Tisza Kálmánék egy fazék forró vízzel (Kaposvár 1877-ben)
Meglehet, nemcsak azért jó visszatekinteni a „boldog békeévekre”, mert akkor még nem ontottak vért ipari módszerekkel, és még egyben volt az ország, hanem azért is, mert a politika akkortájt nem telepedett úgy rá az életünkre, mint a 20. század legnagyobb részében. A politika természetesen akkor is kopogtatott az ajtón, egyelőre azonban meglehetős visszafogottsággal. 1877. január 1-jén például dr. Andorka Elek ügyvédjelölt A socialismus kérdése hazánkban címmel tartott felolvasást a Kaposvári Egyesült Ipartársulat helyiségében. A hallgatóság (soraiban hölgyek is voltak) feszült figyelemmel hallgatta és élénken megtapsolta az előadót.
Az orosz–török háború szintén megmozgatta a helyieket, olyannyira, hogy szeptember 9-én népgyűlést hívtak össze a főtérre. A résztvevők (több ezren voltak), akik még élénken emlékeztek 1849 tanulságaira, határozottan tiltakoztak az orosz törekvések ellen, bírálták a magyar kormány politikáját, üdvözlő sürgönyt küldtek a török fővezérnek, és elhatározták, hogy megszervezik a törökök segélyezését. Először a fényes szónoki tehetségnek ismert kaposvári polgármester, Bárány Gusztáv mondott nagy tetszéssel fogadott beszédet. A város első embere „figyelmeztette a népgyűlést azon veszélyekre, melyek monarchiánkat s különösen a magyar nemzetet fenyegetik, ha az oroszok számbeli túlsúlyoknál fogva legyőznék a sok oldalról orvul megtámadott, magában álló s a mai napig mégis győzelmesen harcoló török sereget. Rámutatott azon barbarismusra, melyet az oroszok a civilisatió és kereszténység örve alatt a védtelen lakosokon elkövetnek.” (A Hon, 1877. szeptember 11.)
Szeptember 20-án a Kaposvári Népkör a török hadsereg (átmeneti) sikereinek hírére díszkivilágítást és fáklyásmenetet rendezett a város utcáin – a felvonulók mások mellett Kossuth Lajost és Klapka Györgyöt éltették –, s öt nap múlva a kaposvári népgyűlés küldöttsége magát Tisza Kálmánt is felkereste a fővárosban. A kormányfő hangsúlyozta, hogy amint „idegen érdekekért egy fillért, egy csepp vért nem áldozhat a nemzet, úgy ha országunkat fenyegeti bárhonnét s bármi körülmények közt veszély – ő lesz az első, ki fiával [az akkor tizenhat éves Tisza Istvánnal…] együtt fegyvert ragad, és ott lesz a csatatéren. S ha eltörik kezében az acél, családja követni fogja az egri nők példáját, s forró vízzel öntözi – ha már más fegyvere nem lenne – a nemzet ellenségét.” (Somogy, 1877. október 2.)
Igen, ahogy az idézet mutatja, még komoly helyzetekben is felszínre törhet a békeévek kedélyessége. Mint ahogy az 1877 végén tartott Somogy vármegyei tisztújítást is egy „kibékülési estély” követte december 31-én, amely arra volt hivatva, hogy elsimítsa a választási küzdelmek során kiéleződött személyes és elvi ellentéteket. A mulatságot Roboz István kaposvári lapszerkesztő rendezte a haragosok számára a Korona fogadó nagytermében. Babócsay János fogadós óriás farsangi fánkokat készített erre az alkalomra, s az egyikbe egy jókora körmöci aranyat is belesütött. Annak a vendégnek kellett az első „kibékítési áldomást” mondania, aki véletlenül az „aranyos” fánkot kapta. Aki pedig mégsem humoros tószttal rukkolt elő, attól a belépti díj ötszörösét szedték be – a szegény iskolás gyermekek javára.
Persze tragikus dolgok is történtek akkoriban Kaposváron. Január 31-én elhunyt a hetvenöt éves Kovachich Őszinte ügyvéd, a kisdedóvoda alapítója és gondnoka, a községi iskolaszék elnöke, a Somogy Megyei Takarékpénztár életre hívója, titkára és jogásza. A szerb származású férfiú a közéletben negyvennyolcas elveket vallott; sírjánál Bárány polgármester vett tőle búcsút hatásos beszéddel. Májusban pedig nagy port vert fel, hogy Horváth Baráth András és társai Kaposvár és Töröcske között kiraboltak egy vásározót. A tetteseket elfogták, rögtönítélő bíróság elé állították, s a bandavezért kivégezték.
Ugyanekkor kikövezték a Gilice és az Anna utcát, a Pap utca (a mai Zárda utca) egy részét meg a vasútállomás előtti utat, s a csehországi származású Schilhán József kertész hársfákat ültetett a Fő utcában, a kórház előtt. És 1877. november 5-én alakuló ülést tartott Kaposváron a Somogy Vármegyei Régészeti és Történelmi Társulat, a megyei múzeum elődje.
Noha már sok idézetet róttunk a krónika ezen lapjára, talán még ráfér egy kaposvári laptudósítás: „Bell Graham amerikai tanár »Telephon«-t talált fel. Ez oly készülék, mellyel akusztikai vezetés által az emberi hangot nagy távolságra is érthetővé lehet tenni. […] Mily fölséges hasznát lehetett volna venni e találmánynak a banktárgyalások alatt! Milyen kedélyesen beszélgethettek volna a budapesti s bécsi miniszterek – minden utazgatás nélkül. No, de még hasznát vehetjük.” (Somogy, 1877. március 13.)