A kromoszómák nem hazudnak
Minden újságírónak vannak tabutémái, nekem az egyik az azonos neműek szerelme. Az elmúlt húsz évben keveset írtam erről. Talán azért, mert soha semmi gondom nem volt azokkal, akik a saját nemüket szerették. Voltak közöttük kollégáim, beosztottam is, de jó emberek voltak, és megállták a helyüket. Volt német szomszédunk egy férfi-férfi házaspár, és ez sem volt török átok. Vagyis: hogy ki-kit szeret, számomra soha nem volt kérdés. Magánügy.
Az utóbbi években azonban ez a magánügy elkezdett benyomulni közügyeinkbe. Olyannyira, hogy országok sora, de maga az Európai Unió is beleállt az LMBTQ-mozgalomba. Valahogy nem vettem komolyan, nem zavart, gondoltam, tegyék. Az már annál inkább meghökkentett, hogy e mozgalom eszméit gazdasági és politikai döntések feltételévé tegyék. Bíráskodva, hogy ki, melyik ország támogatja azokat, és melyik marad a tanításnál, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, a férfit és a nőt. Ez utóbbit tagadni, vagy másban hinni – furcsa fejlemény.
De a nyomulás nem áll le, ezért illik komolyan venni. Magyarországon törvényt kellett hozni, hogy az LMBTQ-aktivisták ne mehessenek be „érzékenyíteni” gyerekeinket az óvodákba, iskolákba. Az európai példaországot, Németországot, ez nem zavarja. Ellenkezőleg. A német alkotmánybíróság kimondta, hogy az emberek nemét nem kifejezetten a biológiai nemük határozza meg. És ezt a bődületes butaságot az ország legelső jogászai, bírónők, bírók, köztük családanyák, családapák hirdették ki. A német politikai és médiaelit meg tapsolt hozzá. A napokban pedig a liberális igazságügyi miniszter egy törvényt nyújtott be, ennek értelmében a 14 éven felüli német gyerekek maguk dönthetik el, hogy életük hátralévő éveiben fiúk akarnak-e lenni vagy lányok. Mindegy, hogy minek születtek, szabadon megválaszthatják a nemüket. Az átoperálást a német egészségügyi kassza köteles fizetni.
Ezeket hallva azt hiszi az ember, hogy ő van meghibbanva. Mindenki hallgat, és ha valaki megszólal ez ellen, az Nyugaton kiírja magát a közösségből. Elveszti munkahelyét, bélyeget cipel a homlokán. Most azonban interjút adott végre egy Nobel-díjas német orvosnő, Christiane Nüsslein-Vollhard, aki tételesen cáfolta az LMBTQ eszméit, vele a német alkotmánybíróságot, az igazságügy-minisztert. Mondván: csak férfi van XY kromoszómával, és nő XX kromoszómával. Ahogy mindannyian biológiaórán tanultuk. Operálhatnak akárkit akármivé, ez a kromoszóma helyzet soha nem változhat meg. A nővé átoperált férfi marad férfi, és fordítva. Az XY kromoszómájú ember pedig – mondjon bármit a hibbant Európai Parlament – soha nem szülhet gyereket.
Mindez az iskolakezdés kapcsán jutott az eszembe, mondván, hogy jó, hogy a mi gyerekeink nincsenek ilyen propagandának és kényszernek kitéve. Azért zavar, hogy az ember maga is beleáll a sorba ahelyett, hogy ilyenkor nemesebb témáról írna. De az élet – mert ugye ennek, és nem az iskolának tanulunk – már csak ilyen. Jön velünk szemben, ha akarjuk, ha nem.