megtapsolta Adyt, sőt alig akarta leengedni a pódiumról. „Boldogan írjuk le: büszkék voltunk tegnap a kaposvári közönségre” – summázta véleményét az est szervezője, Göndör Ferenc lapszerkesztő (Somogyvármegye, 1909. november 9.).
A közönség soraiban ott ült Rippl-Rónai József is, aki személyesen ekkor ismerkedett meg Adyval. A költő aznap este, sőt hétfőn is a Róma villa vendége volt; sokáig – tévesen – úgy tudtuk, hogy ebéd utáni szendergése közben Rippl-Rónai orvul le is rajzolta őt. Adyt viszont valóban versírásra ihlette a látogatás: a Nyugat című folyóiratban november 16-án jelent meg a Kisvárosok őszi vasárnapjai. Hét évvel korábbi kaposvári vizitjéhez hasonlóan ekkor sem kényeztetett el bennünket azzal, amit írt: a vers arról tanúskodik, hogy a nagyvárosi környezethez szokott költő itt az álmosság és eseménytelenség világába csöppent. (Az persze korántsem biztos, hogy a költemény konkrétan Kaposvárról szól…)
Akárcsak 1902-ben, most is nagy változások elé nézett a megyeszékhely főtere. Akkor az új városháza volt épülőfélben, ezúttal meg a Kossuth-szobor-projekt talált be lassan a célegyenesbe. A városi képviselő-testület 1909 júliusában név szerinti szavazással véglegesen döntött a kérdésben, és szeptemberben azt is elhatározták, hogy a néhai kormányzó-elnök szobrát a főtéren fogják elhelyezni – ott, ahol már évtizedek óta a 44-es katonák emlékoszlopa állt. Az obeliszket ezután persze el kellett vinni onnan: egyelőre a Rákóczi térre került.
A Korona (a mai Ady Endre) utca másik végén is történt valami 1909-ben: Vidor Ferenc kaposvári ügyész felépíttette a róla elnevezett Vidor-palotát. A szecessziós stílusú emeletes házat az érdekes nevű Himler (Edelényi) Dezső budapesti építészmérnök tervezte.
A főutca legtekintélyesebb épületében, a nyugodt méltósággal északra tekintő vármegyeházán pedig – hosszú vajúdás után és gróf Somssich Géza nagybirtokos elnökletével – 1909. január 31-én született meg a Somogymegyei Múzeum Egyesület, a 19. század hetvenes éveiben életre kelt, majd elhalt régészeti és történelmi társulat utóda, a Rippl-Rónai Múzeum elődje. A nagyteremben tartott alakuló ülésen elhatározták, hogy a gyűjtemény gyarapítása érdekében megkezdik a tárgyak vásárlását, „különösen néprajzi és népművészeti anyagból”.
Éppen a múzeumegyesület alakulásával egy időben rendezte meg vezetőségválasztó közgyűlését a kaposvári szabómunkások szakszervezete, s nem kevés figyelmet keltett, hogy Balla Mariska kapta meg a könyvtárosi tisztséget. Valószínűleg ő volt az első nő, aki valamely kaposvári szakszervezetben bekerült a vezetőségbe.
Talán nem is kell mondanunk, hogy mind a múzeum, mind a szakszervezeti mozgalom szép jövő előtt állt a megyeszékhelyen, de a zeneiskola megalapítása sem bizonyult zsákutcás próbálkozásnak. Mert a 19. századi meg 20. század eleji előzmények után most önálló épülethez jutott és végre igazán megszerveződött az intézmény, amelyet a zenekedvelők egyesülete mellett már a város és a vármegye is támogatott. A Gyenes Izsó vezette zeneiskola 1909-től a Teleki utcai volt tűzoltószertárban talált otthonra – legalábbis átmenetileg. Szűk másfél évtizedes fennállása alatt ez a tanoda alapozta meg a kaposvári társadalom zenei műveltségét.
A zenekedvelők mellett a filmbarátokra is egyre nagyobb figyelem irányult. 1909 karácsonyán a János (a későbbi Dózsa György) utcában nyílt mozi, ismét Apolló Színház néven; a kortárs sajtó szerint lehetővé téve, hogy a „korcsmázás” helyett „nemesebb szórakozáshoz” jusson a nép. Ez volt az első olyan épület Kaposváron, amelyet kifejezetten mozi céljára emeltek. Olvasóink egy része talán jobban ismeri azon a néven, amelyet jóval később kapott: Szabad Ifjúság…