Egyre nyugtalanabb a világ
A lengyel-balti háborús hisztéria, a Putyintól való félelem lassan átterjed a NATO-ra is. Pistorius német védelmi miniszter szerint három-négy éve van Európának, hogy felkészüljön egy orosz támadásra. A NATO pedig az utóbbi évek legnagyobb hadgyakorlatára készül, kifejezetten az oroszokat elrettentő céllal.
Normális ésszel nehéz felfogni, hogy az orosz hadsereg, amelyiknek nem sikerült Ukrajnát sem lerohanni, de még a Dnyeper teljes szakaszáig sem eljutni, nekiugrana a NATO bármelyik országának. Biztos, ami biztos, a NATO tagállamok – mi is –, kemény haderőfejlesztésbe fogtak. Ebben élen jár Lengyelország. A több mint hetven éves béke után újra állig fel kell fegyverkeznünk, rendbe hozni a hidegháború alatt épített, de közben elhanyagolt légópincéket, és elgondolkodhatunk a fiaink felkészítésén a harcokra, ha már a hadkötelezettséget szinte minden ország eltörölte.
A frontországban, Ukrajnában pedig egyre nagyobb a káosz. Zelenszkij elnök teljesen át akarja alakítani a hadvezetést, de a kormányzati irányítást is. Hol felszólítja a hadsereg vezérkari főnökét Valerij Zaluzsnijt a lemondásra, hol visszavonja azt. A legutóbbi információ az, hogy az USA szabad kezet adott Zelenszkijnek a személycserékre.
Vitalij Klicsko, a kijevi főpolgármester a vezérkari főnök mellé állt, mondván, hogy ilyen vészterhes időkben összefogásra van szükség és nem a katonai vezetők leváltására, akiknek sokat köszönhet az ország. Az ilyen személyi harcokból általában nem a katonai, hanem a politikai vezetés szokott győztesen kikerülni. Ha a katonai, akkor azt úgy hívjuk, hogy katonai puccs. Zelenszkij ettől is tarthat, miután a vezérkari főnök sejtette, hogy ideje lenne diplomáciai úton rendezni a helyzetet, mert a katonaiak csak egy állóháborúhoz voltak eddig elegendőek. Az elnök ellenben teljes győzelmet akar.
A Közel-Keleten pedig egyre több háborús góc alakul ki. Az USA lövi a szíriai, iraki szeparatistákat, de Angliával együtt a jemeni huszikat is, akik támadják a kereskedelmi hajókat a Vörös-tenger bejáratánál. A fő harcok változatlanul a gázai övezetben, a Hamasz ellen folynak. Netanjau izraeli miniszterelnök először mondta ki, hogy a Hamasz teljes megsemmisítése az első, a túszok kiszabadítása fontos, de másodlagos kérdés.
A 130 túszról, akik 120 napja fogságban vannak, semmit nem lehet tudni. Folynak a tárgyalások, de eredmény még nincs. Közben a libanoni határon a Heszbollah alakulatai is benyomultak egy semleges övezetbe, és ott is egyre keményebb harcokra kényszerítve Izraelt. Izrael eddigi, újkori nyugtalan történelme mindenképpen arra enged következtetni, hogy Netanjau mindenáron le akar számolni a népét folyamatosan terror alatt tartó arab – Hamasz, Heszbollah – ellenfeleivel. Ha tárgyalásokkal nem lehetett, akkor fegyverekkel.
Európa és az USA közben egyre idegesebb választásokra készül. A jelenlegi, háborús megszállott nyugati vezetés nem maradhat, mert velük nem a béke, hanem a háborús konfliktus felé haladunk.