Betyár, hegedűvel (Kaposvár 1889-ben)
Általában abból próbálunk kiindulni ebben a krónikasorozatban, hogy a mából visszatekintve mi maradt fenn az idő rostáján a szóban forgó év eseményei közül. De az is érdekes lehet, hogy a kor embere szemében vajon mi volt igazán emlékezetes. A két kérdésre sokszor ugyanaz a válasz adható, de nem mindig teljes az átfedés. Így például ma már nemigen tartjuk számon, hogy a kaposvári királyi törvényszék előtt 1889 elején rendezték meg az utolsó somogyi betyár bűnperének végtárgyalását, a kortársak figyelmét viszont annál inkább felkeltette a bűnügy.
A börtönből korábban megszökött és Somogy, Zala, Veszprém vármegyét hónapokon át rettegésben tartó haramiát: Oroszlán Palit és bandáját – komoly tűzharc árán – Veszprém megyében tette ártalmatlanná a csendőrség; a bandavezért aztán (vonaton) Kaposvárra szállították. A főbetyár a legkevésbé sem volt „betyáros” jelenség: az intelligens arcú, negyven év körüli rabló illedelmesen, sőt iskolázott ember módjára viselkedett a fogságban. A börtönben is mindig tanult, művelte magát, sőt hegedült, állítólag még karmester is volt…
A tárgyalás 1889. február 18-án kezdődött meg a vármegyeháza hátsó épületében, ott, ahol később a múzeum, még később a levéltár kapott helyet. A per iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg, ami azt is jelezte, hogy a közönség érzi: most már véglegesen lezárul egy korszak, amelyet somogyi betyárvilágnak neveznek. Oroszlán Pál a vádlottak padján is jó benyomást keltett, folyékonyan, választékosan beszélt, s találó megjegyzéseivel, értelmes feleleteivel „sok bámulót szerzett magának”. A törvényszék meglepő módon csak a szökésével megszakított korábbi büntetésének letöltésére ítélte Oroszlánt, a királyi kúria viszont újabb tizenöt évi fegyházat szabott ki rá. Ezt már végig leülte a soproni fegyházban. A börtönben egyébként könyvkötéssel is foglalkozott – lám, így múlik el a (betyár)világ dicsősége… Nem sokkal szabadulása után azonban ismét a bűnözés útjára lépett a vén betyár, újra lecsukták, és az 1920-as évek elején halt meg a váci börtönben. Ekkor már túl volt a hetvenen.
Az utolsó zsivánnyal ugyan vége szakadt a vérbeli somogyi betyárkalandoknak, de nem a betyárromantikának. A bűnözés sem szűnt meg, csak átalakult. Ahogy Gönczi Ferenc utalt rá A somogyi betyárvilág című, 1944-ben megjelent könyvében: a gatyás betyárok helyét napjainkban a nadrágos gazemberek foglalták el…
Amit viszont mind a korabeli Kaposvár lakói, mind mai utódaik számon – és nagy becsben – tartanak, az Kossuth Lajos díszpolgárrá választása. Miután megszületett az 1879. évi honossági törvény, amely azzal fenyegetett, hogy az emigrációban élő kormányzó-elnök tíz év múlva elveszíti magyar állampolgárságát, egyre több város választotta meg őt díszpolgárának, hitet téve arról, hogy a magyar szívekben soha nem válhat hontalanná. Ez áll a kaposvári képviselő-testület 1889. augusztus 4-én tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyvében: „Gruber János lelkes szavakban adván elő indítványát, melyben Kossuth Lajos, hazánk nagy fiát, kinek neve össze van forrva hazánk történetével, s ki ősi alkotmányunkat demokratikus alapra fektette, a város díszpolgárává választani kéri. Ezen indítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadván, Kossuth Lajost Kaposvár város díszpolgárává választotta…”
Mivel ismét belebonyolódtunk a mesélésbe, újra kapkodnunk kell, ha néhány eseményt még bele szeretnénk zsúfolni a krónikába. Mert az mégsem maradhat ki, hogy 1889. augusztus 18-án – a katolikus király születésnapján! – felszentelték Kaposvár első református templomát. (A neogót templom egyéves munkával épült fel nagyjából a későbbi Domus Áruház helyén.)
Éppen az előző napon, augusztus 17-én gyújtogatás közben tetten értek egy fiatal lakatost, akiről kiderült (mondhatnánk: kisült), hogy korábban a Kaposvári Önkéntes Tűzoltóegylet tagja volt… A hírre több tűzoltó kijelentette, hogy kilép az egyesületből; „alig tudták a derék embereket megvigasztalni s a tűzoltóegyletben visszatartani”. (Kaposvár, 1889. augusztus 25.)
1889. október 5-én és 6-án az egyik legnagyobb magyar színésznő, Jászai Mari, a Nemzeti Színház művésze vendégszerepelt Kaposváron. 5-én Schiller Stuart Mária, 6-án Grillparzer Médea című darabjában lépett fel a nemrég átadott sétatéri nyári színkör falai között – a közönség tomboló lelkesedésétől kísérve.
Ebben az évben – június 17-én – leghíresebb festőművészünk belügyminiszteri engedéllyel hivatalosan is felvette a Rippl mellé a Rónai nevet, s a következő hónap elején Szalay Fruzina kaposvári költőnő meglátogatta a turini száműzetésben élő Kossuth Lajost. Az év végén pedig elfoglalta tisztségét a Somogy vármegye alispánjává választott Tallián Gyula. Most már mindegyikük nevével találkozni lehet a kaposvári utcanévtáblákon…