Svajda József: az optimizmus és a kitartás a siker egyik titka
Svajda József szereti a minőségi szivarokat, autókat, órákat. Nyugodtan mondhatom, hogy ő egy sikeres ember. Elmondása szerint, ha valaki utána csinálja azt, amit ő véghezvitt, akkor bárki lehet ugyanúgy sikeres. Sokáig voltam nála, rengeteget mesélt és ráadásul egy igen-igen ritka szivarral is megajándékozott távozásomkor. Az ő életéről regényt lehetne írni.
- Vas megyében születtem, az osztrák határon. A körmendi Kölcsey Gimnáziumban végeztem, ahonnan nagyon sok híres ember került ki. Rengeteget köszönhetek a tanáraimnak, hiszen én soha nem végeztem volna egyetemet, hogyha az osztályfőnököm nem mondja, hogy létezik ilyen, hogy egyetem. Én teljes mértékben munkáscsaládból származom, nagyon rendesek voltak a szüleim, de ebben nem tudtak segíteni. Aztán a középiskola után Debrecenbe mentem továbbtanulni. Bölcsészettudományi karra felvételiztem, ahol tizenkétszeres túljelentkezés volt, de úgy álltam a dologhoz, hogy engem ide fel kell, hogy vegyenek. És felvettek az ország egyik legjobb egyetemére.
Ott ismertem meg a feleségemet, aki elvett engem férjül. Mivel idevalósi, és neves orvos családból származik, így ők voltak az erősebbek, és nekem kellett idejönnöm. Nyugat-Magyarország és Somogy között van egy kis különbség, és volt akkor is, de ez engem nem zavart. Gyorsan beilleszkedtem, megkedveltem a várost, a környezetemet.
Én nagyon optimista voltam, én tudtam, hogy nekem kell dolgoznom, nekem kell mindent elérnem, folyamatosan tanulnom kell.
Abban az időben, ha az ember küzdött és dolgozott, akkor hitt benne, hogy majd viszi valamire.
A sikert döntően saját magunknak köszönhetjük. Engem az optimizmusom a legszörnyűbb helyzeteken is átvezérelt. Aztán megismertem az olasz kollégáimat, barátaimat, megtanultam olaszul és tőlük tanultam meg, hogy nem mástól kell várni a megoldást, hanem nekem kell azt megoldanom, és nekem kell elérnem azt, amit akarok.
Jelenleg – már évek óta – a szakszervezeteket vezetem, most a MASZ-nak, az új nagy szervezetnek is én vagyok a régiós vezetője, hozzám tartozik Tolna, Baranya és Somogy. Emellett soha nem hagytam abba a tanítást. Tanítottam gimnáziumokban, tanítóképző főiskolán, most pedig óraadó vagyok az egyetemen. Sok fiatal írja velem a szakdolgozatát. De dolgoztam sokáig a norvég kormánynak, munkavédelmi ügyekben. Mindig szerettem nyelveket tanulni. Megtanultam a szerb-horvátot, az olaszt, oroszból van nyelvvizsgám. Az angolt azért nem tanulom meg, mert a feleségem angol szakos, és otthon nekem ne tudja mondani, hogy milyen rossz a kiejtésem.
Az egyik szenvedélyem a fizikai munka. Ezt még a családi házból hozom, mert 12 éves korom óta mindig kellett dolgoznom. Ez ma is így van a házban is, a nyaralóban is. Mindig szeretem én elvégezni a munkát. Ugyanakkor állandóan olvasok; imádok olvasni, minden nap szeretem képezni magam. A tanítványaim szerint nem látszik rajtam :-). A legnagyobb szenvedélyem pedig a művészet. Nincs is annál jobb érzés, amikor az ember Rómában egy Michelangelo kép előtt áll. A művészetek, művészettörténet nagyon sokat jelent nekem.
Aztán ott van a szivarok gyűjtése. Ez lehet, hogy hobbi, lehet, hogy szenvedély, de 1981 óta gyűjtöm a szivarokat.
Hogyha van egy kis nyugalom, egy kis idő és lehetőség az olvasásra, akkor rágyújtok egy szivarra – hétköznapokon olasz szivarra, ünnepnapokon pedig kubaira – de mindegyikből egyet megtartok.
Jelenleg több száz darab van a gyűjteményemben, gondosan tárolva. Voltam ezekkel már nemzetközi kiállításon is. Olyan ritkaságok vannak közöttük, például amit Fidel Castro ajándékozott Grósz Károlynak, vagy van Bill Clintonos és Monica Lewinskys, de van Horthy korszakból is szivarom.
1990 óta működik a Szolidaritási Alapítványunk, amellyel az elmúlt 25 évben, legkevesebb 25 millió forinttal támogattuk a tehetséges, rászoruló fiatalokat. Ezeket az ösztöndíjakat május elsején szoktuk kiosztani. Úgy gondolom, ha valaki sikeres, akkor azt is meg kell néznie, hogy hogyan tud másoknak segíteni. Ez sajnos még nem túl gyakori.