Kritikán kívül és belül

Általában úgy születnek az írásaim, hogy valamit dob az élet, én körbejárom, majd leírom a gondolatokat, amiket előhozott. Most is így indultam neki…

A napokban csupa olyasmibe futottam bele, hogy valaki nemtetszését nyilvánította ki valamivel kapcsolatban. Mivel én igyekszem a dolgokat a pozitív oldaluknál megfogni, ezek a kritikák ritkán egyeztethetőek össze a látásmódommal. Főleg azért, mert a legtöbbnek értelmét sem látom. 

A közösségi oldalon szoktam a legtöbb kritikussal találkozni. Bármilyen témában képesek az emberek hibát találni. A hozzászólók mindig mindenhez jobban értenek, mindig mindent jobban tudnak. Lehet, hogy tényleg így van, de miért kell elrontani a posztoló örömét? A személyes beszélgetésekben is sok kritikát hallottam a napokban. Sokszor olyasmit minősítünk, amire nincs is ráhatásunk. (És akkor mi értelme?)

Ahogy leültem, hogy megírom nemtetszésem a kritikákról, hirtelen megdöbbentem… Hiszen én is pont ugyanerre készülök! Először elvetettem a témát, majd inkább belegondoltam, és úgy döntöttem, hogy leírom a gondolatokat, amiket ez a helyzet előhozott. Inkább kérdések voltak, mint gondolatok.

Vajon mikor és hol siklottunk félre? 

Ki volt az, aki ilyen útra terelt bennünket, hogy főleg kritizálni tudjuk a másikat? Nevelés kérdése? Vagy divathóbort?

Hogy kezdődött ez a folyamat, és miképpen lehetne megfordítani? Mit tehetek ennek érdekében? Most úgy érzem, egyelőre csak ennyit, hogy leírtam. 

Bízom benne, hogy ez a negatív beállítottság visszafordítható. Hiszek abban, hogy eljön az az idő, amikor inkább a jót keressük a másik emberben, a világban, az életünkben. És akkor majd sokkal boldogabbak lehetünk.