Az EU furcsaságai
Az elmúlt hét vezető témája az európai sajtóban a britek és az Európai Unió tehetetlensége a brexit kapcsán. Képtelenek megegyezni, mert az európai vezetők nem ismerik a londoni döntéshozók motívumait, az angol urak pedig a brüsszeli, sokszínű európai hatalmasságokat. A valóban húsba vágó gazdasági kérdések mellett az évszázados lelki különbségek is komoly szerepet játszanak a hercehurcában.
Az angolok – meséli egy brit hölgy – nem Hollandiába vagy Németországba utaznak, hanem „átmegyünk Európába” – mondják. Nem érzik, nem érezték magukat sohasem európainak. A szigeti lét, a „fényes elszigeteltség” máig meghatározza minden lépésüket. Úgy szeretnének kilépni, hogy mégis bent maradnának. Ezért megy ez a vég nélküli kiválási krimi – ahogy egy német újságíró fogalmazott –, ahol „már legalább öt ember halott, a közönség végre szeretné tudni, ki a gyilkos, de ehelyett mindegyik halott feláll, és kezdődik elölről minden”. Ne csodálkozzunk, ha a végén a közönség megunja, és elzavarja a rendezőt.
Közben megismerhettük a brit parlament különös működését. A mi fütyülő, szelfiző ellenzékünknek kellene ott fellépnie. Ez az elnöklő ember egyenesen a Tower tömlöceibe vezettetné őket. Az angol képviselők is szórakoztatóak bekiabálásaikkal, felugrálásaikkal. Kár, hogy közben olyan döntéseket hoznak, amelyek nekik is, de nekünk is súlyos veszteségekkel járnak.
Aki nem ül az asztal mellett, az előbb-utóbb az étlapon találja magát.
A másik első oldalas hír a Fidesz tagságának jegelése volt az Európai Néppártban. A magyarok – élen logikus módon a kormányfővel, Orbán Viktorral – nem szálkák, hanem gerendák az Európai Néppárt külső és belső ellenségei számára. Amit az országról összehordanak az európai médiában, annak – összehasonlítva más nyugati EU-s országokkal – az égvilágon semmi alapja nincs. A magyarok támadása nem más, mint ürügy arra, hogy a volt szocialista országokat üssék-vágják, megfélemlítsék. Egyre inkább rádöbbennek, hogy ezek nem ugrálnak úgy, ahogy azt a „felvilágosult” Nyugat elvárná.
A közép-keleti országok egyik legdurvább támadója a német kettes csatorna, a ZDF, és az azt követő balos újságírók hada. Hazug, valódi anyaggyűjtés, valóságfeltárási szándék nélküli riportok, a kormányok ellenfeleinek megszólaltatása jellemzi a volt szovjet zónáról szóló híradásokat, interjúkat, kommentárokat. Ma már ott tart a ZDF, hogy nemcsak a politikai műsoraiban, hanem a különböző talkshow-kban, de már a politikai kabarékban is elverik a port a lengyeleken, románokon, magyarokon vagy éppen a szlovákokon. Eddig a görögök voltak a célpontban, most – a migrációs krízis óta – a kelet-európai országok. Ez a primitív hangvétel begyűrűzött a politikusok közé is. Miniszterek – élen sajnos Maas német külügyminiszterrel –, egyenesen lekezelően beszélnek a „volt keleti blokkról”, ahogy hívják ezeket az országokat.
Az unió alapgondolata nagyszerű, ezért a harcot nem szabad feladni. Küzdeni kell a helyünkért. Mert aki – ahogy a mondás járja – nem ül az asztal mellett, az előbb-utóbb az étlapon találja magát.