Határon innen és túl
Előző héten írtam, hogy megjelent Angela Merkel exkancellár visszaemlékezése. Külön érdekelt, hogy Merkel hogyan írja le a 2015 nyarán bekövetkezett migránsáradat történetét. Elég szűkre vette. Hogy miért az akkori osztrák kancellárral, Faymannal beszélt csak a magyar utakon kialakult helyzetről, az igazán érdekes. Megtehette volna, hogy felhívja Orbán Viktort, és nála érdeklődik, de ezt kihagyta. Mégpedig azért – írja a könyvében –, „mert Orbánnak és nekem is egyértelmű volt, hogy ebben a kérdésben ellenkező véleményen voltunk.”
Ma a német felső politikai körökben már ugyanazt mondják, amit kilenc évvel ezelőtt a magyar miniszterelnök állított. Hogy egy ország kormányának meg kell védenie a határait, hogy a migrációval bevonul az iszlám terror Európába, és esély sincs arra, hogy integrálódjanak, hogy elfogadják az európai erkölcsi normákat. Várom – persze várhatjuk –, hogy mikor kérnek bocsánatot a gonosz, fajgyűlölőnek kikiáltott magyar néptől, a lenácizott magyar miniszterelnöktől.
Ha valamiben egyetértés van Magyarországon, az az, hogy a migránskérdésben a kormány helyes és következetes álláspontot foglalt el: magunk kívánjuk eldönteni, hogy kit engedünk be az országba, és kivel akarunk együtt élni. Ha ez így van, akkor abban is illene egyetérteni a magyar európai képviselőknek, hogy nekik ezt a népakaratot kell képviselni Brüsszelben. Mégsem ez történik. Ezt csak a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk képviselői követik. A Tisza Párt tagjai és a DK képviselői sorra fogadják és szavazzák meg a frakciójuk, a Néppárt és a szocdemek ezzel tökéletesen ellentétes állásfoglalásait.
Ugyanígy tesznek az ukrajnai háború kérdésében is. Ahelyett, hogy a Tisza Párt elnöke kórházakba, gyermekotthonokba futkározna, ott kellene inkább politizálnia az európai porondon. Követelnie kellene, hogy töröljék el a hazánk ellen kivetett 200 millió eurós egyszeri, plusz a napi egymilliós büntetést, miután ma már minden normális ember látja, hogy ebben a kérdésben a magyaroknak volt és van igazuk. Ugyanígy küzdeni kellene a visszatartott uniós pénzek feloldásáért, mert ez a magyar érdek – a pitiáner pártérdekek ellenében.
Erről a gyerekotthonokban „ellenőrző” szerepről annyit azért még írjunk ide, hogy ennél átláthatóbb és visszataszítóbb politikusi magatartást ritkán láttunk még a magyar politikai életben. Lenne hová menni, de nem az amúgy is szerencsétlen sorsú gyerekeket, azok nevelőit vegzálni. Például ellátogathatna a határkerítéshez néhány napi szolgálatra, segíthetné a rendőrök, határőrök munkáját a migránsok ellenében. Csakhogy ehhez egy kis kurázsi is kellene. Láttuk, hogyha valaki szemtől szemben áll vele, hogy kezd remegni a keze. Mi lenne, ha néhány muszlim harcos állna vele szemben husángokkal, kövekkel, ahogy az a határunk őrzőinek napi élménye.
Angela Merkel semmit nem bánt meg – legalábbis ezt írja. Hogy a mi ellenzéki polgártársaink is így lennének-e, ha mostani támogatottjuk kormányközelbe kerülne, azt erősen kétlem.