Kínai-magyar találkozó

Hszi-Csin-ping kínai elnök két napot töltött Magyarországon, de látogatásának nyugati visszhangja nagyobb volt egy gyorsvizitnél. A két ország világpolitikai szerepe nem mérhető össze, mégis úgy írtak rólunk, mintha a kínai-magyar együttműködés megrendítené a világrendet, de legalábbis az EU komplett gazdaságpolitikáját. Jóllehet minden újságíró tudja, hogy a valóban fejlődő és jónak mutatkozó magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok még arányaiban sem közelítik meg például a német-kínai gazdasági együttműködést. Az ellenben igaz, hogy jó úton haladunk, mert a hozzánk hasonló nagyságú államokhoz képest igencsak szépen teljesítünk.

A mostani látogatás alkalmával aláírt 18 együttműködési szerződés figyelemre méltó. Részletezésüket megtette a magyar média, így csak annyit, hogy ezek már elvitathatatlanul a magyar keleti nyitás eredményei. Amikor az európai politikai elit arra figyelmeztet mindenkit, hogy nem szabad olyan függőségbe kerülni, mint az történt az orosz gáz esetében, akkor tegyük hozzá, hogy ez nemcsak a gázra, olajra érvényes. Magyarország az utóbbi harminc évben leginkább a német gazdaságtól került függő helyzetbe. Ez nem is hiba, hisz elsősorban a német technika az, aminek segítségével áttérhettünk az iparunk korszerűsítésére. Ez akkor is igaz, ha ezeknek az új vagy modernizált ipari-kereskedelmi létesítményeknek a tulajdonosai nem hazai, hanem német és nyugati cégek. De már a beszállítók között nagyon sok korszerű magyar középvállalkozás van. Ezt a függőséget mégis azonnal megérezzük, amikor a német gazdaság – ahogyan most is – gyengélkedik.

Az Orbán-kormány ezért is fordult már évekkel ezelőtt a keleti országok felé, keresve a nyugati függőségből a kiutat. A türk államok, Dél-Korea, és mindenekelőtt Kína adták ennek a keleti nyitásnak a célpontjait. Ma már Kína közülük a legnagyobb partnerünk. Rákapcsolódunk a „selyem útra”, és a kínai új befektetések révén bekerül hozzánk a ma már kiemelkedőnek számító kínai technika-technológia. Vele párhuzamosan nőnek a Kínába exportált magyar termékek. 

Nagyságrendben ez persze nekünk fontosabb, hisz például a mezőgazdasági termelésünk akkora, hogy duplán ki tudja szolgálni az országot, de ha ennek a legnagyobb része is Kínába menne, az maximum egy tízmilliós kínai városnak lenne elég. És sokmilliós kínai városokból is van egy tucatnyi. Peking vagy Shanghai lakossága egyenként is duplája az összmagyar népességnek.

Hszi-Csin-pingék számára Magyarország mégis fontos. Egyrészt példa lehet más európai országok számára, másrészt – lásd autóipar – rajtunk keresztül be tud jutni az EU-s piacokra. Így lassan, de tudatosan mégiscsak kialakulhat egy eurázsiai gazdasági-kereskedelmi egység, amit az USA annyira nem szeretne. Mindettől függetlenül egyetlen nyugati gazdasági kapcsolatunkat sem rúgtuk fel, és tudomásom szerint nem is szándékozunk ezt tenni. Még akkor sem, ha az EU – ellentétben a kínai vezetéssel – folyton oktat, fegyelmez bennünket az irritáló kettős mércéivel.

 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda