Jogállam, jogállamiság
Megy a huzavona az Unió és Magyarország között a nekünk járó pénzek utalása ügyében. A legfőbb kifogás az, hogy nem felelünk meg a jogállami kritériumoknak, a jogállamiságnak. Hogy mi az a jogállam, azt tudjuk. Az ország alkotmánya rögzíti ezt – választások megtartása, törvényhozás, államigazgatás keretei –, ami szinte minden európai országban azonos. Ez tehát velünk sem lehet baj.
Amit ellenben nem tudunk – és senki sem tudja megfogalmazni az Unióban – az az, hogy mi az a jogállamiság. Mit is jelent ez az „iság”, amire hivatkozva a lengyelektől is, tőlünk is megtagadják, hogy normális kapcsolatunk legyen az Unióval. És ez az „iság” a nagy köd, ez az, amit minden politikus hajtogat, aki nem ért egyet a magyar polgári kormány működésével. Megfejteni nem lehet, mégis van, létezik, és mint egy fegyvert lehet használni a nekik nem tetsző kormányok politikájával szemben.
Jutott ez eszembe két közelmúltbeli esemény kapcsán. Az egyik a török választások, ahol az európai liberális demokratáknak sikerült ismét „megdöbbenni” egy választás végeredményén. Hónapok óta azt verték az európai fejekbe, hogy az „autokrata” Erdogan elnök végre megbukik. Németországban ez külön is kiemelt téma volt, hisz ott mintegy hárommillió török él, akik szavazhattak a mostani voksoláskor. Erdogan és pártja mégis a legjobb eredményt érte el vetélytársai ellenében. Pártja a legnagyobb a parlamentben, az ő elnöksége is majdnem biztos. (E jegyzet írásakor ez még nem dőlt el.)
A német köztelevízió politikai műsoraiban pedig elindult a nálunk is jól ismert ámuldozás. Hogyhogy ilyen buta a török választópolgár, meg nem volt tisztességes a választás, nem működött a jogállamiság – és így tovább. Erdogan neve és török név helyett egyszerűen be lehetett volna helyettesíteni Orbán Viktort és a magyar szót, annyira döbbenetesen egy kaptafára jár a balliberális agy.
A másik eset, hogy nálunk járt az EU Parlament küldöttsége vizsgálni, hogy jöhet-e pénz Magyarországra, hogy működik-e az a bizonyos jogállamiság. Az izgalmas csak az volt, hogy ezt a delegációt Monika Hohlmeier – lánykori nevén Monika Strauss, a volt bajor miniszterelnök, korábban egy afférban megbukott német hadügyminiszter lánya – vezette. Monika nem esett messze az atyai almafától. Végzettségére nézve hotelkereskedő és közgazdász. Ennek ellenére – minő véletlen – bajor oktatási miniszter lett. Majd egy különös müncheni CSU-pártaffér (hamisított tagfelvételek) és más ügyek miatt le kellett a miniszterségről mondania. Később mégis európai parlamenti képviselő lehetett. Két éve nyakig benne volt a német „maszkafférban” (védőmaszkok beszerzésének fura ügye), de különös módon ez – az amúgy 168 millió eurós – téma is elcsendesült. Most pedig éppen nálunk járt, delegáció vezetőként, hogy a magyar korrupciós ügyeket és a jogállamiságot ellenőrizze.
Így működik ez a csodás, liberális Európa. Ne csodálkozzon senki, hogyha elgondolkodik az ember, hogy mindez – és sok más – hogyan is lehetséges.