Így jutunk a csillagokig (Kaposvár 1981-ben)
Az a kijelentés, miszerint „szeptember 1-jén megnyitották az átépített Széchenyi teret”, vélhetően csak akkor jelent érdemi információt a fiatalabb nemzedéknek, ha megmagyarázzuk, hol volt ez a tér 1981-ben. A Berzsenyi utca déli végénél – de már ne keresse senki, mert az újabb építkezések és átszervezések azóta felszívták a várostörténeti emlékek tárházába. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma is van Széchenyi tér Kaposváron (az ülve tépelődő névadó gróf szobrával), és 1911-ig egy harmadik helyen is volt ilyen nevű közterület – mint korábban már említettük, hajdanán a főtér viselte ezt a nevet. 1981-ben mindenesetre hat hónap alatt végzett a munkálatokkal a Kaposvári Közúti Építő Vállalat, így vált lehetővé, hogy a Balatonról vagy Nagykanizsáról Szigetvárra tartó járművek elkerüljék a városközpontot. A téren még forgalomirányító jelzőlámpát is felszereltek.
A Damjanich utca és a Munkásőr sor (a rendszerváltozás óta: Nemzetőr sor) találkozásánál 1981. április 2-án átadott óvoda is egy közlekedést szolgáló építészeti megoldás miatt híresült el: az épület külső részére szerkesztett csigavonalú rámpa kölcsönzött nevet az intézménynek. A „csigás” óvoda a Magyar Néphadsereg és a városi tanács összefogásával jött létre; az avatóbeszédet is a helyőrségparancsnok, dr. Berki Mihály vezérőrnagy mondta.
Persze 1981-ben sem ez volt az egyetlen fejlesztés a nevelés- és oktatásügy területén: új épületszárnnyal bővítették a siketnéma-intézetet, és ősszel két iskolával is gazdagodtak a város északi részén gyors ütemben épülő lakótelepek. Mindkét intézményt a magyar ifjúság valamely nagy erejű példaképéről nevezték el – és egyik sem készült el idejében. A tanulók és a tanárok 1981. szeptember 1-jén vehették birtokba az új, tizenhat tantermes „Kinizsit”, és ugyanezen a napon kerítettek sort – a Kilián György Városi Művelődési Központban – a Toldi Miklós Utcai Általános Iskola első tanévnyitó ünnepségére.
Június 29-én ugyanitt, a Kiliánban tartott egyórás élménybeszámolót Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. Ő több mint egy esztendővel azelőtt, a szovjet vezetésű Interkozmosz program keretében tette meg emlékezetes űrutazását. Kaposvári előadására a katonafiatalok nagygyűlése teremtett alkalmat; az ifjúsági ház színpadát aznap az Interkozmosz emblémája, valamint a vörös és a nemzeti színű lobogó díszítette. Azt mondják, még a környék ablakai is tele voltak kíváncsiakkal. Előzőleg persze a pártszékházat is felkereste az űrhajós, ahol Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára arról faggatta, hogy vajon a kiképzés vagy az űrutazás volt-e a nehezebb. „Farkas Bertalan azonnal rávágta: – Az, ami utána következett… – Nem csoda, hiszen a fiatal tisztet szinte szétszedik azóta…” (Somogyi Néplap, 1981. június 30.)
Úgy látszik, 1981-es krónikánkban az űr az úr, mert december 18-án a Cseri városrészben átadták a hét távcsővel felszerelt csillagvizsgáló és -megfigyelő állomást.
De más újdonságokkal is szolgált a kulturális élet. A Kossuth Lajos utcai református gyülekezeti házban április 30-án megnyílt az első magyarországi mozimúzeum. Először – május elsején – A keselyű három napja című filmet mutatták be, s szeptember 7-én itt tartották meg Szabó István Mephisto című nagyjátékfilmjének díszbemutatóját.
1981. március 21-én pedig először közvetített élő műsort a Csiky Gergely Színházból a Magyar Televízió: a nézők a Triptichon című előadást láthatták, Babarczy László rendezésében. A Csiky az évi legnagyobb húzása azonban Peter Weiss Marat halála (másik rövid nevén: Marat/Sade) című darabjának színre vitele volt. De az is lehet, hogy ez a színház egész történetének eddigi legsikeresebb produkciója! Az Ács János rendezte legendás Marat-előadás, amelyet december 4-étől láthatott a közönség, a huszonöt éve volt 1956-os forradalmat is megidézte. „A darab végén a háttérfüggönyön feltűnt a Corvin köz fotója, amely előtt a Kikiáltó (Máté Gábor) utcakővel a kezében siratja a forradalmat.” Ráadásul a bemutató után kilenc nappal vezették be Lengyelországban a hadiállapotot, ami „iszonyatos pluszenergiákat” adott a kaposvári előadásnak. Ezután „csapatostul jöttek a nézők, buszokkal, kocsisorokban. Szinte tüntetéshez hasonlított, ahogyan tapsoltak, ünnepeltek.” (Eörsi László: „Megbombáztuk Kaposvárt.” Budapest, Napvilág, 1956-os Intézet Alapítvány, 2013. 61–64. o.)
1981. december 13-án Budapesten, a Magyar Írók Szövetségének közgyűlésén egy kaposvári költő is szóba hozta „a szomszédban készülő lengyel tragédiát” és az 1956-os forradalom méltó emlékezetét, mondván: „Azok a műsorok, cikkek, melyek megjelentek a közelmúltban, semmit sem adnak nemzeti önismeretünkhöz.” A költőt Papp Árpádnak hívták. (Szívgyökér. Régi és új írások, 1954–2008. Békéscsaba, Typografika, 2009. 147–148. o.)