Így lesz irodalom a porból (Kaposvár 1902-ben)
Korábban már szóltunk az első automobilokról, de a közlekedés terén most „emeljük a tétet” – szó szerint, hiszen 1902. január 9-én léghajó szállt el Kaposvár közelében. A műszaki érzékkel megáldott és a repülés iránt szenvedélyesen érdeklődő Lipót Szalvátor főherceg (1863–1931) utazott rajta harmadmagával. A Bécsből indult léghajó Pécs mellett szállt le.
Két hónap múlva viszont már nem műszaki újdonság, hanem gyászhír érkezett Bécsből: elhunyt Kaposi Mór bőrgyógyász, aki hatvannégy évvel azelőtt egy szegény kaposvári zsidó családba született Kohn Móric néven. Bár a kiváló orvost Bécsben vette szárnyára a világhír (ahol egyetemi tanszéket kapott, és a bőrgyógyászati klinika igazgatójává is kinevezték), magát továbbra is magyarnak vallotta, és családnevét is szülővárosa iránti tiszteletből változtatta meg Kaposira. A kaposvári izraelita iskola egykori kisdiákját számos orvosi társaság fogadta a tagjai közé, kinevezték udvari tanácsossá, és a francia becsületrendet is megkapta.
De térjünk vissza a technikai újításokhoz, mert a századelő világában könnyű folytatni a témát. 1902 júniusában telefonállomást létesítettek a kaposvári vasútállomáson, ősszel pedig mozgófénykép-előadások rendezésébe kezdett Grünwald Mór, a Fiume kávéház bérlője. Ez a kávéház (amely 1853-ban nyílt meg) ott volt, ahol később felépült a pláza.
Egy másik vendéglátóipari egység, a főtéri Korona fogadó sorsában az hozta el a megújulás ígéretét, hogy Tatár Gusztáv, a debreceni Bika Szálló volt tulajdonosa vette át a bérletét. A főtéren persze nem a bérlőváltás volt akkor a legnagyobb újdonság, hanem az, hogy a tér másik oldalán elkezdődött az új városháza építése. A zalaegerszegi vállalkozók 1902. június 11-én fogtak bele a munkába. Az építkezés azonban nem ment simán: már június 23-án tüntetést szerveztek a kaposvári építőmunkások, akiket felzaklatott, hogy helyettük budapesti munkaerőt alkalmaztak a kivitelezésnél. A vállalkozó embereit megveréssel fenyegető helybeliek hangadóját elvitték a rendőrök, a felbőszült tömeg azonban kiszabadította… „A rendőrség nyilván a túlerőnek volt kénytelen engedni.” (Kaposvár, 1902. június 26.)
Kevésen múlt, hogy a csetepaténak Ady Endre is szemtanúja volt, a jeles költő ugyanis néhány nap múlva, június 29-én látogatott először Kaposvárra. Azért jött, hogy a Nagyváradi Napló újságírójaként Somogyi Károly színtársulatának szerepléséről tudósítson – és hogy magánszorgalomból behatóbban tanulmányozza egy színésznő (Bilkey Irén) játékát és egyéniségét. Itt és ekkor vetette papírra a Kaposvárt jellemző, később sokat idézett sorokat: „Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e, vagy nagyváros legyen. […] Egyelőre egy jelzőre szolgált rá Kaposvár: a legporosabb város. Jó, jó: van por más helyütt is. De ilyen sehol. Ha egy erősebb szél indul, éjszaka borul menten a városra. Akkor aztán hiába égnek a villamos lámpák, amelyek különben sem fenyegetnek vakító fénnyel.” (Andrássy Antal: Ady Kaposváron. Somogy, 1977/3. szám, 89–90. o.) Nagy költőnk könnyed magabiztossággal bánt a jelzőkkel, azt viszont jól látta, hogy városunk az átalakulás állapotában van, és porban sem szenved hiányt. (Nyár volt, sok helyen építkeztek, és nem fejeződött még be az utcakövezés.)
Ez persze nem a Rippl-Rónai Józseffel is személyes ismeretséget hozó Ady-látogatás volt (arra hét évvel később került sor), noha Párizsból hazaköltözött festőnk 1902-től már szintén Kaposváron élt: egy kis házat vásárolt meg a Fő utcában.
Mind Adyra, mind Rippl-Rónaira azonban csak évekkel később talált rá igazán a hírnév. Még inkább igaz ez Nagy Imrére, aki abban az időben még kisgyerek volt. A későbbi mártír miniszterelnök 1902 szeptemberében kezdte meg tanulmányait (első osztályosként) a Középponti Állami Elemi Népiskola főtéri, „A haza kis polgárainak” szentelt épületében.
Ez az iskolaház már akkor is réginek számított (nagyjából hetvenéves volt), a néhány éve alapított siketnéma-intézet azonban éppen ezen az őszön költözött át új otthonába a Sétatér utcából. Az eklektikus stílusú, még egyemeletes iskolát Gáspár Gyula építőmester segítette világra a Meggyes (a mai Somssich Pál) utcában.
A szorgalmas Gáspár mester nevéhez egy másik jellegzetes alkotás is fűződött 1902-ben: a neoromán stílusú, egytornyos Anna-kápolna szintén az ő munkájával – és Kántor Ferencné adományából meg Bereczk Sándor főmérnök tervei szerint – magasodott fel a Keleti temetőben.
De a protestáns egyházak életéről is van mit mondanunk. A kaposvári református és evangélikus egyházközség 1902. szeptember 28-án megállapodott, hogy közös, de nem egyesült gyülekezetet fognak alkotni: egyelőre tehát az evangélikusok a helyi reformátusokhoz csatlakoztak, akiknek a templomát is használhatták.