A gyermeki én

Néha jó felidézni gyermeki énünket.

Abból is azt, amelyik még teljesen gondtalan tud lenni. 

Azt a gyermeki énünket, amelyik nem aggódik a mindennapi élet viszontagságai miatt.

Azt a gyermeki énünket, amelyik nem bánkódik az időjárás miatt. Tud örülni a napsütésnek, a hóesésnek, és még az eső sem keseríti el.
Azt a gyermeki énünket, aki nem aggódik az anyagiak miatt, mert bízik a gondviselésben.

Azt a gyermeki énünket, aki nem aggódik a kinézete miatt, hanem pontosan olyannak szereti önmagát, amilyen.

Azt a gyermeki énünket, aki vakon tud hinni a szeretetben, és aki szeretettel visszamosolyog mindenkire, aki rámosolygott.

Idézzük fel magunkban a gyermeki énünket (valamilyen formában mindenkiben jelen van). Idézzük fel magunkban a gondtalanság érzését.

Menjünk vissza oda, ahol még őszintén, tiszta szívvel éltük az életet. Idézzük fel kicsit ezt az érzést, és merüljünk el kicsit benne. Ha sikerült, és ha jólesett, akkor hozzuk magunkkal a jelen pillanatba is. Tegyük ezt minél sűrűbben.

Béküljünk meg azzal, akik vagyunk. Örüljünk annak, amit a pillanat nyújtani tud, és éljünk tiszta szívvel, mint a gyerekek. 

Hívjuk elő a bennünk élő gyermeket, és egyszerűen csak legyünk boldogok.

Mert megtehetjük.

Mert mi döntünk.