Csókkal épült a templom (Kaposvár 1888-ban)
A kaposváriak ekkor már kétségkívül a magasba törtek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy tavasszal az önkéntes tűzoltók kiképzése céljából tizennégy méter magas mászótornyot helyeztek el a városháza kertjében. (Ez még nem a mai városháza volt, hanem annak közvetlen elődje.) A mellette álló, akkor „Bárány vendéglőként” üzemelő épület udvarán meg fedett tekepályát építettek nagyjából ugyanekkor, újabb jeleként a polgári életforma térhódításának. (Körülbelül itt épült fel aztán a jelenlegi városháza.)
Iparosaink is hallattak magukról, hiszen Papp Mihály kaposvári műlakatos és Mayer Vilmos kaposvári kocsigyáros is állami érmet nyert az 1888. évi pécsi országos kiállításon. A helyi iparosság utánpótlását pedig azzal igyekezett biztosítani az ipartestület, hogy február 16-án megnyitotta a kaposvári iparostanonc-iskolát, a később 503-asnak, Rippl-Rónainak vagy Közlekedésinek nevezett intézmény elődjét. A három osztállyal indult tanodát Rippl József – festőművészünk édesapja – igazgatta. Az előadásokat hétfőn és csütörtökön délután 6 és 8, vasárnap pedig délután 1 és 7 óra között tartották – önálló épület híján – az elemi iskolákban. (A tantermeket csak ilyenkor használhatták.)
A tanügy barátai azonban gyászoltak is ezekben a hetekben. Március elején ugyanis elhunyt Somssich Pál, a 19. század egyik legnagyobb hatású somogyi politikusa, aki még a reformkorban kezdte a pályáját. Konzervatív felfogású férfiú volt, a szabadságharcban nem vett részt, az önkényuralom idején viszont az ország önállósága mellett foglalt állást. Számos bátor hírlapi cikkben és dolgozatban harcolt az alkotmány védelméért, éles logikával, nagy történeti és jogi ismeretanyag birtokában. Nem egy országos és somogyi vállalkozásban játszott vezető szerepet, és élete végéig szívén viselte a kaposvári gimnázium sorsát. A kaposvári kerület több ízben választotta meg képviselőjévé; az 1861-es és az 1865-ös országgyűlésen is Deák Ferenc politikáját támogatta. A kiegyezés után a képviselőház alelnöke, majd elnöke lett, utóbb a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. „Lelkesedése, buzgalma, magyar szíve legyen vezető példája mindazoknak, akik utána jönnek” – búcsúztatta nekrológjában a Nemzet című napilap.
A Somssich Pál által is támogatott kaposi gimnázium egy volt tanulója, Nyáregyházi Nagy Sándor orvosnövendék (a kaposfüredi gazdatiszt fia) a királyi családdal is kapcsolatba került 1888-ban. Károly Tivadar bajor királyi herceg – Erzsébet királyné fivére – a magyar nyelvet akarván gyakorolni magyar társalgót keresett maga mellé, és őt szemelte ki erre a feladatra.
A kaposvári Sétatéren (azaz a majdani Jókai ligetben) emelt új nyári színkör megnyitására pedig Ferenc József születésnapján, az állami ünnepnek számító augusztus 18-án került sor – nyilván ezért választották első előadásnak Csiky Gergely Királyfogás című darabját… (Vajon ki gondolta volna, hogy 67 év múltán a mű szerzőjéről nevezik majd el Kaposvár állandó színházát?) A következő évtizedekben – egészen a kőszínház megépültéig – ez a fából készült „aréna” volt a város színházbarát közönségének Mekkája. „Igazi ünnep volt ez a székváros közönségének – írta az átadásról a helyi lap –, mert a míveltségnek, a nemzeti eszméknek ismét egy alapépületét végezte be, melyben hangzik a magyar nyelv; az irodalom védbástyát talál, s a művészet meleg otthont […]. Kaposvár csak kis város, de sok népesebb városnál nagyobb, mert lakossága a nemzet nyelvét, művészetét mindig szívéhez ölelte, és soha nem hagyta el. (Somogy, 1888. augusztus 21.) „Kaposvár közönségének második temploma a színház” – áll a fent idézett tudósításban, és valóban: az 1500 személyes, nyeregtetős építményt Tandor Ottó műépítész húzta fel – és korábban már említettük, hogy ő tervezte a főtéri nagytemplomot is…
De ebben az évben igazi istenháza is épült Kaposváron, mert 1888. június 30-án letették Kaposvár első református templomának alapkövét a Honvéd és a Petőfi utca sarkán, a későbbi Bethlen téren. (A művelet úgy ment végbe, hogy Csépán Antal alispán hármat ütött a téglára a felvirágozott kalapáccsal.) A templomépítésre közben folyt a gyűjtés, amelybe más vallásúak is besegítettek, szép összegekkel. A közhangulatra jellemző a következő eset. Egy fővárosi vendég borozgatott az egyik kaposvári fogadóban, s úgy megtetszett neki a szép felszolgálólány, hogy az ital mellé egy csókot is kért ráadásul. Az erényes honleány azonban csak úgy állt kötélnek, ha az ismeretlen letesz az asztalra öt forintot az építendő református templom javára. Mindketten megkapták, amire vágyakoztak. „Bárcsak fel lehetne építeni az egész templomot csókból!” – kommentálta az esetet 1888. június 19-i számában a Somogy.