Úton az egyensúly felé

Ahogy bolyongunk az élet végtelennek tűnő erdejében, néha szembe találkozhatunk érdekes helyzetekkel. 

Van olyan, hogy nem tudod eldönteni, hogy most örülsz, vagy éppen szomorú vagy.

Van olyan, hogy nem tudod eldönteni, élvezed-e a pillanatot, vagy éppen elszenveded.

Van olyan, hogy nem tudod megállapítani, hogy valami most a jó, vagy éppen most a rossz.

Van olyan, hogy egyik feled boldog, a másik meg padlón van.

Mert egyszerre sok inger ér bennünket, és mindegyik próbálja befolyásolni a hangulatunkat (ha hagyjuk!). Néha az egyik kerül túlsúlyba, de a következő pillanatban akár meg is fordulhat a helyzet. És többnyire meg is fordul. Szokták is mondani, hogy a jó után jön a rossz. De ennek nem kell feltétlenül így lennie! 

Mert van olyan, hogy összefutsz valakivel, aki mond pár szót, amin elgondolkodhatsz, és ettől máris helyreáll benned a rend (én mindig végtelenül hálás vagyok az ilyen találkozásokért). Ez is arra utal, hogy minden fejben dől el.

Fejben dől el, hogy egy helyzethez negatív vagy pozitív előjelet kapcsolsz. És itt jön a csavar: miért kellene bármilyen előjelet tenni az élet dolgaihoz? Miért nem lehet csak simán elfogadni, hogy most ez történt, és továbbmenni? Miért kell mindent kategorizálni? Nem lenne sokkal könnyebb, ha elengednénk ezt a kényszert?

Könnyebb lenne. 

Ha visszanézünk a múltunk eseményeire, legtöbbször magunktól is rájövünk, hogy igenis, minden úgy volt jó, ahogy történt. 

Néha nem úgy viselkedtünk, ahogy szerettünk volna, de ott, akkor jó megoldásnak tűnt.

Néha visszavonnánk kimondott szavainkat, de akkor ott valamiért ki kellett mondani. Lehet csak így juthattunk el egy végkövetkeztésig, de az is előfordulhat, hogy másnak volt szüksége arra, amit mi mondtunk. Benne indított el egy olyan gondolatsort, amire szüksége volt.

Fogadjuk el, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. 

Ne akarjunk mást, mint amit kapunk.

Fogadjuk el mindazt, ami a sajátunk.

Így lesz egyensúly.