Iváncsikné Kálmán Éva: a tanításban tudtam kiteljesedni
A héten fotózni voltam a Berzsenyi Dániel Tagiskolában, ahol Barátaink az állatok címmel szerveztek rendhagyó tanórákat. A projektnapok egyik szervezője és mozgatórugója Iváncsikné Kálmán Éva tanárnő volt, akivel ott, akkor beszélgettünk az életéről, és arról, hogy mit jelent számára a tanítás.
- Az életutam eléggé kacskaringós. Alföldi vagyok, a Hortobágy szélén, Karcagon születtem. 1975-től 79-ig tanítottam ott – ugyanis testnevelés-biológia szakos tanárként végeztem – majd rám talált a szerelem, és a férjem után mentem Pápára, hiszen ő pilóta volt, és repülni csak ott tudott. Ott öt évet tartózkodtunk, majd ’84-ben Taszárra került egy új gépre, és a család sodródott vele. Már akkor egyértelmű volt számomra, hogy ez volt az utolsó költözés, mert katonafeleségként én is szerettem volna már a munkámnak a gyümölcsét is leszedni. Addig mindig csak befektettem a munkába, de soha nem tudtam megvárni a végét. Így aztán ’84-ben, amikor idejöttem Kaposvárra, megláttam a Berzsenyi Dániel Általános Iskola gyönyörű épületét, szerelmes lettem belé, és akkor elhatároztam, hogy én itt akarok tanítani. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen most már 31 éve itt, ebben az iskolában tanítok. Nyugdíj előtt állva azt mondom, hogy újra ezt a pályát kezdeném el, ha ismét fiatal lehetnék, mert ez az a pálya, ahol ki tudtam teljesedni, valóban azt tehettem nap mint nap, amit imádok és szeretek. Én még most is boldogan jövök dolgozni hétfőnként, mert úgy fogom fel, hogy újból itt van egy új hét, új feladatokkal, és ez ugyanígy van a tanév elején is. Amíg én ezt érzem, addig tanítani fogok! Amikor először mondom azt, hogy: „Pfúúú, megint egy hétfő”, akkor elmegyek nyugdíjba.