Takarítsunk!

Derült éjszakákon szeretem nézni a gyönyörű csillagos eget. Sőt néha egészen beleveszek a látványba. Egy ideje olvasom is már, mint egy érdekes könyvet. És nézem azt is, amit a szem nem lát.

A héten a Nap olyan pozícióban állt, hogy megvilágította a mélységeket is. Ezt úgy a legjobb elképzelni, mint amikor hosszú esőzés után kisüt a nap, és bevilágít az ablakon. Ilyenkor észrevesszük, hogy hol maradt el a portörlés, meglátjuk a sarokban a pókhálót, és lehet, hogy még a szőnyeg alá sepert szemét is kikandikál.

Amikor ez van az égen, akkor bizony ez van a Földön is.

Hirtelen világosság támad ott is, ahol eddig félhomály derengett csupán, és meglátjuk mindazt, amit mélyen elástunk magunkban, néha olyannyira, hogy még mi magunk se férjünk hozzá. Ilyenkor viszont napvilágra kerülnek…

Mik is lehetnek ezek az elfeledett, eltemetett, porosodó dolgaink?

Lehetnek köztük elfeledett vágyak, melyekre nem volt időnk, vagy éppen csak félretoltuk, mert más fontosabb dolgot csináltunk éppen, aztán feledésbe merültek.

És lehetnek nyomasztó és szomorú dolgok is. Lehetnek elnyomott érzések, elmaradt bocsánatkérések, vagy éppen „nemszeretem” feladatok. És valljuk be, néha a befelé nézés is el van temetve, az a befelé nézés, amikor szembesülünk önmagunkkal.

Ha már így észrevettük, hogy mi is van a mélyben, és találtunk is ezt meg azt, akkor mit is kezdjünk velük, mit is kezdjünk magunkkal?

Jól vizsgáljuk meg a mélyből kikerült érzéseket, cselekedeteket, vágyakat. Részletesen minden oldalról körül járva, belegondolva, hogy miért is volt félretéve, miért is volt elfeledve…

Ha jól elrejtett vágyainkra bukkanunk, akkor poroljuk le, és éljük meg őket, vagy ha már idejüket múlták, akkor lépjünk túl rajtuk.

Ha viszont nemkívánatos dolgokat találunk, akkor vizsgáljuk meg minden oldalról, hogy tényleg életképtelenek, vagy ebben a megvilágításban mást mutatnak, és elő lehet őket venni, új ruhába öltöztetni, ismételten dédelgetni.

Ha életképtelennek ítéljük, akkor viszont miért porosodnának a lelkünk mélyén, miért nyomasztanának bennünket? Köszönjünk el tőlük szeretettel, búcsúzzunk el tőlük és engedjük útjukra, bármi is legyen az. Ha valami már nem boldogít, nincs benne a fény, akkor arra már nincs szükségünk.

És legvégül ott vannak az elmulasztott teendők, amiket viszont nem árt megoldani, mert hihetetlen energiával húznak bennünket lefelé.

Nem kell kapkodni, lényeg, hogy most mindent megtaláltunk, ami ott porosodott. Vegyük sorra szépen lassan, egyesével és tegyünk mindent a helyére. 

Ahogy minden külső nagytakarítás után csillogó lesz a lakás, úgy a belső takarítás után csilloghat a lélek.

Munkára fel!