Az év, amelyet túl kellett élni (Kaposvár 1957-ben)
Milyen jó volna, ha erre az esztendőre visszaemlékezve csak azt kellene feljegyeznünk: áprilisban megalakult a kaposvári repülőklub, és Kellner Bernátot (1908–1996) nevezték ki a megyei könyvtár vezetőjévé, nyáron pedig Kumorovitz L. Bernát (1900–1992) professzor, a szerzetes-történész egy 1377-ben keltezett ítéletlevélben megtalálta a zselicszentjakabi monostor 1061. évi alapítólevelének rövidített szövegét. S ezenkívül csak arról kellene írnunk, hogy októberben – dr. Bellyei László elnökletével – működni kezdett a Somogy Megyei Írócsoport, a megyei kórházban önálló fertőzőosztály létesült, és novemberben üzembe helyezték az Inota és Kaposvár közötti 120 KW-os távvezetéket. Meg talán arról, hogy a Csiky Gergely Színházban 1957. december 9-én rendezett Kodály-díszhangversenyen bemutatkozott a nemrég megszerveződött megyei Pedagógus Férfikar. S a krónikát azzal zárhatnánk, hogy a Kaposvári Cukoripari Technikumban letette az érettségit Lőrincz L. László, a későbbi író.
Ez az év azonban egészen másról nevezetes. Kaposváron is dübörgött már a forradalom utáni megtorlás gépezete. A politikai büntetőperek sorozata a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács kulturális bizottságát vezető Hamvas József tanár meghurcolásával kezdődött, akit még 1956 novemberében – a forradalom több tucat somogyi résztvevőjével együtt – Ukrajnába vittek, ahonnan csak karácsonykor került vissza Kaposvárra. A megyei bíróság ugyan elutasította az ellene benyújtott vádiratot, a megyei pártbizottság azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Miután megbeszélést tartottak a szovjet városparancsnoknál, leváltották a bírót, s az új tárgyalás végén, február 28-án – izgatás és fegyveres csoport szervezésének vádjával – három év négy hónapi börtönbüntetéssel sújtották a pedagógust.
A Kaposvári Katonai Bíróság 1957 őszén – egyaránt fegyverrejtegetés vádjával – halálra ítélte Tóth Györgyöt, a forradalom fonyódi résztvevőjét és a szigetvári Herczeg Józsefet.
Sokakat tartóztattak le, sok kaposvárit hurcoltak meg a munkahelyén (Kelemen János kórházigazgató munkaviszonyát is forradalmi szerepvállalása miatt szüntették meg 1957 júliusában), de a razziák és a karhatalom megfélemlítő erődemonstrációi sem hiányoztak a diktatúra működtetőinek és haszonélvezőinek eszköztárából.
A kommunista párt kezében a „rendcsinálás” – és az elrettentés – legfőbb eszköze a munkásőrség volt, amelynek első alakulatait 1957 tavaszán szervezték meg Kaposváron. A Zalka Máté laktanya (az egykori Honvédlaktanya) udvari épületében március 8-án alakult meg a munkásőrszázad, amelynek osztagai április 4-én vonultak fel először Kaposvár utcáin. Június 16-án, amikor a város és a járás munkásőrzászlóalja zászlóavató ünnepséget tartott a Dózsa-sportpályán, az 1919-es kommün somogyi kormányzótanácsi biztosáról, Latinca Sándorról nevezték el a kaposvári munkásőregységet. (A rendezvényen Latinca özvegye és Halas Lajos ezredes, a Munkásőrség országos parancsnoka is részt vett.)
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség is ekkor bontott zászlót. Az első kaposvári KISZ-szervezet a cukorgyáré volt; ezt az Édosz Kultúrotthonban alakították meg 1957. március 21-én. Néhány nap múlva a Kaposvári Textilművekben is létrejött a KISZ.
Az állampártot, tehát az egyetlen pártot, amely működhetett Magyarországon, már Magyar Szocialista Munkáspártnak nevezték. A kaposváriak ebben az évben is élvezhették a vezető kommunista apparátcsikok társaságát, mert április 14-én Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szónokolt a Kossuth téren, augusztus 20-án pedig Apró Antal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet a Vörös Csillag moziban.
A forradalmat ellenforradalomnak hazudó, a tényeket meghamisító és egészen a rendszerváltozásig folytatott politikai propaganda alapvetését is 1957-ben végezte el a hatalom. Szirmai Jenő (1921–2019) megyei pártelnök például a március 26-i megyei tanácsülésen kijelentette: „fő feladat, mivel fegyveresen széjjelvertük és megfélemlítettük az ellenforradalmi erőket, hogy most már eszmeileg is széjjelverjük”. A forradalmárokat persze „alja magyaroknak” nevezte, a letartóztatásokról pedig cinikusan ezt mondta: „mi most elvittünk üdülni egy-két embert átmenetileg”. S persze nem hagyta ki a szovjet intervenció dicsőítését és „Nagy Imre és társainak áruló politikáját” sem. (Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Kaposvár, S. M. Levéltár, 1995. 351–356. oldal.)
Szirmai elvtárs 1968-ban az OTP vezérigazgatója és 1983-ban Kaposvár város díszpolgára lett.