Áldott napok

A karácsony nekem mindig különleges ünnep volt. Persze tudom, mindenkinek az, ám nekem, mivel munkával töltött éveim jelentős részét az építőiparban éltem meg, ez egyfajta bónusz volt mindig. Mert legalább három hétig, de néha még hosszabb ideig is, csak az ünneppel, a családommal és magammal törődhettem.

Így van ez most is. Miközben rengeteg feladatot megoldok, közben mégis csendesen, nyugodtan csordogál az idő. Ahogy elkészül minden, a fa, a karácsonyi vacsora, felkészülés a vendégek fogadására, közben mégsem érzem azt a nyomást, ami a hétköznapokban hasonló dolgok kapcsán megvan. Mert most csak ezeknek a dolgoknak van itt az ideje. 

Egyfajta alámerülés ez egy másik létezésbe, egy olyanba, amikor, ha végig nézem a könyveimet, akkor nem az jut eszembe, hogy melyiket nem olvastam még, hanem az, hogy most bármelyiket kezembe vehetem, belátható időn belül a végére érek.

Most éppen egy japán író, Murakami Haruki könyvét olvasom a futásról. Mivel magam is rendszeresen sportolok, így érdeklődve olvasom a kilóméterekkel való küzdelemről szóló sorokat. Ezek a sorok úgy szólnak a küzdelemről, hogy közben mégis könnyedek, nyugodtak maradnak, az író egyfajta kívülállóként ír, maratonfutó és író önmagáról. 

Még középiskolásként gyakoroltam a tájfutást, aztán utána is még egy ideig próbálkoztam hosszabb távokkal, a legtöbb harminc kilométer volt. Így visszaemlékezve nem volt vészes, lehet, ha akkor kicsit komolyabban veszem, a maratoni táv is meglehetett volna, de annyiféle sport van, nem akartam egynél leragadni.

Harukit olvasva ma már azt is tudom, hogy mennyire amatőr voltam, hogy mennyire ösztönösen csináltam mindent. Most miután a futást már csak a futópadon művelem, egyfajta kiegészítő mozgásként, egészen különleges élmény olvasni egy írótól a futásról.

Ilyenkor karácsonykor nem csak a könyvek jönnek közelebb, de a lehetőségek is. Át fogom alakítani a weboldalamat, a blogoldalamat, a közösségi médián lévő jelenlétemet, úgy általában mindent. Három hét erre bőven elegendő, még úgy is, hogy közben lesz időm a családomra, mindenkire, akit szeretek.

Bónusz idő ez, igazi áldott napok, a karácsonyfa ágain izzó fények bevilágítják az utat, nincs más dolgom, csak menni rajta. Hová? Majdnem mindegy, maga az út fontosabb a megérkezésnél.

 
Nyári László bejegyzése szabadon kommentelhető a Faebook-oldalunkon és a szerző személyes blogjában.