„Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”
A címben szereplő mondat Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke, európai parlamenti képviselő szájából hangzott el egy tiszás fórumon. Megdöbbentő, ahogy e néppárti frakcióban ülő brüsszeli képviselő szavai összecsengenek a szintén néppárti német kancellár, Friedrich Merz módszerével. Ő ugyanis a választás előtt kategorikusan tagadott minden adóemelést, kölcsönfelvételt, NGO-támogatást, „zöldesedést”. Majd megválasztása után mindennek az ellenkezőjét tette. A választók pedig csak néznek: ez ugyanaz a Merz, aki kereszténydemokráciát ígért, és helyette balliberalizmust hozott? Ahogy a magyar választópolgárok egy jelentős része sem hiszi el, mekkorát lehet csalódni egy ígéretáradat után.
Már hallottunk ígéreteket egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű miniszterelnöktől is, aki egy tévévitán Orbán Viktor ellenérveit „lelárifárizta”. Aztán Őszödön kiderült, hogy hazudott, Orbánnak volt igaza. Tarr Zoltán is valami gyurcsányit hirdetett meg a pártja nevében: „Ha valamit most mondok, azt össze lehet úgy rakni, hogy abból bukás is lehet a választáson.” Aha. Aztán amit mégis mondott, azt nem kell „összerakni”: az világos, mint a Nap. Mást hirdetnek, mást ígérnek, mint amit majd lépni fognak. Mint Merz kancellár, vagy Tusk lengyel miniszterelnök – a néppárti Tisza példaképei.
Nem terveztem, hogy ezzel a párttal fogok foglalkozni így ősz elején, de egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni néhány kijelentésüket. Például a pannonhalmi tíz pontot. Mert az általános lózungoktól eltekintve ebben sem kapunk választ a hogyanra. Rögtön itt van az első pontban meghirdetett népességfogyás megállítása. Mégis: 2050-re hogy lesz ismét tízmilliós a magyarság? (Eltekintve attól, hogy a magyarság száma már most is tízmillió fölött van – legfeljebb nem mindenki a magyar határon belül él.) Mivel tudna ez a párt többet tenni annál, mint amit a Fidesz-kormány ezen a téren – család-, gyerek-, szülőtámogatás – egyedülálló módon Európában eddig is tett? Persze van egy módja a tiszás népességszám-növelésnek: a migráció. Amit éppen az EU, benne a Néppárt is követel tőlünk. Ez már jövő ősszel működhet, ha nyerne a Tisza Párt, és végrehajtaná az éppen 2026-ban életbe lépő uniós migrációs törvényt. Néhány tízezer arab–afrikai migránssal azonnal beljebb is lennénk. Aztán jöhet a többi.
De örülhet minden magyar ember, mert ha a Tiszára szavaz, akkor hosszabb életű lesz ezen a földön, és megéri a 80 évet. Mert ezt ígéri Magyar Péter. Tényleg van, aki ezt – ezeket – komolyan veszi és elhiszi? Ugyanis ez ma a legnagyobb ellenzéki párt hivatalos terve. „Ez a tíz pont nem kívánságlista, hanem munkaterv. Egy kőműveszsinór, amellyel egyenesre húzzuk hazánk falát” – harsogta a pártelnök. A többit ugye – Tarr Zoltán után szabadon – nem fogják elmondani, mert akkor elgörbülne a kőműveszsinór, és megbuknának. Ügyes. „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak!” – írta már Arany János is.
Éljen hát a beígért, egyenes magyar fal, és ez az új, áradó demokrácia!