Karikatúra
A kép a Magyar Értelmező Kéziszótár 2003-as kiadásának szócikkéről készült. 2001. szeptember 11-e után két évvel senki nem gondolta volna, hogy ez a szócikk 12 év múlva némi kiegészítésre szorul. Azt, hogy ezt a kiegészítést miként kellene jól megfogalmazni, nem tudom, de tény, hogy a karikatúra, egy Charlie Hebdo nevezetű hetilap és az iszlám szélsőségesek interakciója – hívjuk csak így – után az akadémiai szócikknél terjedelmesebb jelentéstöbbletet kapott.
Nevezett lap úgy gondolta, hogy az általa felvilágosultnak gondolt nézetrendszer legjobban a különböző vallásokról készített gúnyrajzokkal terjeszthető, népszerűsíthető.
Magam egyszerűen ízléstelennek tartom a lapot, és kicsit sajnálom is őket, hogy faragatlanságuk és vallásos áhítattal felérő elszántsággal vívott harcuk a vallások ellen 2015-ben tragédiába torkollt. Akkor, két fegyveres gyakorlatilag rommá lőtte a szerkesztőséget, 12 ember meghalt, 11 megsebesült.
Ha megnézzük egy hazai vetületét a témának, akkor láthatjuk, hogy például a szintén sok vitát kiváltott Apokrif, Petri György verse a maga húsz kurta sorában több humort, szellemességet tartalmaz, mint az Hebdo egy évada. Mert remek dolog a vallásgyalázás, ám azt a művelői többnyire elfelejtik, hogy a vallások hozták létre, generálták az emberiség kulturális kincseinek jelentős részét. Ma a világ különböző részein látható turistaattrakciók többsége valamilyen vallás révén jött létre. Nem tudom, olvasták-e például Az emlékezés rózsakertjét, mely ékes példája annak, hogy az iszlám, mint vallás nem csak harcos, hanem filozofikus is tud lenni.
Ha már ateizmus, akkor itt azt is hozzátehetjük, hogy a világ megismerése kapcsán a modern tudomány is csak tapogatózik sok esetben. A világ keletkezésének és létének magyarázata ma még nincs meg véglegesen, s a meglévő töredékek egy része is inkább valamiféle hiten, vagy megérzésen, mint bizonyított tényeken alapul.
Ennyi kitérő után vissza a karikaturizmushoz. Ez az esemény elindított egy folyamatot, mely sok ember életébe került, jó néhány terrorcselekmény nyomán.
Így ezen a vérfolyón evezve érkeztünk el napjainkig, amikor a karikatúrák újra a fanatizmus célkeresztjébe kerültek. Egy tanárember, aki csupán illusztrációként használta a Charlie Hebdo rajzait, az életével fizetett óvatlanságáért, aztán még néhányan, akik rajzokat sem mutogattak, csupán imádkoztak, vagy csak éppen mentek valahova.
Az események láncolata oly hosszú és szövevényes, hogy itt terjedelmi és ismereti okok miatt sem fejthetem ki, mi és miként vezetett idáig. Aki azonban figyelemmel kíséri az irodalom eseményeit, az számíthatott egy ilyen kimenetre.
"Az a pillanat, mikor a nő felállt, olyan volt, mintha mindenki egyszerre ébredt volna fel, nyilvánvaló lett, világos, mint a nap, hogy Tavleen tényleg nem színészkedett, egész úton, egész idő alatt kézben tartotta a drótot, ami kioldja a köntöse alatti gránátokat és bár abban a pillanatban Buta és Dara rávetette magát, hogy ne, ő mégis meghúzta a zsinórt, és a falak leomlának.
Nem, nem halál, hanem születés."
Írta Salman Rushdie Sátáni versek című regényében, melyért Khomeini ajatollah 1989-ben halálra ítélte és a következő fatvát hirdette ki:
Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem.
Rushdie ezután évekig bujkált, házi őrizetben élt. Maga a könyv egy repülőgép-eltérítéssel kezdődik, a címe pedig a Koránból kimaradt versekre utal. Olvastam Rushdie-től nekem sokkal jobban tetszőt is, ám a Párizsban történtek után immár azt mondom: a Sátáni versek és a körülötte, miatta keletkezett történések fényes bizonyítékai annak a tételnek, hogy az irodalom, a maga néha elrugaszkodott technikáival is, a valóság és az ember megismerésének legjobb eszköze.
Két dolog ütközik itt, a szabadság eszménye és a vallási fanatizmus. Erről azt gondolom, hogy bármennyire is ízléstelen, amit A Charlie Hebdo művel, ehhez joga kell legyen mindig, mindenütt, ha valaki nem ért vele egyet, írjon róla kritikát, szervezzen ellene tüntetést, vagy éppen perelje be! Ám gépfegyverrel, bombával, teherautóval vagy éppen konyhakéssel emberek életére törni, az már egy másik kategória, azt viszont egyetlen társadalom sem köteles eltűrni, még akkor sem, ha régebben esetleg neki is voltak bűnei.
Mondják sokan, az iszlám alapvetően békés és a hívőinek többsége is az. Ezt akár el is hihetnénk, ha nem azt látnánk, hogy ez a többség ahelyett, hogy végre hangosan elítélné az ilyen cselekedeteket, és felszólítaná a hívőket, hogy vessék ki soraikból a szélsőségeseket, inkább a francia elnök a megszokottnál keményebb szavain háborodnak fel, és bojkottot hirdetnek a francia termékekre. Tehát ők vannak megsértődve azután, hogy nem csak Európa-, de világszerte az általuk követett vallás nevében ártatlan emberek százait gyilkolták meg.
Nem tudom, miként lehetne ezt megszüntetni, de talán a sokadik megdöbbenés által kibontakozó ébredés elvezet a megoldáshoz, amennyiben az létezik.
Mindenesetre én kezdem megérteni a fanatikusokat és erősen gondolkodom rajta, hogy bosszút állok magamon a fenti képért.