Az ellenzék az Orbán-rendszer legrosszabb része
A címet a Die Welt német laptól kölcsönöztem. Az újság Hont Andrással, az ismert magyar balliberális újságíróval készített interjút. Nem véletlen, hogy ezt a honti mondatot emelte ki a beszélgetésből a szerkesztő. Szokatlan, hogy egy ellenzéki így beszél az ellenzékről. Ahogy az is, hogy az ellenzékről az a véleménye valakinek, hogy a legtisztább az lenne, ha nem is létezne. Mert – fejti ki Hont – a politika elsősorban a döntési kompetenciáról szól. És az Magyarországon csak a Fidesznek van. Az ellenzékünk – mondja ironikusan – ha meg is akarna fogalmazni valamit, akkor biztosan a komputerén a szóköz billentyűt nyomná le, közben beledöntené a kóláját a billentyűzetbe, majd ijedtében beleverné a fejét a monitorba, ez elektromos kisülést okoz, amitől a végén még a ház is leég.
Vitriolos kritikája ez a magyar ellenzéknek. A német olvasó talán nem is érti, hisz az ottani pártok saját politikai szerepükről egészen másképp gondolkodnak, mint a mieink. Egy kisebb német párt felméri az erejét, tudja, hogy mire képes, mit érhet el az ország politikai életében, miben felel a választóinak. És így politizál a parlamentben. Ezzel szemben a magyar ellenzéki pártoknak még a legjelentéktelenebbje is óriási elánnal, bő szitokáradattal akarja leváltania az Orbán-kormányt. Fel sem méri, hogy ehhez sem ereje, sem lehetősége nincs. Egyedül a kormányváltásban látják pártjuk és életük értelmét. Önálló politikai témák helyett különböző formációkat találnak ki a választásokra, majd belecsodálkoznak a nagy magyar éjszakába, hogy a Fidesz-KDNP a választóktól megint kétharmadot kapott.
Egy német párt tudomásul veszi, hogy az általa meghirdetett programnak hány támogatója van, és mindent megtesz azért, hogy ezeknek a szavazóknak az érdekeit a lehető legjobban képviselje. Közben igyekszik pártját népszerűbbé, nagyobbá tenni. Szerencsének tartja, ha van olyan javaslata, amit elfogadnak (ez ott is ritka), és esetleg bekerülhet a kormányzó koalícióba. Vannak pártok, amelyek harminc éve várnak egy ilyen szerepre. De léteznek, van egy csak rájuk szavazó közönségük, és értük dolgoznak. Ezek a szavazók nem is azt várják el pártjuktól, hogy leváltsák Scholz kancellárt, hanem hogy legyen egy párt a legfelső politikai szinten, amelyik képviseli az ő témáikat.
Hogy ez nálunk mennyire nem így van, ahhoz csak végig kell hallgatni az ellenzéki pártok vezetőit. A nulla támogatottságú, trükközéssel a parlamentbe került kis pártocskáktól a nagyobbacskákig, mind-mind Orbán Viktor skalpjára törnek. Nem véletlen, hogy meg sem lehet őket egymástól különböztetni. Nem a választóikat képviselik, hanem önmagukat. Céljuk, hogy bekerüljenek a képviselőházba, és ott ellehessenek négy évig. A jobbak még akarnak is valamit, a többség azonban csak tagadásra, botrányokozásra képes.
Vagy – ahogyan Hont András fogalmazott – arra, hogy beledöntsék a kólájukat a laptopjuk klaviatúrájába. Kár, mert Magyarország egy konstruktívabb ellenzéket érdemelne.