Kihívásaink

Mélységes tisztelettel figyelem az óceánon átevező úriembert, és közben gondolkodom azon, hogy vajon hol a határ, a kihívás teljesítése és a felesleges erőlködés között.

Az ember célokat tűz ki maga elé, amelyeket sokszor csak küzdelem árán lehet teljesíteni. De a célok különbözőek. Néha a megélhetésünk múlik rajta, néha csak bizonyítani szeretnénk, és előfordulhat az is, hogy önmagunkat szeretnénk legyőzni. De léteznek értelmetlen célok is. 

De hol a határ a között a cél között, amiért megéri küzdeni, és a között, ami nem válik javunkra?

Ezen gondolkodom. Valahol van egy választóvonal az értelmes és értelmetlen között. Ezt kell eltalálni. Ennek a vonalnak a helye mindenkinél más, és senki nem húzhatja meg egy másik ember helyett a határt. Nem gondolkodhatunk, és nem cselekedhetünk mások helyett.

Vannak olyan kihívások, amelyek eszetlennek tűnhetnek, de általuk válhatunk egy olyan emberré, akivé válnunk kell. Ezeket felismerve jó irány az ilyen fajta küzdelem.

De vannak olyan elérhetetlennek tűnő célok is, amelyeket minden erőnk bevetésével teljesíthetünk, és semmi haszon nem lesz belőle, mert igazából csak egyfajta magamutogatást szolgál. Nem leszünk általa mások, csak többen fognak rólunk beszélni.
Egy ideig. Mert minden csoda három napig tart.

Ahogy olvasom az óceánon megírt hajónaplót, úgy érzem, hogy ez egy jó cél. Még akkor is, ha sokak szemében ésszerűtlennek is tűnik. Először nekem is annak tűnt. De aztán ahogy olvasom nap mint nap, látom, hogy olyan mély gondolatok bújnak meg a leírásban, mint maga az óceán. És ott a többi milliónyi gondolat, amit le sem írt…

Szurkolok neki.