Időről időre

Az idő egy állandóan jelenlévő tényező az életünkben.

Általában a végleteit vesszük észre. Vagy nincs elég belőle, vagy túl sokat kell várni, amíg eljön valaminek az ideje.

Persze minden relatív. Az idő meg főleg! 

Mindannyian szembesülünk például azzal, hogy évről évre idősebbek vagyunk. Gyerekkorban alig várjuk, hogy egy évvel idősebbek lehessünk. Aztán egy bizonyos kor elérése után már inkább lelassítanánk ezt a folyamatot. (Pedig sok minden az idő múlásával nyeri el az igazi minőségét – miért nem szemlélhetnénk az embert is ebből a szemszögből?) 

Sokszor szembesülünk azzal is, hogy nincs elég időnk. Sok mindent szeretnénk megcsinálni, és nem mindig férünk bele az időkeretbe. Szívesen meghosszabbítanánk a napot vagy legalább egy délutánt. Máskor meg várunk valamire, és ilyenkor óráknak tűnnek a percek is.

Az időnek viszont van egy fontos tulajdonsága, amire sajnos ritkán figyelünk oda. A minősége.

Hogy mit is értek minőségi idő alatt? Azt az időt, amikor jelen vagyunk annak, amit éppen csinálunk. Amikor teljes egészében az adott pillanatot éljük. Amikor csak arra fordítjuk a figyelmünket, amit éppen csinálunk. Nem agyalunk a holnapon, a jövő héten, és semmi máson. Csak jelen vagyunk és tesszük a dolgunkat.

Minőségi időt fordíthatunk másokra is. Ez olyan velük töltött idő, amikor csak rájuk figyelünk. Nem a telefonunkra, nem nézzük közben a tv-t, és nem csinálunk semmi mást, csak egy másik emberrel beszélgetünk, játszunk, sétálunk, vagy bármilyen más tevékenységet folytatunk, és közben figyelünk rá. Ez az a minőségi idő, amit embertársainknak adunk a saját időnkből.

Csináljunk egy kis számvetést, és tűnődjünk el azon, hogy ténylegesen mennyi minőségi időt fordítunk akár önmagunkra, akár másokra. És igyekezzünk minél többet. Mert az idő múlik, és visszahozni nem lehet. Éljük meg most. Maximálisan.