A Stop-politika egyre aktuálisabb
Regina G., egy 58 éves berlini nő, a házuk előtti sövényt nyírta, amikor egy 29 éves afgán férfi rárontott és Alahuh Akhbar kiáltások közepette több késszúrással leterítette. A nő életét egy férfi mentette meg, akit az afgán szintén több helyen megsebesített, mire a kiérkező rendőrök a késelőt ártalmatlanították. Regina G. élet és halál között kórházban fekszik, a bal oldala teljesen lebénult, míg támadója a börtönben várja a sorsát.
Mindez a héten történt, Berlinben, a német fővárosban, fényes nappal. Egy rövid hír lett belőle mindössze. Az afgán „menekült“ férfi az iszlám sariá törvényét követve gyilkolt. Ez szerint meg kell torolni, ha egy nő nyilvános helyen, például egy utcán dolgozni merészel.
Ezzel majdnem egyidőben a német külügyminisztérium bejelentette, hogy mintegy negyvenezer menekültet készülnek Afganisztánból befogadni, miután ott a tálibok átvették a hatalmat. Ennek hatására több mint félmillió afgán elindult Európa felé. Ne legyenek kétségeink, ezek – és további követőik –, valahogy csak-csak bejutnak valamelyik uniós tagországba. Ahol a fennálló menekült-törvények szerint gondoskodnak róluk, amíg nem integrálódnak. Ami csak nagyon keveseknek sikerül. Ha csak azt nem tartjuk beilleszkedésnek, ahogyan Regina G. támadója is – késsel a kezében – integrálódott.
Berlin nincs messze, Bécs még annyira sem, ahol hasonló esetek szintén megtörténtek. A luxemburgi külügyminiszter pedig máris bejelentette, hogy az afgánokat az Uniónak kötelessége befogadni, és kvóták szerint a tagországok között szétosztani. Ez a külügyminiszter - Jean Asselborn - mindennapos interjúalany a legnagyobb európai médiákban. Ő az, aki ostorozza a kelet-európai tagországokat a migrációt elutasító, kerítésépítő, STOP-politikájuk miatt.
Az igazán izgalmas az, hogy közben nálunk teljes erővel zajlik az ellenzéki előválasztás, készülve a 2022 tavaszán esedékes parlamenti választásokra. És ennek az egyesült ellenzéknek a programjában szerepel a Fidesz-KDNP menekült politikájának megváltoztatása, a határaink mentén tömegesen feltűnő, várakozó migránsok brüsszeli útmutatás szerinti befogadása. Természetesen erről a befogadó politikájukról mélyen hallgatnak. Igaz, az egyik esélyes miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely, elkottyantotta a német Die Zeit tekintélyes baloldali lapnak, hogyha ők kerülnek kormányra, akkor követik az Európai Unió előírásait migráns-kérdésekben. Vagyis: kerítésbontás, és jöhetnek az afgán terroristához hasonló nézeteket valló migránsok Magyarországra is.
Ha semmi másért, már csak ezért is el kell utasítani az ellenzéki politikát. Nem véletlenül indította el a Fidesz a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! aláírásgyűjtést. Az ellenzék sok kérdésben, köztük ebben a migránsügyben is a tűzzel játszik. Nem szabad megadni a lehetőséget számukra, hogy kövessük a Nyugat hamis gyakorlatát.
Hogy Budapesten vagy Kaposváron nyugodtan ápolhassa a kertjét minden keresztény magyar nő.