Sáska Annamari: szerelem, ami köztem és a rádiózás között van
Sáska Annamari több ezer kaposvárihoz juttattja el a friss híreket a Rádió Moston keresztül. Munkahelyemen éppen egymás mellett van az asztalunk, vele beszélgetek talán a legtöbbet, a múltjáról viszont én is keveset tudtam. Éppen ezért kicsit kikérdeztem arról, hogyan került Kaposvárra, hogyan lett rádiós és mióta érzi magát kaposvárinak.
- 1979. augusztus 28-án születtem Székesfehérváron. A gyermekkoromat – egy kis szlovákiai kitérővel – ott töltöttem. Az általános iskola után ruhaipari technikusnak tanultam, de a középiskolás évek vége felé már éreztem, hogy nem az lesz az én hivatásom. Kaposvárra, mint sokan mások, a tanítóképző főiskola kapcsán kerültem, addig mindössze egyszer jártam a somogyi megyeszékhelyen, még általános iskolásként a Kicsinyek Kórusa verseny kapcsán. Abból a látogatásból egy emlék maradt meg bennem élénken, amikor a Csiky Gergely Színházban megnéztünk egy gyerekdarabot.
Szóval a főiskola volt a végzetes vonzerő, s mivel elég sok időt kellett a tk-n töltenem, viszont Székesfehérváron dolgoztam, jó ötletnek tűnt félig-meddig ideköltözni. Lakótársam az akkori helyi rádió műsorvezetője volt, ő volt az, aki megmutatta, milyen egy rádió belülről. Hatalmas szerencsém volt, hogy másodéves kommunikációs hallgatóként felajánlottak egy hírszerkesztő pozíciót. Akkor és ott találtunk egymásra ezzel a szerelemmel, ami azóta is tart, jelenleg a Rádió MOST frekvenciáján.
Hogy mikor kezdtem el magamat kaposvárinak érezni? Talán akkor, amikor a jól megszokott utcaneveket már nem tudtam Székesfehérvárhoz kötni, Kaposváron viszont kapásból megmondtam, merre vannak. Azóta barátokra, ismerősökre és családra találtam itt, lányom pedig már született kaposvári, neve ott virít a városligeti Életfán.
16 év alatt nagyon sok minden megváltozott a városban, még emlékszem, milyen volt az Európa park régen, még vásároltam a Városháza szomszédságában álló kis hentesboltban, még parkoltam a Kossuth téren. Most pedig örömmel tölt el, ha végigsétálok a belvárosban, hogy minden nap köszönthetem az ismerős arcokat. Ugyanakkor hazugság lenne azt állítani, hogy minden kerek és rózsaszín fellegeken lebeg Kaposváron. Itt is, mint mindenhol, megvannak az élet hétköznapi problémái, amin bosszankodunk, mérgelődünk, végül pedig ki-ki a maga módján, de megoldjuk.
Nem tudom, hogy mit tartogat még számomra ez a város, de abban biztos vagyok, hogy bár nem itt születtem, de mára kaposvárivá váltam. Ennek a helynek vonzereje van, ami magával ragad és fogva tart…