Revolverhősök
Most, hogy a koronavírus-járvány csökkenőben van, újra előtérbe kerülnek olyan témák, amelyek a veszély alatt elvesztették fontosságukat. Egyik ilyen kérdés a magyar ellenzék helyzete. Miközben a kormány a járvány megfékezésével, a gazdaság visszaesésének megakadályozásával foglalkozott, az ellenzéknek sok babér nem teremhetett. Minden döntés a kormány kezében volt. A rutinos Orbán-kormány ezt az amúgy nem éppen könnyű feladatot a nép döntő többsége szerint nagyszerűen megoldotta. Válság idején szinte minden európai ország ellenzéke támogatta kormánya lépéseit vagy mélységesen hallgatott. Nem így a magyar ellenzék. Amit a Parlamentben és azon kívül is produkáltak, az kiábrándító. Gondoljunk csak Jakab Péter, Szabó Tímea, Tóth Bertalan felszólalásaira, Gyurcsány Facebook-bejegyzéseire. Vagy a botrányos „mentősnő” – Korózs Lajos videóra.
Nem véletlen, hogy minden felmérés szerint a Fidesz-
KDNP – így, a ciklus félidejében is – fölényesen nyerné az országgyűlési választásokat. A közel hárommillió szavazó kitart a kormány mellett. És ezt jól is teszi. Semmi nem indokolja, hogy egy stabil országvezetésen változtatni kellene. Válság nélkül sem, válság alatt-után meg különösen nem. Az ellenzéknek közben jobb dolga nem akadt, mint a kormány revolverezése, a miniszterelnök és a miniszterek parttalan sértegetése.
Jó példa erre a Jobbik. A 2018-as parlamenti választásokon majdnem 20%-ot értek el, és ez ellenzékből, egy viszonylag fiatal párt számára igen nagy eredmény. Olyan siker, amire lehetett volna építeni. Amit szorgalmas politikai aprómunkával, konstruktív parlamenti ellenzékiséggel tovább lehetett volna erősíteni. Eredményük azt mutatta, hogy a párt szélsőségeinek lefaragásával, a középre húzódás szándékával sok választó egyetértett. Csakhogy a párt nagyképű vezetője, Vona Gábor, miniszterelnök akart lenni. A tehetségtelen vezetőség pedig kormányzóképes erőnek hitte magát. Ehhez képest valóban buktak. Kiderült, nincs meg a szellemi kapacitás a pártban arra, hogy felmérjék valós helyzetüket. És megindult – a vezér kiválásával – a Jobbik bomlása. Ott tartanak, hogy egy mai választáson a felét nem érnék el annak, mint amit 2018-ban. Egy unszimpatikus vezetővel, egy folyamatosan lemorzsolódó párttagsággal, egy radikális balratolódással beláthatatlanul messzire kerültek nagy céljuktól, a kormányra kerüléstől. Szégyenszemre kénytelenek olyan pártvezetőbe kapaszkodni, mint őszödi Gyurcsány Ferenc, akinek tehetségtelen országvezetése miatt alakult meg – ellenreakcióként – maga a Jobbik párt.
Klasszikus eset, ahogy nem szabad egy politikai pártot ellenzékben működtetni. Semmi okunk nincs a Jobbikot siratni, csak egy példa a többi ellenzéki párt közül, akik ahelyett, hogy eredményeiket megbecsülnék, ellenfeleiket tisztelnék, csak arra képesek, hogy politikushoz méltatlan szavakat durrogtatva nekiessenek egy dolgát amúgy nagyon is jól végző kormánynak.
És a – korábban három kormányt is adó – MSZP mai siralmas állapotáról még nem is beszéltünk.
