Kommentország katonái
Az internet jó dolog, a közösségi oldal még jobb. Azt internet segít egyrészt a kapcsolattartásban, másrészt abban, hogy könnyedén és gyorsan elérjünk olyan információkat, amelyekért régen napokat kellett könyvtárakban vagy levéltárakban eltöltenünk. A közösségi média részben segíti az internet ezen jó tulajdonságait felszínre hozni, hiszen számtalan információval lát el, valamint segít a kapcsolattartásban, megfejelve azzal, hogy a régi kapcsolatok felújításában is jó lehetőségeket nyújt.
Öröm, hurrá és tapsözön.
Már a világjárvány előtt is megmutatkoztak azonban a fenti rendszerek hibái, gyengeségei. Ez leginkább a közösségimédia-felületeken volt szembetűnő, de a híroldalak is jelezték, a hurrá és az öröm, a tapsról már nem is beszélve, elhamarkodott volt.
Egyik probléma az álhírek terjedése volt. A fake-oldalak haszonszerzés céljából mindenféle álhíreket osztottak meg, ezek az álhírek abban voltak közösek, hogy valamilyen nagy érdeklődést kiváltó téma néha a valóságot részben sem tükröző kamu hírei voltak. Ezek a hírek az egészségtől, a pénzügyi híreken át egészen a politikáig terjedtek. Gyakran a kegyeleti jogokkal is durván visszaéltek, hiszen közismert emberek halálhírét keltve próbáltak kattintásszámot és ezzel bevételt növelni.
Ezeknek az álhíreknek a terjedése rámutatott arra, hogy bizony nagyon sokan nem képesek kiválogatni a tiszta búzát az ocsúból, és kritika nélkül lájkolnak és megosztanak félelmetesen nagy marhaságokat.
A másik jelenség a közösségi oldalak és a blog, valamint híroldalak kommentszekciójában bontakozott ki. Kiderült, hogy emberek képesek egy foci csapat, egy zenekar vagy egy politikai párt miatt akár ismeretlen embereket is minősíthetetlen stílusban – nem tudok jobb szót – leugatni.
Ebbe a nem éppen idilli helyzetbe érkezett meg a világjárvány, és egyszerre megmutatkoztak nagyon élesen a világhálónak a hátrányai. Mert az, hogy xy meghalt-e vagy sem, még pozitívan is felfoghatjuk, idézve a régi mondást, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él, ám a járvány már nem tréfa. Érezte ezt szinte mindenki, és elkezdett tájékozódni, a többség csak a közösségi médiából, a kissé alaposabbak más, de szintén könnyen elérhető internetes oldalakról. Az eredmény pedig, mily meglepő, a nincs is vírustól az azonnali teljes kijárási tilalom követeléséig szórt. Tehát miközben a többség ugyanazokhoz az információkhoz jutott hozzá, az ezekből levont következtetések mégis ennyire ellentétesek lettek. Ennek pedig egyértelműen az az oka, hogy műveltség iskolázottság, és némi intelligencia nélkül, bizonyos dolgok már nem értelmezhetők.
Nagyon érdekes volt megfigyelni bizonyos evolúciót is, méghozzá a tagadás evolúcióját, mely valahogy így zajlott bizonyos fejekben: nincs vírus; van vírus, de nincs járvány; illetve van járvány, de nem veszélyes, nem kell oltás, kell oltás, de csak Pfizer, orosz, kínai nem, kell az orosz, de a kínai nem. Itt tartunk most. Mindezek az álláspontok ugyanazon felületekről szerzett információk következményei. Olyan ez, mintha a só az egyik ízlelőnek édes, a másiknak keserű, a harmadiknak meg sós lenne.
A járvánnyal kapcsolatos egyéni kattintások négyzetes arányban állnak a szakértelemmel, valahogy így: napi kilenc kattintás nővérke, napi tizennyolc kattintás rezidens, huszonnégy orvosprofesszor, harminckettő virológus professzor, negyven felett mindez együtt és még mikrobiológus, valamint vezető kutatóintézeti munkatárs is.
Amennyiben belegondolunk ebbe, akkor kimondhatjuk a szót: FÉLELMETES.
Kőkorszaki agyak küzdenek az információáradatban, és próbálnak úszni, akár ár ellen is, és nem hisznek annak, aki azt mondja, nem kell, te csak nézd tovább a vicces videókat, hallgasd a zenének csúfolt macskanyávogást, ezeket a vírusdolgokat pedig bízd azokra, akik értenek hozzá!
Mert ugye eszedben sincs például mobiltelefont tervezni, mert még egy szimpla applikációt sem tudnál írni rá. Simán átmész bármelyik hídon, pedig időnkét azok is ledőlnek, te mégis átmész még azon is, amelyiket valamelyik Mészáros cég (van-e, ki e nevet nem ismeri?) épített. Átmész, nem kéred el előtte a statikai számításokat, ha egyáltalán tudtad, hogy vannak ilyenek, nem kéred el a beépített anyagok bizonylatait, nem kéred a kivitelezés közben keletkezett több ezer oldalnyi vizsgálati jegyzőkönyvet, nem, te csak úgy, dacolva a halállal átmész egy hídon.
Tovább is van, mondjam még? Mondom.
Jön a kedvencem, a kommentszekció, ahol magabiztos kétszáz kattintással professzori státuszig jutó kommentkatonák osztják egymást. A véleményük politikai meggyőződés szerint oszlik meg vírusügyben, pedig nagy a valószínűsége, hogy a vírus sem az Orbán-bányákról, sem a Gyurcsány-gumilövedékekről nem tud semmit, és mondhatni, ombudsmanokat megszégyenítő pártsemlegességgel szedi áldozatait mindkét oldalról.
Nézem ezt a sok kommentelőt, és azon gondolkodok, hogy egy gyors- és gépkocsirakodó, vagy egy képzett varrónő, esetleg egy fekete öves munkásőrözvegy honnan veszi a lelki muníciót, hogy több szakvizsgával és évtizedes tapasztalatokkal rendelkező orvosokat kioktasson, lehülyézzen? Valószínűleg nem tudják, hogy az orvosi egyetemen nincsen levelező képzés, azt meg még kevésbé tudják, hogy miért nincs. Nem, ők mondják a magukét, és szájtátva nézik korunk szellem óriásának, Korózs Lajosnak nagyszerű asszonyát, bizonyos Athinát.
Szóval ami a járvány előtt csak mulatságos jelenség volt az internettel kapcsolatban, az mostanra félelmetes szörnyeteggé változott, az információ feneketlen kútjáról kiderült, hogy abból ugyan bárki ihat, de csak kevesek tudásszomját enyhítheti.