Szita János: mentősként találtam meg önmagam - 1. rész
A napokban eszembe jutott Szita János, a mentős, akit mindenki szeret. A mentős, akit a közösségért vállalt munkájáért a közelmúltban kitüntettek és aki tetteivel, életével egy igazi hétköznapi hős, aki mindenki számára példa lehet. Felhívtam telefonon és a Noszlopy utcában találkoztunk, majd nagyon hosszasan elbeszélgettünk.
- 1973. április 20-án születtem itt Kaposváron. Engem pont a nyuszi hozott, mert Húsvét másnapja volt. Tősgyökeres kaposvári vagyok, jelenleg is Kaposváron élek, illetve itt is dolgozom. Itt jártam óvodába és általános iskolába is. Édesanyám egyedül nevelt minket. Hárman vagyunk testvérek, van egy bátyám és egy nővérem. Általános iskola után Zalaegerszegre jelentkeztem a Katonai Honvéd Kollégiumba, ott két évet jártam.Rendszerváltáskor az ilyen kollégiumoknak a nagy része megszűnt, így a zalaegerszegi is. Mivel édesanyám egyedül nevelt, így én hazaköltöztem, és el kellett menjek dolgozni egy központifűtés-szerelőhöz. Ott dolgoztam nyolc évig, akkor szereztem meg a jogosítványt targoncára, személygépkocsira, valamint tehergépkocsira, ott készültem fel az életre. Muszáj volt dolgoznom, miután megszűnt a kollégium Zalaegerszegen, mert édesanyám nem bírta volna anyagilag a helyi gimnáziumokat, de még a szakmunkásképzőket sem. Abban az időben ugyanis fizetni kellett azért, hogy az ember elmehessen gyakorlatra.
Mindig volt bennem segíteni akarás, csak soha nem találtam a helyem, nem éreztem rá, egészen 2005-ig, amikor is beléptem a mentőszolgálathoz. Úgy gondolom, hogy egészen addig kerestem csak magamat. Azelőtt nem tudtam, hogy mit is akarok csinálni, ezért nagyon sok helyen dolgoztam. Mirelit termékeket árultam, péknél, gázszerelőnél dolgoztam, kamionoztam... Sok helyen megfordultam, de mindig én jöttem el, pedig a munkámmal mindig meg voltak elégedve. Most azonban, itt, a mentőknél érzem, hogy megtaláltam azt a munkát, amit mindig kerestem. Ez pedig akkor lett bennem igazán tudatos, amikor ide kerültem.
Nem volt véletlen az sem, hogy a Honvédséghez akartam menni, és az sem, hogy a Kötél Egyesületben tevékenykedtem, csak éppen nem volt még tudatos, hogy miért. Mikor megértem, felnőtt lettem, elmentem esti iskolába leérettségizni, aztán bekerültem a Mentőszolgálathoz, ott elvégeztem a mentőszakápolóit, és jelen pillanatban is itt vagyok, illetve e mellett előjött egy másik énem is. Mégpedig rájöttem arra, hogy az embereket össze tudom fogni, és így tudok, akarok segíteni másokon. Mindig szeretek küzdeni, dolgozni egy nemes célért.
Szita Jánossal elhúzódott a beszélgetésünk, ezért jelenlegi munkájáról, az általa vezetett egyesületről és a mentőzés szépségeiről holnapi rovatunkban folytatja a mesélést.