A hősök aranygárdája – örök példaképek

Január 12-én délután Detrich István és a Meteor Természetbarát Turista Egyesület meghívására a Takáts Gyula Könyvtárban megtartottam életem első vetítettképes előadását, „A hadak útján – Katonahőseink nyomában” címmel.

Gyermekkorom óta foglalkoztat a hadtörténelem, különösen a második világháború. Ez az érdeklődés az utóbbi években olyannyira komollyá vált, hogy feltett szándékom felkeresni minden Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel és Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett hős nyughelyét és egy mécsessel, koszorúval vagy nemzetiszín szalaggal fejet hajtani előttük. Ennek okán számos érdekes helyen jártam az utóbbi években, így mesélhettem utazásaimról, rettenthetetlen katonáink hőstetteiről, a leszármazottaikkal való különleges találkozásokról és arról, hogy miképpen igyekszem méltó emléket állítani nekik.

Előadásom során több kaposvári és Somogy vármegyei kötődéssel rendelkező katona életéről beszéltem. Igyekeztem érdekességeket és olyan személyes történeteket felvonultatni, amelyeket a hozzátartozók osztottak meg velem. Kivételes hősökről esett szó, mint például vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós, a második világháború és egyben minden idők legeredményesebb magyar vadászpilótája. Egy kis Somogy vármegyei faluból, Kőkútról indult útnak, hogy aztán meghódítsa a végtelen eget. A repülés iránti rajongás öröklődött a családban, hiszen fia is a Malév pilótájaként szolgált, unokája pedig jelenleg is aktív polgári pilóta.

Kaposváron született dr. vitéz Merész László tartalékos hadnagy, az „umani hős”, aki egy bravúros rajtaütés során két Csaba páncélkocsijával végzetes csapást mért egy túlerőben lévő szovjet egységre, így akadályozta meg kibontakozó támadásukat. Van szerencsém személyesen is ismerni hozzátartozóit, akik szintén kivételes emberek és nagy odaadással ápolják hős felmenőjük emlékét.

Érdemes nyitott szemmel járni hazánkban és alkalomadtán felkeresni nemzeti és történelmi emlékhelyeinket. Ezek sok esetben várak, kastélyok vagy éppen csataterek, amelyek sok szállal kötődnek a magyar hadtörténelemhez. Múzeumokat látogatva is gyöngyszemekre bukkanhat az ember, ilyen például a nagybajomi Sárközy István Helytörténeti Múzeum. Az alapító, Deák Varga József igazi polihisztor volt; szenvedélyes műgyűjtő, aki maga vezette végig a látogatókat a termeken és közben érdekes történeteket mesélt.

Józsi bácsi személyesen is ismerte Nagybajom híres szülöttét, Bozsoki János hadnagyot, aki a tordai csatában mutatott bátorságával érdemelte ki a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Később Svájcban telepedett le, ahol komoly karriert futott be egy fegyvergyár mérnökeként. Emellett a svájci magyar kulturális élet aktív szereplője és szervezője volt.

Méltattam továbbá azt a négy magyar katonatisztet, akik előtt emléktáblával tisztelegtem. Egyikük, vitéz nemes barankai Barankay József rohamtüzér százados egy bátor akció élére állt és az erős ellenséges tűzzel mit sem törődve, katonáival kimentettek egy sárban elakadt, rendkívül értékes Zrínyi rohamtarackot. 1944. július 13-án bombatalálat következtében halt hősi halált, a mai Ukrajna területén temették el. 2012-ben magyar hadisírkutatók megtalálták, exhumálták és hazaszállították földi maradványait. 68 év után helyezték örök nyugalomra magyar földben, a budapesti Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában. Ebben a kutatásban elévülhetetlen szerepe volt Maruzs Roland alezredes úrnak, akinek nagyon sokat köszönhetek, hiszen mindig támogatta törekvéseimet és három emléktábla avatásán is ünnepi beszédet mondott. 

Az egyik legeredményesebb magyar vadászpilóta, vitéz Debrődy György százados gépét egy alkalommal lelőtték és ellenséges területen kellett kényszerleszállást végrehajtania. Barátja, Kenyeres Miklós hadnagy mit sem törődve a veszéllyel leszállt érte és ketten préselték be magukat az együléses vadászgép amúgy is szűk pilótafülkéjébe. Így sikerült elérniük a magyar vonalakat. Ez a hihetetlen mentőakció a bátorság és bajtársiasság gyönyörű példája volt. Bár Debrődy György az Amerikai Egyesült Államokban hunyt el, földi maradványait később átszállították Barcelonába. 2023 áprilisában, hosszas kutatás után sikerült megtalálnom nyughelyét a különleges hangulatú Montjuïc temetőben.

Kivételes vadászpilóta volt vitéz nemes Molnár László főhadnagy is. Mindig bátran harcolt, annak ellenére, hogy bajtársaival együtt sok esetben felfoghatatlanul nagy túlerővel kellett farkasszemet nézniük. Sajnos ez volt a helyzet utolsó bevetésén is, amelyről már nem tért haza. A halála napjáig a legeredményesebb magyar vadászpilóta a sopronbánfalvi hősi temetőben alussza örök álmát, sírhelyét repülőgépének légcsavarja díszíti. Édesapja egész hátralévő életében ápolta hős fia emlékét és ezt hagyta örökül családjának is.

1945-ben a Vértesben dúló ádáz harcok során tűnt ki Marjay Tamás huszár hadnagy. Egy támadás során súlyos lövés érte, amely következtében mozgásképtelenné vált, de a hóban kúszva igyekezett elérni a magyar vonalakat. Napok múlva találtak rá kritikus állapotban; olyan súlyos fagysérüléseket szenvedett, hogy mindkét lábszárát és ujjainak utolsó ujjpercét is amputálni kellett. Döbbenetes akaraterőről tanúságot téve új életet kezdett, Pápateszérre költözött, megházasodott és dolgozott. Születésének 100. évfordulóján közadakozásból megvalósult emléktábláját a Veszprém vármegyei községben avattuk fel, ahol a mai napig hűen őrzik emlékét.

Nagykanizsai lokálpatriótaként fontosnak tartottam megemlíteni azt a két zalai katonát – a nagykanizsai vitéz Szabadi Béla őrmestert és a zalaszentgróti vitéz Pataky Dezső őrmestert – akik kiérdemelték a Magyar Arany Vitézségi Érmet. A kitüntetés eszmei értékét mutatja, hogy mindössze negyven katonának adományozták 1939 és 1945 között, sok esetben már csak posztumusz.

Kaposváron látta meg a napvilágot vitéz Oszlányi Kornél altábornagy, aki a nagykanizsai 9. honvéd könnyű hadosztály parancsnoka volt a Don-menti harcok idején. Az utóvédek utóvédjeként, ők fedezték más egységek visszavonulását a szovjet erők áttörése után. Ezért a rendkívüli helytállásáért a második világháború során egyedüli magyar katonatisztként a Mária Terézia Katonai Rend Lovagkeresztjét adományozták részére. Unokái méltán lehetnek büszkék hős nagyapjukra, csakúgy, mint családjuk többi tagja.

Nem véletlenül választottam január 12-ét az előadásom megtartásához. Nyolcvanegy évvel ezelőtt ezen a napon indították meg a szovjet erők azt a támadást, amely áttörte vonalainkat és oly sok magyar katona életébe került. Ugyan a csatában alulmaradtunk, de bátorság dolgában egészen bizonyosan nem. A magyar katonai virtus ismét megmutatta magát, sokadszor vérzivataros történelmünk során.

Az első világháború során érdemelte ki a Tiszti Arany Vitézségi Érmet vitéz Adorján József százados, aki később Kaposváron telepedett le és sportolóként, edzőként és sportvezetőként is komoly hírnevet szerzett magának. Felsorolni is nehéz mely sportágakban jeleskedett, de a kardvívást, az atlétikát és a sakkot mindenképpen meg kell említenünk. Talán az úszás állt legközelebb a szívéhez; edzőként ő készítette fel a berlini olimpián 100 méteres gyorsúszásban aranyérmet szerző Csík Ferencet.

Szintén a somogyi vármegyeszékhelyen élt egykor vitéz Sasvári József tartalékos tizedes is, aki bátorságával kiérdemelte a Magyar Arany Vitézségi Érmet. Ma a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában nyugszik, de egykor a kaposvári Keleti temetőben volt a sírja.

Az volt a célom, hogy emlékezve emlékeztessek és ráirányítsam a jelenlévők figyelmét bátor katonáinkra, arra, hogy számos kaposvári és somogyi hős van, akikre méltán lehetnek büszkék. Nagyon fontos, hogy a korábban lerombolt hőskultuszt visszaépítésük a helyi közösségek tudatába. A civil társadalomnak is erkölcsi kötelessége, hogy megemlékezzen katonahőseinkről, akik sok esetben legdrágább kincsüket, életüket áldozták a hazáért.

„Erős, hatalmas marad az a nemzet, amelyik a múlt nagy eseményeit, katonai erényeit, embereit megörökíti, kegyelettel ápolja és ezen emlékeken nevelődik.”

szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy