A magyartanár és a szerzetes útja a börtönbe (Kaposvár 1949-ben)
Nincs mese: ez már a Rákosi-korszak. Az év történetéből szemelgetve akkor sem tudunk kilépni a diktatúra hosszúra nyúlt árnyékából, ha nem a politika területén barangolunk. Sajnos ezzel már a kortársak is így voltak az akkor mintegy 33 ezres Kaposváron…
A kisebb üzemek átszervezése és összevonása révén – meg az ezzel együtt járó államosítások következtében – néhány jelentős, később nagy szerepet játszó vállalat jött létre ebben az évben. A Rózsa-féle vegytisztító gyár állami tulajdonba vételével megalakult a Kaposvári Patyolat Vállalat, és négy kisebb öntödéből ekkor forrt össze az az üzem, amely nemsokára felvette a Vas- és Fémipari Kombinát nevet. Február 1-jén – egyelőre négy teherutóval és nyolc sofőrrel – megszervezték a Budapesti Teherautó-fuvarozási Nemzeti Vállalat (Tefu) kirendeltségét, a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság jogelődjét, májusban pedig – a Kaposvári Építőipari Szövetkezet államosításával – a Kaposvári Magasépítési Nemzeti Vállalatot, amelyet néhány év múlva úgy ismertek már, hogy SÁÉV. Augusztus 22-én megkezdte működését a Kaposvári Temetkezési Vállalat.
Az átalakulást azonban nemritkán kíméletlen módszerekkel, az emberi jogok, az egyéni sorsok semmibevételével „vezényelte le” a hatalom. S az is jellemző a korra, hogy az 1949. december 16-án tartott városi közgyűlés jegyzőkönyvében a megyeszékhely iparosítását beharangozó mondatok után a Magyar Dolgozók Pártja, valamint „szeretett vezérünk”, Rákosi Mátyás, „a felszabadító nagy Szovjetunió” meg a Vörös Hadsereg érdemeiről olvashatunk – s persze arról, hogy mellettünk áll „a népek reménysége, bölcs tanítómestere, a béketábor hatalmas őre, akinek nevével épül a világ, hazánk, városunk: Kaposvár is, a magyar nép nagy barátja, Sztálin”. (Így már tudjuk, miért ment nekünk akkoriban ilyen jól.)
1949. március 20-án Dobi István miniszterelnök mondott avatóbeszédet, amikor átadták a megyei kórház újonnan épült bőrgyógyászati pavilonját, s november végén az állatkórház is működni kezdett a Cserben. Októberben viszont minden figyelmeztetés nélkül, teherautókon szállították el a közkórházban alkalmazott apácákat. Az odaadóan dolgozó nővéreket másodéves ápolónőképzős hallgatókkal próbálták pótolni, de ők még hosszú ideig képtelenek voltak az apácák színvonalán teljesíteni.
A kulturális életben sem volt más a helyzet. Ekkor alakult vegyes karrá a Kaposvári Iparos Dalárda (a majdani Vikár kórus), 1949. március 1-jén létrejött (dr. Kanyar József vezetésével) a Somogy Megyei Népi Együttes, júniusban (Kerekes András irányításával) pedig a Kaposvári Körzeti Könyvtár, s a következő hónapban Takáts Gyulát nevezték ki a megyei múzeum igazgatójává. Viszont az is ekkor történt (tavasszal), hogy belügyminiszteri rendelet oszlatta fel a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságot.
A KMTE női asztalitenisz-csapata (a somogyi női együttesek közül elsőként) 1949 nyarán feljutott az NB I.-be – ám a kaposvári sportklubok életét is megkeserítették az egymást követő, hatalmi szóval végrehajtott átszervezések. Augusztusban például felülről vezérelve, a Munkás Testedző Egyesület (KMTE), a Rákóczi Atlétikai Club, valamint a vasúti sportegyesület összevonásával hozták létre az életképtelennek bizonyult és nemsokára fel is darabolt KDSK-t, a Kaposvári Dolgozók Sport Körét. A társadalmi önszerveződést elfojtották, a felszínen minden csak a kommunista hatalom szándékai szerint történhetett.
Különösen az iskolákban. A Táncsics Mihály Gimnázium homlokzatáról novemberben eltávolították a bronzból készült turulmadarat, s helyére kivilágítható vörös csillagot szereltek.
Ebben az évben történt az is, hogy az ÁVH a Táncsics-gimnáziumban tartóztatta le a középiskola kiváló magyartanárát, dr. Borka Gézát (1894–1977). A Felvidékről származó pedagógusnak sem a csehszlovák, sem a „magyar” hatóságok nem bocsátották meg, hogy az elszakított országrészben a magyarságtudat ébren tartásán fáradozott. Borka tanár úr a börtön és a kistarcsai internálás után betegen és megtörve került haza 1953 tavaszán, hogy újra elfoglalja tanári állását a Táncsics Mihály Gimnáziumban. (A sokat tapasztalt és szenvedett magyar költő, író és tanár a kaposvári Keleti temetőben talált végső nyughelyet.)
Kerkai Jenő (1904–1970), a kaposvári jezsuita rendház elöljárója sem járt jobban. Pedig Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke Kaposváron látogatta meg őt (titokban) 1949 elején, kérve, hogy vele együtt távozzon külföldre, amíg lehet. A páter erre nem volt hajlandó, mondván, neki itt, a magyarországi katolikusok között kell helytállnia. Február 12-én le is tartóztatták Kerkait, aki koholt vádakkal összesen tíz évet töltött Rákosi és Kádár börtöneiben…