EU-s sérülések
Hogy az Európai Unió ügyei fontosak a tagországok polgárainak, azt a parlamenti választások fényesen igazolták. Az unió megmaradt 27 tagállama elkötelezett híve az uniónak. Ezt mutatta meg a mostani vezetőválasztási procedúra is. Eddig az Európai Parlamentben a döntéshez elég volt a szociáldemokrata és a néppárti frakció megegyezése. Öt évvel ezelőtt a szociáldemokrata Martin Schulz és a néppárti Jean-Claude Juncker megállapodott egymással, hogy a parlament azt szavazza meg az Európai Bizottság elnökének, akinek a frakciója többségbe kerül. Magukat önkényesen kinevezték „csúcsjelöltnek” (németül Spitzenkandidat-nak), és így kampányoltak. Akkor a Néppárt nyert több képviselői helyet, így Juncker lett a bizottság elnöke, Schulz pedig a parlamenté.
A mostani funkcióelosztás is így indult. A holland Frans Timmermannst – aki a legszélsőségesebb képviselője volt a keleti tagállamok móresre tanításának – a szocdemek, a német-bajor Martin Webert pedig a néppártiak küldték Spitzenkandidat-nak a választási harcba. Miután mindkettőjük frakciója nagyot vesztett a létszámából, elbukott a csúcsjelölti terv. A liberálisok is, és a klímamániákus zöld pártiak is erősebbek lettek, mint korábban. Ezzel a parlamentben minimum hárompárti megegyezés kell már ahhoz, hogy valakit pozícióba szavazhassanak. Miután egyikük sem tudott három frakciót maga mellé állítani, így az Európai Tanács miniszterelnökeinek – akiknek a jelölés amúgy is a feladatuk – kezébe került a döntés.
Macron kezdettől elutasította a semmilyen EU-s törvényben nem létező csúcsjelölti rendszert. Az országvezetők nagy része – élén a visegrádi négyekkel és Olaszországgal – pedig nemcsak a rendszert, hanem a jelöltek személyét, Timmermanst és Webert is megvétózta. Így lett a befutó, Ursula von der Leyen, a német védelmi miniszter. Ő most a parlament megerősítő szavazatára vár, ami nem lesz egy könnyű menet.
Míg a legrosszabbtól – Timmermannstól – legalábbis csúcsvezetőként megmenekült Európa, addig Manfred Weber bukása – amit csak önmagának, politikai ide-odaugrálásának köszönhet –, sajnos sok jót nem hozott Magyarországnak. A bajorok ugyanis nagyon szerettek volna egy bajort Európa élén látni. Ezért nagyon megorroltak Macronra és a V4 országaira, azok fő szónokára, Orbán Viktorra. A magyar-bajor kapcsolatok már a választások előtt is lazultak az új miniszterelnökkel, Markus Söderrel. És ennek nem egyedül a Weber-Orbán harc az oka. Söder – Weberhez hasonlóan – igen sokat feladott a CSU hagyományosan kemény, konzervatív-keresztény értékeiből. Nemegyszer zöldebb akar lenni a Zöldeknél, és liberálisabb a liberálisoknál.
Hogy a „nagy sértés”, a bajor Weber leszavazása, mikor fog egyenesbe kerülni, az kérdés. Ebben nemcsak a politikai vezetőknek, hanem az igen szoros bajor-magyar gazdasági kapcsolatoknak lesz fontos szerepe. Az Audi csúcsvezetőinek minapi látogatása Orbán Viktornál remélhetőleg már egy lépés volt a jó irányba. Mert nemcsak az EU, Bajorország is fontos számunkra.