Karácsony margójára - Én biztos nem fogok megőrülni
Gyermekként mindig tágra nyílt szemekkel néztem édesanyámat, miközben sürög-forog a konyhában, készülnek a finom ételek és sütemények, mindenből jókora adag. Szenteste előtt már ki volt takarítva a ház, mindig a konyha maradt utoljára. 23-án éjjel még gondosan becsomagolta az ajándékokat, megcímkézte őket és elrejtette. Még picik voltunk, aznap este a karácsonyfát is feldíszítettük, hogy másnap már csak a Jézuskát kelljen várni. Amikor nagyobbak lettünk, a fenyőfa díszítése is átcsúszott 24-e délelőttre, két főzés között a fát is feldíszítettük, együtt, hogy meglegyen a varázsa. Csodálva néztem, de amikor nagyobb lettem, megfogadtam: én nem fogok megőrülni majd a karácsonyi készülődésben. Hát, nem sikerült teljesíteni a fogadalmam.
Már ősz közepén elterveztem, hogy mindenkinek jó előre beszerzem a megfelelő ajándékot, de aztán mindig csak halogattam. Vagy nem volt még meg a tökéletes ajándékötlet, vagy csak húztam, még ráér. Így december elején és közepén szereztem be mindent, ami lássuk be, nem egy költséghatékony megoldás, hiszen több kicsi részletben jobban kijöttem volna, de sebaj, ez most (is) így alakult.
Elterveztem, hogy szenteste előtt még kitakarítom a lakást, és amit csak lehet, előre megcsinálok, hogy ne 24-én kelljen megőrülni. Bokros teendőim mellett sajnos csak nagyon kis részletekben tudtam előre dolgozni, és hát mégis csak akkor a legtisztább a lakás, amikor befejezzük a takarítást.
23-án már volt rajtam egy kisebb nyomás, ugyanis még a karácsonyi menühöz nagyon sok alapanyag hiányzott a konyhámból, ráadásul a lakás sem állt sehogy. Délelőtt takarítottam, aztán délután elindultam az emberekkel teli bevásárlóközpontba beszerezni a még szükséges dolgokat. Csak ezzel elment másfél órám és a takarítással sem végeztem. Miután hazaértem a "shoppingolásból", gyorsan nekiálltam rendbe tenni a lakást, olyan tempóban pörögtem, mintha az életem múlt volna rajta.
Estére jól el is fáradtam, már nem volt erőm előre dolgozni az ételekkel, de azért annak már örültem, hogy rend uralkodik a lakásban. 24-én reggel viszonylag korán volt az ébredés, mármint ahhoz képest, hogy az ünnepeknek azért a pihenésről is szólniuk kellene. Gyorsan nekiálltam a menüt elkészíteni. Fiatal nőként még sok-sok olyan étel van, amit nem készítettem el, így olyannal is próbálkoztam, amivel eddig még nem, és ez még nagyobb stresszt okozott. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen.
Végül minden tökéletes lett. Igen, elfáradtam. Igen, nagyon sokat álltam a konyhában. Igen, roham tempóban dolgoztam. De megérte. Megérte, mert annyira léleksimogató volt látni, hogy az ünnepi étel után mindenki tele pocakkal, elégedetten hátradől. Még akkor is, ha a rendnek már nyoma sem volt, hiszen a sok csomagolópapír, a játék és a doboz mind ott hevertek a földön. De nem is ez számított.
A lényeg, hogy rágörcsöltem arra, hogy minden tökéletes legyen. Kevesebb energia és idő befektetésével is azt gondolom, hogy mindenki boldog lett volna, hiszen együtt voltunk és ennél több nem is kell. De így mégis olyan más volt. Így számomra sokkal szívmelengetőbb volt és az a mosoly, ami a szeretteim arcán megjelent, engem is elégedettséggel és boldogsággal töltött el. És igenis erről szól. Megőrültünk, aztán meg megnyugodtunk és boldogok voltunk.
Jövőre megpróbálok nem megőrülni, de azért ennek is megvolt a varázsa és így még jobban felértékelődik bennem az, hogy édesanyáink, nagymamáink milyen sokat is tettek azért, hogy az ünnep az ünnep legyen.
(És ha nagyon őszinte szeretnék lenni, ezt a blogbejegyzést sem mára terveztem, de most jutott rá idő...)