Húsvéti nyugalom
Ünnepekkor különösen nehéz a politikai jegyzetíró dolga. Főként akkor, amikor a világ érdeklődésének középpontjában egyetlen dolog áll, a járvány leküzdése. Minden más mellékes kérdés. A címet Angela Merkel és környezetétől kölcsönöztem („Osterruhe“), mert ez volt az egyetlen olyan politikai megnyilvánulás az elmúlt héten, ahol a húsvét politikai összefüggésben szóba került.
A múlt héten már érintettük, hogy Merkelék azért kreálták e furcsa kifejezést, hogy ne kelljen a polgárokat azzal ijesztegetni, ami a valóság: ezen a húsvéton is bizony a járvány lesz az úr, talán még jobban is, mint tavaly. A kancellár asszony pont azt érte el ezzel a kifejezéssel, mint a klasszikus regényben a rendőrség a "mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!" felszólítással – amire nyomban kitört a pánik. A németeknél a felháborodás tört ki, mondván, hogy a kormány csak további lezárásokra képes, és milyen húsvét lesz az, ahol már az istentiszteleteket sem szabad megtartani. Azóta a megszigorító rendelkezések nagy részét visszavonták, Angela Merkel pedig bocsánatot kért a pánikkeltésért a német néptől.
Ilyen is csak egy járvány alatt fordulhat elő. Mert Merkel nem arról híres, hogy visszavonja a téves döntéseit. Lásd a 2015-ös kijelentését, amikor a „Mi ezt megcsináljuk!“ („Wir schaffen das“) mondásával nyugtatta meg a népet migránsügyben. Nem csinálta meg persze, mert kilátástalan vállalkozás az iszlám menekültek döntő részét integrálni egy európai kultúrába.
Ahogy az is kilátástalan, hogy mi lesz az „új“ amerikai-európai kapcsolatok sorsa. Az elmúlt négy évben a liberális politika Trump ostorozásával volt tele. Szidták az elnököt, ahogy csak a médiába belefért. Amikor Biden lett az elnök, megváltoztak a nyugati hangok. Őt csak isteníteni szabad. Jóllehet a megválasztása óta kiderült, hogy néhány barátságos jelszó pufogtatásán kívül az égvilágon semmi sem változott meg az amerikai politikában. Legalábbis Európával szemben nem.
Az első nagy találkozások már megvoltak. A NATO ülésén Blinken külügyminiszter szó szerint ugyanazt követelte európai partnereitől, amit Trump: pénzt. Emeljék meg a hozzájárulásukat a szövetséghez. Blinken találkozott a visegrádi négyek külügyminisztereivel is – sok minden nem szivárgott ki erről a megbeszélésről. Ahogy a Blinken-Maas találkozóról sem. Annyi csak a bizonyos, hogy Maas német külügyminiszter nem volt feldobva a tárgyalás után. Ahogy Trump, úgy Blinken is nekiment a német-orosz tengeri gázvezetéknek, kijelentve, hogy az „Európának nem érdeke”. Furcsa, nem? Az USA külügyminisztere mondja meg, hogy mi az EU érdeke.
Még szerencse, hogy járványügyben nem osztotta ki az uniónak a teendőket. Mert tetszik, nem tetszik, marad ez a szűnni nem akaró vírus a központi témánk. A Biden-Merkel-Putyin vagy a kínai kérdés ehhez képest mellékes dolog. Legalábbis rövidtávon, amíg valami jó hír nem jön a Covid legyőzéséről. Addig is fő az elővigyázatosság, a fegyelem. Vagy ahogy Merkel mondta: a húsvéti nyugalom.