Kész átverés!
Mintegy két hónapja indult el nagy vehemenciával a hangzatos „rabszolgatörvény” elleni tüntetéssorozat. A mozgalom elindítói jól találták el a vezérszlogent. Igen sokakban azt az érzést keltette, hogy milyen szörnyű, így zsákmányolják ki a magyar dolgozókat. A „kizsákmányolók” szó egyébként visszacseng a történelem 1950 körüli időszakából. No, ez most visszarímelt, állítva, hogy itt a dolgozók megnyomorítása zajlik.
Őszintén szólva magam is hajlok a „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” még dalban is megfogalmazott iránymutatására, persze tudván azt, mennyi munka adódik otthon is. És még egy régi emlék: a Kádár-korszak gazdasági sikeridőszakát elsősorban a „háztáji gazdaságok” szabadjára engedése biztosította. Igaz, az akkori téeszek hatékonysága eléggé mérsékelt volt, ilyet még hivatalból is elemeztem, de a háztáji sikerágazat volt. Nemrég beszéltem egy nemzetközi hírű mangalicatenyésztő kft. tagjaival. Az anya csak annyit mondott: „mi már a szocializmusban is 200 disznót tenyésztettünk évente”.
Ha járják az országot, Önök mennyi kockaházat látnak? Annak többsége a parasztság többletmunkájából, izzadtságából épült. Lett sok ház, és sokkal kevesebb gyerek. Akkor hogyan is állunk a rabszolgasággal? Láttam két statisztikát. Az egyiket sok évvel ezelőtt. A munkával töltött idő tekintetében vagy három évtizede Magyarország Európa egyik élenjárója volt. Lásd háztáji, másodállás, stb.
És múlt héten jött a meglepetés: a hivatalos munkahelyen eltöltött idő szempontjából statisztikailag a világ országainak utolsó harmada élén járunk. Azaz a legtöbb országban – hivatalosan – sokkal több időt dolgoznak a munkahelyen. Tehát mégsem annyira baj a túlórakeret növelése? Itt azonban beszélni kell arról, hogy a magyar dolgozók azért tényleg sokat dolgoznak: vagy nem regisztráltan munka után, vagy regisztráltan más munkahelyen.
Már csak az a kérdés, ha ezentúl hivatalosan túlóra formájában teszik, többet keresnek-e, mint egy második helyen. Itt a túlórapénz regisztrált és hivatalos. Másutt nem. Megéri-e vajon a dolgozónak? Ennek összehasonlítása és mérlegelése leginkább a dolgozó érdeke.
S lehet-e valóban túlmunkára kényszeríteni a dolgozókat? Ez fékek és alkuk kérdése. A szakszervezeteknek tehát ennek megvitatásába kellett volna beszállni a hangzatos kormánybuktatás helyett. Feladatuk az lett volna, hogy törvényileg illetve megállapodással biztosítsák, minden dolgozó csak annyi túlórát vegyen igénybe, illetve szolgáltasson, ami saját érdeke.
Hát rendesen melléfogtak a szakszervezetek, s most próbálnak meg kifarolni. Belevitték őket egy fals kampányba, mely pártcélokat szolgált, de nem dolgozói érdekeket. A parlamentarizmust cáfoló parlamenti és médiabeli szinkronfetrengések, az utcai provokátorok mégsem a szakszervezetek működési pályája, csak sárba rángatása.
Ám térjünk vissza az origóhoz. Mi is a dolgozó érdeke? Esetleg a többletmunka is, sokkal jobb órabérért. De önkéntes akaratából és minden kényszerítés lehetőségét kizárva. Ez lehetett volna a jó tárgyalási stratégia, s nem beszállni a füstbombát és könnygázt használó, megrendelt, áldolgozó utcai harcosok bulijába. A szakszervezetek zsákutcába futottak. Persze Magyarországon szükség Persze Magyarországon szükség van érdekvédelemre, de nem pártcélokra felhasználva.