Énidő

Mindenkinek szüksége van néha egy olyan helyre, ahol egyedül lehet, ahol nyugalomban és biztonságban érezheti magát. Ez lehet egy kedvenc fotel, egy kanapé, egy saját szoba, egy bármilyen kuckó, ahová vissza lehet vonulni. De lehet a természetben is, egy árnyas fa alatt, vagy egy napsütötte padon. Lényeg az a fajta egyedüllét, amit nem magányként élünk meg.

Mindenki máshol találhatja meg azt a helyet, ahol önmagával tud összhangba kerülni, de kell egy olyan hely, ahol az embert senki nem látja, nem hallja, és ahol senki nem zavarja. Egy ilyen kuckóban elengedheti magát az ember. Egy hely, ahol nincsenek szabályok, korlátok, feladatok. Ilyenkor lehullik a megfelelési kényszer – az is, amiről nincs is tudomásunk –, és ilyenkor igazán önmagunk lehetünk. Itt lehet kapcsolódni a belső énünkkel, önmagunkkal.

Amikor félrevonulunk, és senki más nem lát bennünket, az ad egy belső szabadságot. 
Erre akkor is szükségünk van, ha szeretjük a társaságot.
Akkor is szükségünk van rá, ha nem zavar mások jelenléte. 
Akkor is szükségünk van rá, ha szeretünk valakivel együtt lenni. 
Ez a feltöltődés helye és ideje.

Ez az igazi énidő.

Nem szükséges hosszú időt tölteni félrevonulva, csak amíg kapcsolódunk önmagunkhoz, és élvezzük ennek a kapcsolódásnak a nyugalmát, békességét, és amíg töltődünk vele.

Keressük meg a kuckónkat, ahol találkozhatunk önmagunkkal!

Legyen magunkra minden nap legalább pár percünk.

Élvezzük ki az énidő adta lehetőségeinket.