Turi Endre: a néptánc számomra életforma
Turi Endre néptáncpedagógus az Együd Árpád Művészeti Iskolában, valamint a Somogy Táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa. Életét a tánc már gyerekkora óta meghatározza, és nem csupán hobbiként, munkaként, vagy hivatásként tekint a táncra. Számára ez már életforma, mesélte nekem, amikor az Együd Árpád Kulturális Központban találkoztunk.
- Itt születtem Kaposváron 1972. október 13-án, pénteken. Nem mintha ez annyira megpecsételte volna az életem, hogy péntek 13-án születtem, nem tulajdonítottam ennek olyan nagy jelentőséget. A gyerekéveim egy részét Gyékényesen töltöttem, mert apai nagyszüleim ott laktak, anyai nagyszüleim pedig szintén dél-somogyiak, így Somogyudvarhelyen is sokat gyerekeskedtem. Aztán édesanyám munkája, a családunk jövőbeli tervei és az iskolai lehetőségek Kaposvárhoz kötöttek, hiszen a városban azért több lehetőség volt, így 1981-ben ide költöztünk Kaposvárra.
Táncoltam már Gyékényesen is, nővéremmel együtt, de itt Kaposváron kerültem még közelebb a tánc világához. Édesanyámnak a kórháznál volt egy kolléganője, akinek az unokaöccse a Somogyi Aprókban táncolt. A Somogy Táncegyüttes akkoriban tett szert – a táncszínház kapcsán – egy kuriózum jellegre, mert egy újszerű színpadi alkotói forma volt a táncszínház. Az együttes azelőtt is híres volt, csak én éppen ebben az időszakban cseppentem bele az életébe. Így aztán, még abban az évben, ahogy ide költöztünk, elkezdtem táncolni. Tehetségtelen és végtelenül rossz táncos voltam hosszú éveken keresztül. Gyűlöltem táncra járni...
Aztán jött egy fordulópont, ami lényegében a kamasszá válással ért el bennünket. Ekkor már főleg a Somogy Táncegyüttes volt számunkra a követendő! Nagyon szerettünk volna mi is úgy táncolni, meg olyanokat, mint a „nagyok”. S ez hallatlanul motivált bennünket. A mai gyerekek sok mindenbe belefognak, így az értékrendjük elaprózódik, a néptáncban is vannak kimagasló tehetségek, pedig azon kívül is még sok dologgal foglalkoznak, sokkalta többel, mint mi annak idején. Eléggé húzós volt akkor is az iskola és a hittanóra mellett a későig tartó táncpróbákra is járni, de megérte. Mi akkor mégis egy kicsit másként láttuk a dolgokat, mint a mai gyerekek.
Amit gyerekként, kamaszként megtapasztaltam, mára már kisarjadt és életformává vált. Egy életformává, amelyet kevés ember csinál, amiben rengeteg a lehetőség. Nem biztos, hogy mindenki tudja, de ez egy nagyon komoly sport is. Ha valaki ezt 10 éven keresztül műveli, akkor nincs olyan, hogy bármilyen ízülete ne fájna. Nekem is volt már egy nap alatt két gerincműtétem. De nem csak az az élmény, amit a színpad ad, hanem az is, hogy valami olyat hoz létre az ember – akár táncosként, akár alkotóként – ami kiválik a szokványosságból.