Keresztre feszítés előtt
A húsvét előtti időszak szerintem egyre többek, és nemcsak szigorúan vett hívők számára hozza közelebb a húsvét mögötti bibliai történéseket. Úgy tűnik, a hipermarketek húsvéti kínálata mellett egyre többen ismerik fel a kulturális és spirituális lényeget és hátteret.
Azt hiszem azonban, igen kevesen vonnak párhuzamot a kereszténység mai szenvedésével. Én valamennyire tudatában vagyok, s némileg követem a kereszténység üldözésének folyamatát. Sokszor felfogom az elhurcolt vagy legyilkolt keresztények számát, a Boko Haram terrorista bandák működését, halottak tömegével mögöttük és szexrabszolgaként árult és használt keresztény leányok és asszonyok sorsát. Mélyen rögződött bennem annak a szép és halott barna nőnek a képe, akit meggyilkoltak, használat után, majd szájába díszes keresztet tűztek.
Ez távoli kontinensen történt, csak sajnos a távolság csökken: említhetjük a kölni molesztálások esetét, megannyi Európában történt erőszak szinte egymásba folyó történetét. A 4 év előtti migrációs hullám következményei egyre világosabban rajzolódnak ki. A jelenségek képe nemcsak riasztó, de döbbenetes jövőt jelez előre. Mára már nem éjszakai rémálom az egész európai kultúra elsöprése, s a kereszténység megsemmisülése.
Az utóbbi két évben eléggé nyilvánvalóak azok az erővonalak, mely Európa kultúráját – milyen érdekes, a szovjet internacionáléval egybecsengően „végképp eltörölni kívánják”. Számomra Nándorfehérvár, Szigetvár, Eger és annyi végvár küzdelme nemcsak történelmi emlékezet, hanem identitásomban meghatározó tényhalmaz.
Hunyadi János és Mátyás, Zrínyi Miklós, Dobó és annyi hős nélkül az oszmán birodalom végigszáguldott volna egészen Nyugat-Európáig. De ne csak a hős vezetőket említsük! Végvári vitézek sora mentette az országot, a kereszténységet és Európa nyugati felét és kultúráját. A mostani csata tétje sem kevesebb jelentőségében, veszélyeztetettségben, mint az oszmán birodalom nagy hadjáratai idején.
Most (még) nemcsak a csatamezőkön, de az EU-választókörzetekben tevődik össze, mekkora ellenállást tud megszervezni magának, országának és Európának, s persze a kereszténységnek
kontinensünk lakossága.
Magyarország évszázadok után, de mint korábban annyiszor élharcosa és összefogója az idegen kultúra elsöprő ereje elleni harcnak. Büszkék lehetünk. Persze. De csak nyertes harc után ünnepeljünk! A régi időkben fegyverrel kellett védeni az országot, hatalmas egyéni kockázattal. Karddal, tőrrel, kezdetleges lőfegyverrel. Bizony, igen sokan ott vesztek.
Ma csak a választási urnákig kell elsétálni, meglehetősen békés körülmények között. Őseink tiszteletére, unokáink jövőjéért, nemzetünk, kultúránk fennmaradásáért.