Miniszterelnök-jelöltek: csak tessék, tessék!
Dobrev Klára hosszú interjúban fejtegeti, hogy csak a „hímsoviniszta” Fidesz számára gond az, hogy az ország miniszterelnöke nő is lehet. Mindenhol máshol ez természetes lenne. Dobrev nagyot téved. Vele ugyanis senkinek nem – a Fidesznek sem – az a baja, hogy nő, hogy családanya. Hanem az, hogy ő maga mint politikus kicsoda. Ahogy Széll Bernadett négy évvel ezelőtti jelöltnél sem a nőiség volt a gond, hanem az, hogy alkalmatlan lett volna az országvezetői feladatra – és ezt a választópolgárok szavazataikkal igazolták.
Dobrev – azon kívül, hogy óriási hátránya családjának kommunista múltja - még további két hendikeppel is rendelkezik. Az egyik az, hogy ő Gyurcsányné, Gyurcsány pártjában van, és Gyurcsány fantazmagóriáit hajtaná végre. Amiről az embereknek csak negatív emlékei vannak. A másik gond Dobrev mai programja. Amit ő mint miniszterelnök véghez szeretne vinni, az maga a gyurcsányi katasztrófa. Például adóreformot akar, mert szerinte kettészakadt az ország gazdagokra (a Gyurcsány-Dobrev család is ilyen) és szegényekre. Ezért többkulcsos adórendszert vezetne be.
Ha kicsit körülnézne a világban, akkor tudná, hogy ez egy teljesen téves következtetés.
Németországban például többkulcsos adórendszer van, és az ország teljesen szétszakadt nagyon gazdagokra és szegényekre. És így lehet cáfolni sorra a DK-s jelölt programpontjait – a nyugdíjrendszer megváltoztatásán át az oktatás vagy az egészségügyi reformig. Minderre mutatott már példát a férj, Gyurcsány miniszterelnök – többek közt ezeknek is köszönhette a bukását. Dobrev Klára ellen senki nem szavazna azért, mert nő. De mint politikus – ezzel a programmal – a DK-sokon kívül mások szavazatára nehezen számíthat.
A másik „titkos” miniszterelnök-jelölt-jelölt, Karácsony Gergely is adott egy interjút az Economist című angol lapnak, ahol kifejtette (tolmács segítségével) saját előnyeit a jelenleg regnáló miniszterelnökkel szemben. A legfőbb érve igazán „nyomós” volt: ő egy magas és vékony ember, Orbán Viktor pedig alacsony és kövér. Karácsony – azon kívül, hogy ízléstelenség más testalkatával poénkodni – egy ponton téved. Ő nemcsak magas és sovány, hanem egy érdemtelenül futtatott, tehetségtelen politikus. (Arról már nem is beszélve, hogy hogyan akarja miniszterelnökként a hazáját képviselni, amikor egy interjúhoz is tolmácsra van szüksége.) Orbán Viktor soha nem volt magas, az idők folyamán pedig valóban megemberesedett, ahogy annyi más férfi is ebben a korban. Csakhogy nem ezért szavazott rá többször is kétharmaddal a magyar nép. Hanem azért, mert kiemelkedő politikusi tehetség, aki bizonyítottan és elismerten állja a helyét a honi kormányzati-, és a külpolitikai porondon is.
Így kell majd végiggondolni az ország jövőjét, amikor valaki úgy dönt, hogy elmegy „előválasztani”. Mert aki eddig bejelentkezett Orbán Viktor leváltására – hát az bizony gyenge felhozatal. A magyar ember pedig nagyon nem szeret zsákban macskákkal kísérletezgetni.